Közélet

„Budapest a legszebb város, ahol valaha is dolgoztam” − exkluzív interjú Spanyolország magyarországi nagykövetével I.

Türk Dalma | 2016-07-01

José Ángel López Jorrínnal, Spanyolország magyarországi nagykövetével készített exkluzív interjúnk első részében pályájáról, Magyarország varázsáról és arról beszélgettünk, mi teszi a jó diplomatát.

José Ángel López Jorrínnal, Spanyolország magyarországi nagykövetével készített exkluzív interjúnk első részében pályájáról, Magyarország varázsáról és arról beszélgettünk, mi teszi a jó diplomatát.

KultúrTapas: Mióta él Budapesten?

José Ángel López Jorrín: Lassan már két éve, 2014. augusztusában érkeztem Magyarországra.

KT: Hosszú és gazdag pályafutás áll maga mögött, a világ mely országaiban dolgozott diplomata évei során?

JÁLJ: A pályám 1974-ben kezdődött. Sokfelé dolgoztam, először mint tanácsos, majd konzul, később mint nagykövet, a kinevezésem után. Éltem Peruban, Venezuelában, Hollandiában, Bosznia-Hercegovinában, Bulgáriában és Szlovákiában. Eközben természetesen párszor visszatértem Madridba, ahol egy-két évet töltöttem a Külügyminisztériumban soron következő kiküldetésemig. A mostani és egyben utolsó állomás pedig Budapest, ezután visszavonulok Spanyolországba, ahol Madrid és a Kanári-szigetek lesz életem két helyszíne.

KT: Csodásan hangzik! De előtte beszéljünk egy kicsit a jelenlegi és egyben utolsó állomásról, Budapestről. Mi az, ami különlegessé teszi ezt a várost, ezt az országot, ezt a népet az ön számára?

JÁLJ: Erre a kérdésre nagyon egyszerű a válasz. Először is, Budapest a legszebb város, ahol valaha is dolgoztam. Be kell vallanom, hogy ez meglepett, hiszen nem volt sok ismeretem a magyar fővárosról, mielőtt megtudtam, hogy ide jövök. Igazi kozmopolita központ, ahol nagyon gazdag a társadalmi és kulturális élet. Ami igazán különlegessé teszi, azok az emberek, a magyarok. Nehéz megérteni, megfejteni őket. Van egy olyan érzésem velük kapcsolatban, hogy az álarc mögött, amit először mutatnak magukból, megannyi érdekes dolog rejlik.

spanyol-nagykovet
“Budapest igazi kozmopolita központ, ahol nagyon gazdag a társadalmi és kulturális élet”

A munkám szempontjából pedig azért nagyon különleges itt lennem, mert Magyarország remek kapcsolatot ápol a hazámmal, és ez nagyban megkönnyíti az együttműködést. Az az érzésem, hogy minket itt szeretnek, Spanyolország és a spanyol kultúra népszerű. Szakmailag izgalmas látni ezt a 2010 óta tartó folyamatot, mondhatni fordulópontot, ami a politikai és társadalmi életet meghatározta és a mai napig meghatározza.

KT: Hízelgő ennyi jót hallani Magyarországról, s főleg azt, hogy ennyire jól érzi magát nálunk. Mégis, mit jelent az ön számára nagykövetnek lenni?

JÁLJ: A nagyköveti kinevezés óriási megtiszteltetés, amivel hatalmas bizalmat szavaznak az embernek. Ez a szakmám csúcsa, a ranglétra teteje, ha úgy tetszik a kapitányi vagy tábornoki pozíció a nagykövetségen belül. A kinevezésemet az addigi pályafutásom elismerésének éltem meg, és úgy éreztem, ebben az új beosztásban vissza tudom adni azt a sok mindent, amit addig tapasztaltam és tanultam. Nagyszerű érzés képviselni a hazámat egy idegen országban, főleg, ha ennyire baráti a viszony, mint Magyarország és Spanyolország között.

KT: Sok szempontból nagyon hálás szakmának tűnik az öné, de mint mindennek, ennek is van napos és árnyoldala. Mi az, amit a leginkább kedvel a munkájában és mi az, amit a legkevésbé?

JÁLJ: A leginkább talán az emberi kapcsolatokat és kapcsolatteremtést szeretem a hivatásomban, azokat az eseményeket, ahol sok emberrel találkozhatom. Tenni azért, hogy jobban megismerjék a hazámat és ne csak a klisékre emlékezzenek. A spanyol kultúrának természetesen része a mindenki által ismert bor, bika, tengerpart háromszög, de Spanyolország sokkal több ennél. Emellett nagyon jó érzés, amikor az ember tud segíteni. A konzuli feladatok során sok bajba került honfitársam fordult a nagykövetséghez, felemelő érzés volt megoldani a problémájukat.

spanyolorszag-kepeken-kicsi
11 indicios para saber si tienes madera de diplomático

A nehézség – mint minden munkahelyen – a konfliktusok, nézeteltérések kezelése. Azt sem könnyű megtanulni, hogyan legyen az ember jó „külföldre szakadt hazánkfia”, azaz tudni távol élni az anyaországtól, három-négyévente más helyen, élvezni ezt, s közben megmaradni spanyolnak.

KT: Jó hallgatni önt, nagy szenvedéllyel mesél a munkájáról. Mindig is diplomata szeretett volna lenni?

JÁLJ: Igen, azt hiszem. Ez azért érdekes, mert a családomban senki sem volt diplomata. Francia líceumba jártam, talán ennek hatására kezdtem el érdeklődni a szakma iránt. Ott sok nemzetközi, többnyelvű családdal találkoztam, ami nagyon megtetszett. Később jogot tanultam, majd elsőre sikerült a Spanyolországban a hírhedten nehéz diplomatavizsga, így hamar indult a karrierem.

KT: Mégis, ha nem diplomata lett volna, akkor mi?

JÁLJ: Azt hiszem egyetemi tanár, de ügyvéd biztosan nem! (Nevet.)

KT: Milyen most a csapata a nagykövetségen? Esetleg van kedvence?

JÁLJ: Bátran állíthatom, hogy fantasztikus! Megkockáztatom, pályafutásom során a legjobb. A kollégáim nagyon aktívak, tele új ötletekkel, tervekkel. Abból is érzem, mennyire profik, hogy én csak jóváhagyok dolgokat, felügyelem a nagykövetség zökkenőmentes működését. És természetesen nincs kedvencem. Ha mégis ki kéne valakit emelnem – és el ne mondja a többieknek –, akkor az az egyik sofőrünk volna. (Nevet.)

KT: Ez tényleg úgy hangzik, mint minden főnök álma! Melyik budapesti programjukra volt a legbüszkébb?

JÁLJ: Ez egyértelmű: Ángel Sanz Briz (Budapesten dolgozó, spanyol diplomata, aki a II. Világháború idején körülbelül 5000 magyar zsidót mentett meg a deportálástól. – a szerk.) szobrának avatásra Budapesten, melynek a külföldi sajtóban is nagy visszhangja volt. A Budapesten töltött szakmai életem legmeghatóbb és legmeghatározóbb élménye volt.

KT: Mit gondol: egy diplomatának mindig diplomatikusnak kell lennie?

JÁLJ: Ez egy olyan kérdés, amit sokszor feltesznek nekem. Diplomatának lenni nem azt jelenti, hogy az embernek nem lehet véleménye, és azt nem is mondhatja ki. Dehogynem! Csak éppen – és ez a lényeg – azt mindig kedvesen, kulturált stílusban kell elmondania. Ami nehéz, hogy nem sértődhet meg, nem lehet bántó. Én is éreztem már párszor, hogy fogytán a türelmem, legszívesebben hevesen reagálnék valamire, de ennek nem szabad hangot adni.

Azért elmondok egy viccet, ami jól illusztrálja ezt a kérdést. Ha egy hölgy azt mondja, nem, az talán, ha azt mondja, talán, az igen, és ha azt mondja, igen, akkor nem is hölgy. Ha egy diplomata azt mondja, igen, az talán, ha azt mondja, talán, az nem, és ha azt mondja, nem, akkor nem is diplomata.