Isten hozta Aracataca-Macondóban, García Márquez szülővárosában
- 2016.10.26.
„Szerencsére Macondo nem hely, hanem lelkiállapot, ahol mindenki azt lát, amit akar, és úgy, ahogy akarja” – nyilatkozta egyszer Gabriel García Márquez a Száz év magány titokzatos városáról. A Nobel-díjas, 2014-ben elhunyt író rajongói valószínűleg mind jól tudják, hogy Macondo Márquez fantáziájának szüleménye, és az is sejthető, hogy az író gyermekkorának valós helyszíneiből és emlékeiből alkotta meg a városkát. De pontosan milyen hely ihlette Macondót?
Poros mandulafák
José Arcadio Buendía egy napon elhatározta, hogy elvándorol a tengerhez. Átvágott a sierrán társaival, asszonyokkal, gyerekekkel és illatokkal. Ám két év után terve meghiúsult, és mivel nem lett volna értelme visszafordulni – hiszen, ahogy ő maga mondta, csak a múltba térhetett volna vissza – úgy döntött, megalapítja Macondót. Amikor vándorlásaik során már hónapok óta a lápvidéken tévelyegtek, egy éjszaka álmot látott: „egy lármás város emelkedett körülötte tükörfalú házakkal. Megkérdezte, hogy hívják a várost, amire egy olyan szót mondtak, amelyet még sohasem hallott, amely nem jelentett semmit, de álmában természetfölötti hangzása volt: Macondo.” A folyópart leghűvösebb részén kivágták a fákat, és megalapították Macondót.
Az akkor még csak pár vályogházból álló falut délről lápvidék szegélyezte, észak felől pedig a tenger. José Arcadio számításai szerint csak észak felé érhette el a civilizációt, ezért kis idő múlva újra nekivágott az ismeretlennek, és társaival követte a folyót észak felé. Elvarázsolt, még az idő kezdete előtti vidékeken vágtak át a civilizáció után kutatva. Hosszú idő után találtak egy spanyol hajóroncsot, amely minden kétséget kizáróan a tenger közelségét jelentette. Így José Arcadio kedveszegetten megállapította, hogy Macondót mindenütt víz veszi körül, és saját maga rajzolta térképén a falut félszigeten ábrázolta. „Soha sehová nem jutunk el” – mondta feleségének, Ursula Iguaránnak. „Itt kell megrohadnunk élve.”
Hamarosan táblát állítottak a falu elején Macondo felirattal, a főutcán pedig egy másikat, amelyen ez állt: Van Isten. José Arcadio javaslatára mandulafákat ültettek akác helyett, ezek sok év múlva is ott álltak a faluban. José Aureliano Buendía volt az első gyermek, aki itt született, később pedig eleven, nyüzsgő falu lett Macondóból. Országút vezetett ide, kereskedők, vándorok, idegenek jöttek-mentek. Amikor Melchiades Macondóba hozta a jeget, José Arcadio végre megfejtette a tükörfalú házakról szóló álmát, s elhatározta, hogy jégtömbökből fognak új házakat emelni, Macondo pedig téli város lesz. Ez az ötlete, mint sok más, természetesen kudarcba fulladt.
Egy boldog falu
Bár Macondo nevű várost nem találunk Kolumbia térképén, az író szülőfaluját, Aracatacát ismerjük. A település neve a „tiszta víz”-et jelentő „Ara” szóból, valamint az indián „Cataca” névből ered. 1927-ben még alig párszázan laktak az állandóan párás, fülledt levegőjű faluban, ahol elsősorban állattenyésztéssel, valamint olajpálma- és banántermeléssel foglalkoznak. Közel száz év alatt persze rengeteget változott a település, az emberek viszont állítólag még mindig ugyanolyan babonásak, mint akkoriban. „Aracatacában nem történt semmi, most sem történik, és soha nem is fog. Ez egy boldog falu” – mondják a helyiek.
2006 nyarán mégis történt valami. Pedro Javier Sánchez Rueda, aki 2004 és 2007 között volt a Aracataca polgármestere, népszerűsíteni kezdte az olvasást, szerette volna fellendíteni a nemzetközi turizmust és megismertetni a világgal Aracatacát. A helyi kórházat jó érzékkel Márquez édesanyjáról, Luisa Santiaga Márquez Iguaránról nevezte el, és felállíttatott egy táblát is a városka elején „Isten hozta Aracataca-Macondóban, a mágikus realizmus földjén” felirattal.
Az 52.000 fős településen 2006 júniusában rendelt el szavazást arról, hogy a várost Aracataca-Macondo névre kereszteljék. A 22.000 lehetséges szavazó közül összesen 3.596-an járultak az urnákhoz – 3.342-en támogatták a kezdeményezést, 236-an nemmel szavaztak, 18-an pedig érvénytelenül. Az érvényességhez szükséges 7400 szavazat hiányában a település továbbra is Aracataca maradt. Többen kampányoltak is a névváltoztatás ellen. A történethez valószínűleg az is hozzátartozik, hogy az író élete nagy részét Európában és Mexikóban töltötte, és Kolumbián kívül sokak szemében ma is népszerűbb, mint saját szülőhazájában. Sok kolumbiai azzal vádolja, hogy cserbenhagyta szülőföldjét.
La semilla
Névváltoztatás ide vagy oda, tény, hogy Aracataca nem csak a Száz év magány Macondójában köszön vissza, hanem a Szerelem a kolera idején-ben, számos elbeszélésben, és természetesen az Azért élek, hogy elmeséljem az életemet című életrajzi könyvben is. Maga Márquez is „A mag” (La semilla) néven emlegeti szülőfaluját, amely mindennek a kiindulási pontja, a kezedet kezdete, ahol Macondo mágikus világa megszületett. Az író szerint egyetlen szó sincs könyveiben, amelynek ne lenne valóságos alapja, Aracataca tehát valóban varázslatos hely lehet.
Sokak szerint Aracataca nem csupán Macondo, és Macondo nem csupán Aracataca. Macondo maga Kolumbia, maga a karib világ, és kicsit Latin-Amerika is. A „macondiano”, azaz macondói kifejezés magába foglalja a mágiát, az árnyékot és a fényt, a valószerűtlent. A Száz év magány a XX. század egyik legnemzetközibb alkotása, és a Don Quijote óta talán a legjelentősebb spanyol nyelvű mű. Macondóban végül is nem csak Kolumbia történelmére és irodalmára találhatunk rá, hanem egész Latin-Amerikára.
A borítókép Dante Sabogal munkája.