Túra La Gomera csúcsára: Garajonay, babérerdő bakancsban

Hatalmas zöld spárgaként magasodnak az agavék virágzó oszlopai az út szélén. A nem ritkán több méter magasba felszökő különös „villanypóznák” egy korszak végét jelzik: a sziklás hegyoldalba kapaszkodó hatalmas növények magasba emelik viráguk és terméseik, majd lassan elszáradva életük végéhez érnek. A villanypóznák egymás után dőlnek le a vulkanikus hegyoldalból.

La Gomerán lépni sem tudunk anélkül, hogy a természet és örök körforgása ne józanítson ki minket az érinthetetlenség illúziójából. Közben kaptatunk fel a hegyre, egyelőre négykeréken, a távolban szélerőművek. Spanyolországban hosszú évtizedek óta felhagytak a szélmalomharccal, Don Quijote óriásainak modern leszármazottai a fenntartható energiatermelés bástyáinak számítanak országszerte.

Helyi kísérőnktől tudjuk, hogy az éppen átadás alatt álló öt La Gomera-i szélturbinára sem tekint senki búsképű lovagként. A kapacitásuk szerint összesen 11 ezer háztartás energiaigényét kielégíteni képes szélerőművek teljesítménye vélhetően jóval túlmutat majd a sziget 22 ezer lakosának igényein, így az óceánfenéken át Tenerifére is exportálnak belőle. Új összeköttetés két sziget között, ahol 50 éve még állandó komp sem járt, árukereskedelemről nem is szólva.

Bár volt idő, amikor az Ibériai-félsziget labdarúgócsapatai például a hátuk közepére sem kívánták a kanári-szigeteki klubokat az utazási kellemetlenségek miatt, a helyiek elszigeteltsége egyre csökken. Sőt, a korábban 50 százalékos utazási kedvezményben részesülő canario lakosoknak ma már csak a (repülő)jegyük árának 25 százalékát kell fedezniük, a többit a spanyol költségvetés állja. ÁFA amúgy sincs a szigeteken, az azt helyettesítő ún. kanári adó a szolgáltatások esetében mindössze 3, az áruforgalmazásnál 7 százalékos.

Mire mindezt végiggondoljuk magunkban, már a Garajonay-felé kaptatunk – négy lenyűgöző úti társtól kísérve. San Sebastián felől érkezve találjuk az UNESCO bioszféra-rezervátum első kilátópárját, ahol a Los Roques, vagyis a „szirtek” magasodnak. Már 1100 méter magasan vagyunk, így az Agando 180 méter magas csupasz, vulkanikus sziklacsúcsa még inkább lenyűgöző látványt nyújt. Mi várhat ránk a Garajonay tetején, a felhők fölött…?

La Gomerán van mit felfedezni, hiszen csak a Garajonay területe megközelíti a 4000 hektárt, a nemzeti parkot számtalan jól kitáblázott séta- és túraútvonal szeli át. A Pajarito kiindulóponttól startoló 17-es túraútvonalat különösen ajánljuk, hiszen a négy és fél kilométeres, 120 méter szintemelkedéssel nehezített séta végpontja maga az égalja: Alto de Garajonay, a nemzeti park és La Gomera szigetének legmagasabb pontja.

A felhők felett pedig nemcsak a vakítóan kék ég és a szikrázó napsütés köszön ránk vissza, hanem La Gomera kanári-szigeteki szomszédai is. A távolban feltűnnek El Hierro és La Palma domborulatai – utóbbit a helyiek valóban La Palma bájaiként emlegetik kacsintgatva – míg odaát a hátunk mögött a megkerülhetetlen óriás, a Teide – vagy ahogy a tenerifeiek szólítják: Padre Teide – magasodik büszkén.

Csarabbal gazdagon benőtt, itt-ott elszenesedett, bozótos területen ereszkedünk vissza, amelyet sajnos nem kímélt a szigeteken gyakori erdőtűz. A 2012-es nagy tűzvész ezzel együtt is történelmi léptékű pusztítást végzett a világörökségi területen, sőt a Natura 2000 védettséget élvező vidékeken, így a Valle Gran Rey völgyében. A Garajonay közel 20 százalékát érintő, tíz évvel ezelőtti pusztulásból lassan éled a természet, amelynek az 1960-as években betelepített kanári fenyő kivételével – ezek a fák átlagosan 6 héttel (!) a tűz kialvása után már újra hajtanak – időre van szüksége.

A nemzeti park nyugati csücskén, Raso de la Bruma és Las Creces között sétálva az 5-ös túraútvonalon szerencsére más világ fogadja az utazót – mintha valóban egy egészen másik világba érkezett volna. A kutatók azt mondják, az UNESCO világörökség részét képező babérerdő jelentősége nemcsak hihetetlen fajgazdagságában áll, hanem abban is, hogy évmilliókkal ezelőtt hasonló erdőket találhattunk az egész Mediterráneumban.

Ezek az erdők a természetes klímaváltozással a múlt ködébe vesztek. Csak reménykedhetünk benne, hogy Garajonay ködáztatta erdeje egy egészen más, modern klímaváltozással szemben dacolni tud. Jelenleg az egész Európai Unióban ugyanis a babérerdőkben található a legmagasabb számú endemikus, azaz csak itt megtalálható őshonos faj. Elnevezésük mégis megtévesztő kicsit, hiszen a képzeletünk őserdeihez hasonlító, mohák, páfrányok és liánok sokaságával benőtt erdőség 20 fafajtája közül csupán 4 tartozik a babérok közé.

A passzátszelek hozta csapadéknak köszönhetően a babérerdőben mindig magas a páratartalom, ködbe burkolózva kalandozhatunk a kiépített túraútvonalakon – de csakis ott. A terület védettsége a látogatóktól is tiszteletet követel a természet iránt. Cserébe a természet sem hagy minket cserben: a vadregényes növényzettel ölelt, nyirkos és gyakran mély talajú túraútvonalak cseppet sem keltenek csalódást. A szomszédos La Palma és El Hierro alacsonyabb tengerszintfeletti magassága miatt nem elég csapadékos a babérerdők kialakulásához. Amit itt találunk egyedi – de nem megismételhetetlen. Máris visszavágyunk.