Szeptember 11. − A katalánok nagy ünnepe

A Renaixençától Piquéig

A nagy nemzeti ünnepek általában a világ minden táján egy nép történelmének meghatározó, legtöbbször pozitív eseményeiről emlékeznek meg. Ugyanakkor ha valaki ismeri a katalánokat, tudja, hogy egy cseppet sem szokványos néppel van dolga, elég a már korábban bemutatott karácsonyi caganerekre, vagy Gaudí nem éppen konvencionális építményeire gondolnunk. Az ünnepekkel is valami hasonló történik, hiszen a Diada a katalánok egyik legnagyobb katonai vereségéről emlékezik meg, melyet 1714-ben francia csapatok mértek rájuk.

A történelmi eseményről hivatalosan a századforduló óta tartanak megemlékezéseket Katalóniában, hiszen erre az időszakra tehető a nemzeti öntudat újraébredése. Ahogyan sok más európai nép esetében látható, a XX. század eleje Katalóniában is hatalmas fellendülést hozott az élet minden területén, amelyet Renaixençaként, azaz újjászületésként jegyeznek a katalánok. Természetesen a Franco-diktatúra idején hasonló megemlékezés elképzelhetetlennek számított („egy nemzet van: a spanyol, és egy nyelv: a kasztíliai” − hirdette a rendszer doktrínája), de a demokráciával minden visszatért a századfordulós gyakorlathoz.

Sőt, mára túl is haladt rajta. Napjainkban még maguk a katalánok részéről is egyre több kritika éri a megemlékezés menetét, amely az egyre erősödő szeparatista törekvések miatt manapság inkább a függetlenségért folytatott küzdelem sajátos jelképe, a hagyományoktól egyre távolodva. Az eseményt − köszönhetően a politikai ellentétek élesedésének és az olyan katalán hazafiaknak, mint a futballista Gerard Piqué − mára a nemzetközi bulvársajtó szinte általánosan ismert témává emelte.

Mit csinálnak ilyenkor a katalánok?

A rövid történelmi kitekintő után lássuk, hogyan is zajlott az idei Diada a lövészárkokban, miként zajlik ez a különleges nap egy katalán családnál! Sietségnek semmi nyoma, hisz mint mindig, szeptember 11-én is egy jó feketével indul a nap − meg persze az elmaradhatatlan pa amb tomàquettel. A rendkívül egyszerű, de rituális alapossággal elkészített paradicsomos pirítós kenyér iránt oly’ nagy vággyal bírnak a katalánok, mintha az anyatejjel szívták volna magukba. A kiadós (…) reggeli után mindenki útnak indul, hogy a délutáni közös ünneplésre minden lényegeset begyűjtsön magának.

A hiányzó arcfestékekkel, színes kartonokkal, katalán nemzeti zászlókkal és az adott év egyen pólójával felvértezve egy kései ebéd után az emberek az utcán gyűlnek csoportokba, hogy a gyerekek játszanak, a felnőttek beszélgessenek, látszólag céltalanul. Három óra után aztán elkezdődnek a programok, mindenki gyülekezni kezd és a „saját helyére” vonul, merthogy a kompozíció ilyenkor igazán fontos. Egészen öt óráig szabadon járnak kelnek az emberek, nézik az előadásokat, amiket a tradicionális katalán hagyományőrző egyesületek tartanak. Itt aztán találkozhatunk Szent Györggyel, sárkányokkal, óriásokkal és “nagyfejűekkel”, akik mind a katalán hiedelemvilág főszereplői.

Pontban 17 óra 14 perckor aztán megkezdődik az ünnepi megemlékezés legfontosabb része, mikor is a tömeg elrendeződik, majd megkezdődik a felvonulás tartanak a katalán kormány valamely épületéhez. Az idei évben a menet a Meridiana sugárúton volt és egészen a Katalán Parlament épületéig tartott, ami csupán pár lépésre van a tengerparttól a Ciutadella Parkban. Évtizedes szokás, hogy ilyenkor a függetlenségpártiak „Via Lliurét” állítanak, azaz szabad utat engednek az elszakadásnak.

Ennek a tematikája minden évben más, idén például a sugárút hosszán végigvonult egy hatalmas sárga nyíl a Parlamentig, mintegy jelezve, hogy merre is tartanak a katalán nép törekvései. A felvonulás résztvevőinek éppen ezért különböző színű nyilakat kellett a fejük fölé tartani, hogy mutassák az irányt a „szabadság felé”. A színek között idén tízet lehetett megkülönböztetni, és minden szín egy-egy értéket, vagy éppen célt jelképezett, amelyet az új katalán állam szeretne elérni és magáénak érez. Mi a lila szín alatt álltunk, ami az egyenlőséget hivatott jelképezni.

A felvonulás végén, a nagy beszéd előtt mindenki egyszerre tartotta fel saját színét, hogy elkészülhessenek az elmaradhatatlan fotók a tömegről, amely ezen a péntek délutánon Barcelona sugárútjain összegyűlt. Miután elkészült a fotó, mindenki elkezdett szétszéledni, hogy folytassa a maga kis ünnepét, mindenki a saját elképzelése szerint. Mi a fiatalos lendület híveiként magunkhoz vettünk némi „muníciót”, majd elsétáltunk a Parlament melletti Arc de Triomf diadalívéhez, hogy meghallgassuk a Diada koncertjén fellépö előadókat. A koncert végül hajnalig tartott, a La Troba Kung-Fú zenekar hamisítatlan barcelonai rumbájára, ami a flamenco egy fúziós változatából és a hatalmas metropolis egyvelegéből eredt.

Amint látjuk, a paletta tehát rendkívül színes, szeptember 11-én mindenki megtalálja a kedvére való elfoglaltságot a katalán fővárosban. A hangulat rendkívül eredeti, az viszont mindenképpen elgondolkodtató, hogy a katalán elszakadási mozgalom miként osztja meg magát a katalán népet is napról napra. A helyszínen, és a felméréseket tanulmányozva is meglepő dolgokat lehet tapasztalni. A katalán hagyományok őrzése nemes szokás − a kérdés az, hogy a közeljövőben ezt Spanyolország egy autonóm tartományában, vagy Európa legújabb miniállamában folytatják-e majd.