Argentin tangó − interjú Sándor Anikóval

KultúrTapas: Decemberi beszélgetésünkkor elárulta nekünk, hogy életmódváltását követő első útja valójában nem is a Szent Jakab-zarándoklatra, hanem Latin-Amerikába vezetett.

Sándor Anikó: Így igaz. Közvetlenül azután, hogy leszámoltam az addigi életformámmal és elhatároztam, hogy bepótolok mindent, ami az életemből kimaradt, elindultam Buenos Airesbe, tangót tanulni. Fogalmam sem volt, hogyan tovább, de akkor nem is akartam ezen töprengeni. Gondoltam, hazaérkezésem után még mindig kitalálhatom a továbbiakat… Sok helyen jártam már a világban, de Dél-Amerika alaposan meglepett! Előzetesen valahogy egészen másnak képzeltem. Azt hittem, Dél-Amerika valamiféle vad világ, de épp ellenkezőleg! Argentínában olyan helyre csöppentem, ami sok szempontból jobban tetszett, mint bármelyik ország, ahol addig jártam.

KultúrTapas: Miért éppen Buenos Airest választotta úti célul?

Sándor Anikó: Itthon előtte már tangóztam egy ideje és az volt a vágyam, hogy híres mestereknél tanulhassak tovább. Aki ugyanis egyszer belekóstol a tangóba, az többé nem menekül. Az én életembe a válásom után véletlenül került a tánc, és sokat segített feldolgozni a történteket. Argentína pedig csak fokozta azt az önbizalmat, amit egy nő kaphat a tangótól.

KultúrTapas: Ha jól sejtjük, nem csak a táncparketten…

Sándor Anikó: Buenos Airesben csodálkozva tapasztaltam, hogy létezik olyan hely, ahol nem számít, ha az ember nem fiatal. Ellentétben az én hazámmal, az életkor arrafelé csak egy adat a sok közül. Az argentin egyébként is egy nagyon toleráns társadalom, ahol tiszteletben tartják egymást az emberek. Mindenkinek megvan és meg is marad a méltósága. Az itthonról vitt frusztráltságommal én eleinte nyakig beöltözve, szorongva mentem a tangó-estekre – vajon felkérnek-e egyáltalán? A milongákon aztán azt láttam, hogy arrafelé még a hetvenéves nők is virágot tűznek a hajukba, neccharisnyát húznak, és ezért senki nem nézi bolondnak őket. Valamit tudnak az argentin férfiak, amitől a nők egyszerűen boldogabbak, mint mi, magyarok vagyunk.

KultúrTapas: A tánc mellett milyennek találta magát az argentin fővárost?

Sándor Anikó: Igazából a négy hónap alatt Buenos Aires számomra gyönyörű díszletté alakult a tangóhoz. Olyan intenzív élmények értek, hogy hiába terveztem korábban kirándulásokat és utazásokat, az életem végül kizárólag a tánc körül forgott. Általában késő délelőtt keltem – hiszen egy igazi milonguera, egy tangó-táncosnő csak reggelre ér haza − utána lementem meginni egy kávét és enni egy argentin croissant. Ilyenkor már vittem magammal az ezüst tűsarkúmat, hiszen onnan általában órára, tanfolyamra vitt az utam. A tangós cipőm egyébként még a Caminón is velem volt a hátizsákban.

KultúrTapas: A hagyományos tangó-estek rejtélyébe még itthon beavatták, vagy ez Buenos Airesre maradt?

Sándor Anikó: Argentínában eleinte senkit nem ismertem, de végül sok barátom lett négy hónap alatt. Eleinte fogalmam sem volt, hogyan kell viselkedni, de hamar belerázódtam. Nagyon izgalmas világ ez. A hagyományos milongákon például külön ülnek a nők és a férfiak. Felkérni pedig csak cabaceóval, azaz szemezéssel szabad. Ha mindkét fél bólint, akkor kezdődhet a tánc. Négy dal egymás után, azaz egy tanda, a következőnél pedig párcsere. Az a tánc már egy másik partneré.

Az argentinok nagyon tisztelik a nőket. Mivel a bevándorlók valaha főleg férfiak voltak és nagyon kevés volt a nő, megtanulták becsülni őket. Úgy gondolom, ez azóta is így van. Nagyon kedvesek! Ha például egy nő beszáll a taxiba, rögtön megkapja az első dózis önbizalmat a taxisofőrtől: „Egyedül jöttél? Van férjed? Hozzám jössz feleségül?” Persze ezeket senki nem veszi komolyan, de olyan kedvesek, hogy mire az ember megérkezik a milongára, már szinte ragyog. Aztán meg csak győzze lábbal azt a sok táncot! (nevet)

KultúrTapas : Mi az, amit végül magával hozott Argentínából?

Sándor Anikó: Úgy gondolom, a Caminón önmagam megtalálása, Buenos Airesben pedig a nőiségem visszaszerzése volt a középpontban. Mindkét útnak volt néhány nagyon fontos hozadéka. A Caminón megértettem, hogy bár a pénz fontos, anélkül is érezheti magát boldognak az ember. Argentínában pedig arra jöttem rá, nem szabad hagynom, hogy a környezetem előítéletei, rosszkedve engem is elkeserítsen. Vannak a világnak olyan részei, ahol a nálunk tapasztalt, ostoba fiatalság-kultusz nem az élet része. Argentína ilyen.