Ángel Sanz Briz: A diplomácia virtuóza

„A családjában a hagyományos aragóniai értékrend szerint éltek, amelyben a hűség, az igazság, az adott szó és felebarátok megsegítése különösen fontosnak számított” – meséli Juan Carlos Sanz-Briz, az egykori budapesti spanyol diplomata fia. Az 1800-as évek végén, a XX. század fordulóján járunk, amikor az aragóniai vidékről érkező jómódú kereskedőcsalád Zaragozában teljesedik ki. Felipe Sanz és Pilar Briz 5 gyermeke közül utolsóként érkezik 1910. szeptember 28-án Ángel Sanz y Briz. Keresztneve spanyolul azt jelenti: „angyal”.

  Zaragoza látképe a 1900-as évek elején

Zaragozában a piaristáknál folytatja tanulmányait, hogy később a Madridi Központi Egyetem jogi fakultásán diplomázzon. Mégsem a jogi hivatásban teljesedik ki: „Fiatal korától érdekelte az utazás, más kultúrák megismerése, így a diplomáciai karrier és hazája szolgálata a kezdetektől hajtotta őt. Madridba azzal a szándékkal ment, hogy a jogi tanulmányokat követően egyből diplomáciai szolgálatra felvételizzen.” – meséli az egykori diplomata fia.

„Két bátyja közül Felipe az apja üzleti ügyeit vette át, míg Alfonso orvostanhallgató lett Berlinben. Mariano és Ángel pedig diplomata pályára készült.” Ángel Sanz Briz lelkesedését látva apja már fiatal korától külföldre küldte őt nyelvet tanulni. 23 évesen végül elérte álmát és 1933-ban külügyi pályára léphetett. A történelem viharai azonban karrierje kezdetén sem kímélték a zaragozai fiatalembert, aki csak a spanyol polgárháború utolsó szakaszában, 1938 augusztusában térhetett vissza külügyi hivatásához.

  Ángel Sanz Briz első diplomáciai állomáshelye: Egyiptom

Első állomáshelye Egyiptomba vezetett. „Kairóban követségi titkárként, Alexandriában konzulként szolgált elsőként. Egyiptomi tartózkodásáról nagyon jó emlékeket őrzött, hiába volt rövid, mégis meghatározó tapasztalatokat szerzett a későbbiekre.” – így Juan Carlos Sanz-Briz. A karrierje mellett a magánéletében is jelentős fordulat állt be ebben az időszakban, miután 1942-ben Santanderben feleségül vette Adela Quijanót, akivel nemsokkal később együtt érkeztek Budapestre, miután a Spanyol Követség első titkárává nevezték ki.

„A háború ellenére – más európai fővárosokkal összehasonlítva – kellemes helynek számított Budapest. Itt született meg első gyermekük, Adela, és egészen 1944 márciusáig kellemesen éltek az egykori budai Széchenyi villában, amelyet évtizedekkel később sajnos már hiába kerestünk édesanyánkkal mi is… A német megszállással és a bombázásokkal aztán apánk Adelát és a második nővérünket váró feleségét a háborús Európán keresztülvágva, vonattal vitte haza Irúnba atyai nagyapánkhoz, hogy később egymaga térjen vissza Budapestre.” – idézi fel a vészkorszak eseményeit a család.ű

  A frontra induló katonák búcsúztatása Budapesten

Ángel Sanz Briz egészen az 1944-es év végéig folytatta hősies, embermentő tevékenységét a Spanyol Követségen, amíg a szovjet csapatok gyors előre nyomulását látva a spanyol kormány parancsba adta neki a magyar főváros elhagyását. A svájci Bern érintésével a még mindig csupán a harmincas évei közepén járó Sanz Briz az Egyesült Államokba került, ahol a háború végével előbb az ENSZ megalakulását követte nyomon San Franciscóban, majd a család visszaemlékezése szerint az amerikai és a limai Spanyol Nagykövetségen teljesített szolgálatot titkárként.

1960-ig előbb a Vatikánban, majd a francia-baszkföldi Bayonne Spanyol Főkonzulátusán szolgált, amikor is megkapta első nagyköveti kinevezését Guatemalába. „A guatemalai évek alatt apánkat a kormány az ENSZ Közgyűlés spanyol delegációjának tagjai közé jelölte, és ezt a tisztséget a New York-i főkonzuli szolgálata alatt is betöltötte” – mondja Juan Carlos Sanz-Briz. „Ebben a jelölésben az is közrejátszott, hogy megalakulásától jól ismerte a szervezet működését, és kapcsolatait az 1945-ös San Francisco-i konferencia óta ápolta.”

  Guatemala a XX. század derekán

A család a New York-i évek egyik legfontosabb eredményének tartja az 1962-es világkiállítás spanyol pavilonjának sikerét, ahol Ángel Sanz Briz közreműködésének köszönhetően Goya híres Maja festményei mellett Spanyolország legjobb séfjei és flamenco művészei egyaránt világhírnévre tehettek szert. Az Európába való visszatérés mégis könnyen tragikus fordulatot vehetett volna, miután hágai kiküldetése alatt az ETA baszk terrorszervezet két sikertelen merényletet hajtott végre a Sanz Briz családdal szemben.

  Lenny Kuhr dalszerző-énekessel, humanitárius aktivistával az Eurovíziós Dalfesztivál után (1969)

1966. október 18-án, több mint két évtizeddel a budapesti eseményeket követően Ángel Sanz Briz a Jad Vashem holokauszt emlékhatóság legmagasabb elismerésében részesült, ám a Világ Igaza címet nem vehette át a Franco-rezsim külpolitikai irányelvei miatt: „Erről az eseményről semmilyen emlékünk sincs” – vallják a kitüntetett családjában. „Apánk fegyelmezett, és igazi patrióta emberként sosem beszélt arról, hogy a Spanyol Kormány az arab világgal ápolt szoros külkapcsolatai miatt megtagadta neki a kitüntetés átvételét.”

„Sosem gondolta, hogy bármiféle kitüntetés járna azért a humanitárius tevékenységért, amit Budapesten folytatott, de Izrael Állam nagyszerű gesztusa a Világ Igaza címmel bizonyára fontos lehetett számára.” – teszi hozzá Juan Carlos Sanz-Briz. „25 évvel később, miután apánk meghalt, akkor értesültünk egyáltalán a kitüntetéséről. Édesanyánkat kérték fel, hogy személyesen vegye át a díjat.”

A Franco tábornok vezette Spanyolországban az 1960-as és ’70-es években azonban nem csak a Közel-, a Távol-Keletnek is egyre nagyobb figyelmet szenteltek. 1973-ban Spanyolország diplomáciai kapcsolatot létesített a Mao Ce-tung vezette Kínával, az ország első nagykövetének pedig Ángel Sanz-Brizt nevezték ki: „Brüsszeli nagykövetént maga jelentkezett arra, hogy a maoista Kína első spanyol nagykövete lehessen” – így a diplomata családja. „Annak a kihívásnak a tudatában persze, amit ez feltételezett. Saját szemével látta a Kulturális Forradalom kegyetlenségét”.

  Mao Ce-tung portréja a Tienanmen kapunál

„Két évig Peking egyetlen hotelében lakott, míg a kínai hatóságok egy diplomata negyedben végül felállították a Spanyol Nagykövetség épületét.” A körülmények közel sem voltak ideálisak, és ahogyan az a történelmi ismereteinkből előrevetíthető, nem csak az infrastruktúra terén: „Mindenhová biciklivel járt, amit nagyon élvezett, de azzal is tisztában volt, hogy a követség kínai dolgozói kivétel nélkül kémek. Így ha bizalmas dolgokról akart beszélni, azt csak a kertben tehette meg.” – mondja Juan Carlos Sanz-Briz.

A család visszaemlékezései szerint a diplomata magával, az akkor már nagybeteg Mao Ce-tunggal is találkozott, míg jó kapcsolatokat ápolt Csou En-laj miniszterelnökkel és a földalatti ellenzékben dolgozó, későbbi kínai kommunista vezetővel, Teng Hsziao-pinggel. A „Budapesti Angyal” utóbbi színrelépésével egyidőben, 1976-ban tért vissza Európába, korábbi állomáshelyére, a Vatikánba. Ahogyan Pekingbe, a Szentszék nagykövetségére is történelmi időszakban érkezett.

„Utolsó állomáshelyeként tekintett a Vatikánra, ám 69 évesen a nyugdíjazását megelőző súlyos betegségben sajnos meghalt. Vatikáni nagykövetként ugyanakkor apánk fontos pillanatokat élt meg, hiszen három pápának is átadta megbízólevelét.” – így a diplomata fia. „VI. Pál pápát még a Szentszék és Spanyolország közötti 1953-as konkordátum megkötése idejéről ismerte, majd megélte I. János Pál 33 napos uralkodását is. Később jó kapcsolatba került II. János Pállal, akit rendkívül tisztelt a kommunizmus megbuktatásában játszott szerepéért.”

A lengyel pápa uralkodásának első évei alatt Ángel Sanz Briz szerepet vállalt az 1953-as konkordátum egyes részeinek módosítását célzó tárgyalásokban is. Szentszéki tevékenysége pedig mély vallásossága miatt különös jelentőséggel bírt. A hit fontosságát az igazságérzet, a kötelességtudat és a megértő tisztelet mellett alapvető értékként adta át gyerekeinek. 15 állomáshelye közül azonban minden kétséget kizárólag mégis a budapestit tartotta legfontosabbnak családja szerint.

„A diplomáciai jog szempontjából nézve Ángel Sanz Briz a világon elsők között helyezte az emberi jogok védelmét az aktuális jogrend elé annak érdekében, hogy az ártatlanok, az üldözöttek életét megmentse. Emberként és diplomataként egyaránt a budapesti tevékenységére volt a legbüszkébb.” Történelmi időket élt meg, és történelmi példát állított mindannyiunk elé.