Chile nyert, Messi nem − ez volt a Copa América II.

Az első elődöntőben a jó formában lévő Peru nem tudott meglepetést okozni a házigazda Chile ellen, miután az amúgy is esélytelenebbnek tartott Andok-beli válogatott a mérkőzés nagy részét emberhátrányban játszotta le Zambrano kiállítása miatt. A hazai pálya „leejtését” emlegetők ismét megjegyezhették: ezek után a döntő jelenti Chile utolsó esélyét, hogy a kieséses szakaszban tizenegy a tizenegy ellen játsszon végig 90 percet.

Miközben a házigazda győzelmét korábbi látványos játéka és a már említett hazai pálya előnye miatt sokan előre borítékolták, a másik ágon Argentína tűnt esélyesebbnek a döntőbe jutásra Paraguay ellen. A csoportmeccsek alatt elért 2-2-es döntetlen azonban intő jel lehetett az albiceleste számára, hogy a guaraníkkal szemben még biztos vezetés tudatában sem engedhetnek ki. Messiék 2-0-ig most is viszonylag hamar eljutottak, és bár kicsit ki is engedtek, ezen kívül semmi nem idézte a csoportmeccset.

A paraguayiakat nyilván megviselte az előző visszatekintésünkben már részletesen tárgyalt haláleset, ezen kívül pedig a csapat két vezéregyénisége, maga a gyászoló Derlis González, illetve a rutinos Roque Santa Cruz is kidőlt az első fél órában. A szépítés még összejött ugyan, de Tata Martino a szünetben összekapta csapatát és a második félidő elején beindult az úthenger. Pastore, Di María és a végül három gólpasszig jutó Lionel Messi is brillírozott.

Ez volt Argentína első olyan meccse az idei Copa Américán, amely az eredményt és a mutatott játékot tekintve is igazán tiszteletet parancsoló volt. Persze mindig kérdés, vajon jó-e, ha az elődöntőben jön ki ennyire a lépés – nem fogja-e majd elbízni magát a csapat a legfontosabb mérkőzésre, és nem készül-e majd kétszeres erőbedobással az ellenfél. Egyvalami mindenesetre biztossá vált az elődöntők végeztével: az a két csapat jutott a fináléba, amely a torna során legalább egyszer parádézni tudott (Chile-Bolívia 5-0; Argentína-Paraguay 6-1).

A bronzmérkőzésen aztán a leszállóágban lévő paraguayiakon Ramón Díaz kapitány sem tudott segíteni, Peru magabiztos győzelmével a dobogón végzett. A Bolívia ellen mesterhármast jegyző „Ragadozó”, azaz Paolo Guerrero a bronzmérkőzés végén ismét betalált, feltéve ezzel a koronát a perui Copa América-szereplésre. Jóllehet Ricardo Gareca szövetségi kapitány fényes jövőt jósolt a csapatnak, valószínűbbnek tetszik, hogy a kiöregedőfélben lévő „inkák” utolsó nagy dobásának lehettünk szemtanúi.

A döntőre aztán megtelt a Santiago de Chile-i Nemzeti Stadion, ahol a hazai szurkolók élőben akarták átélni a Roja első Copa América-győzelmét. Arturo Vidal és társai a történelmi lehetőségnek megfelelően kezdték a mérkőzést, ám a tavaly elbukott világbajnoki döntő után az argentin válogatott is bizonyítani akart a sajátjainak. A hírek szerint a döntőre alaposan felkészülő Jorge Sampaoli taktikája végül nyerőnek bizonyult, hiszen néhány lehetőségtől eltekintve egyik oldalon sem forogtak veszélyben a kapuk a 120 perc során.

A szervezettebbnek, és mindenképpen keményebbnek tűnő Chile taktikája persze mit sem ért volna, ha a tizenegyesrúgásokban az albiceleste kerekedik felül − végül Higuaín és Banega hibázása megpecsételte a vendégek sorsát. Míg a teljes chilei válogatott a döntő tizenegyest pimaszul értékesítő Alexis Sánchez nyakában lógott, Lionel Messi magányosan bámult maga elé. A négyszeres aranylabdás talán már akkor sejtette, a másnapi újságok kivétel nélkül a régi lemezt játsszák majd: Messi nem úgy teljesít Argentínával, mint Barcelonában.

A 2015-ös chilei Copa América tehát tovább nyújtotta az albiceleste vesszőfutását, amely az 1993-as döntő óta immár harmadik fináléját bukta el, Lionel Messit pedig továbbra is egy dicsőséges válogatott szereplés választja el Diego Armando Maradonától. Kiderült továbbá az is, hogy az elődöntőbe jutott négy argentin tréner közül végül Jorge Sampaoli lehetett a legboldogabb. Folytatás jövőre az Egyesült Államokban, ahol 2016-ban a Copa América centenáriumát ünnepli majd.