Csokoládé, a spanyolok nemzeti szimbóluma

Az azték találmányok képzeletbeli világranglistájának élén kétségkívül a csokoládé áll. Úgy tartja a legenda, hogy maga Quetzalcóatl, a tollas kígyóisten szállt alá a földre, és ajándékozta meg az embereket a földműveléssel és a kézművességgel. És mert Quetzalcóatl annyira megszerette az embereket, ellopta testvéreitől, az istenektől, a piros virágú bokrot, megkérte Tlálocot, az eső istenét, hogy öntözze, és megtanította az embereknek, hogyan gyűjtsék be termését, a kakaóbabot, és hogyan készítsék el belőle a csokoládét, az istenek italát.

Mivel az emberek megismerték a csokoládé titkát, az istenek feldühödtek, és megbüntették Quetzalcóatlt: álruhában járultak hozzá a földön, és pulquéval, erjesztett agavéitallal megrészegítették. Quetzalcóatl szégyenében a tenger felé indult, hogy száműzetésbe vonuljon, de megjövendölte, hogy visszatér még, napkelet felől.

Ez lett Hernán Cortés szerencséje, mert éppen 1519-ben, amikor az azték kalendárium szerint Quetzalcóatl visszatérését várták, a konkvisztádor 11 hajójával és 500 emberével kikötött Mexikó partjainál. Moctezuma, az aztékok uralkodója a visszatérő istent köszöntötte a spanyol hódítókban, és a tiszteletükre rendezett ünnepségen csokoládét szolgáltak fel. Moctezuma nem is elsősorban az íze miatt fogyasztott napi 50 csokoládét kis arany csészéjéből: amellett, hogy erős afrodiziákumnak tartották, Cortés szerint is „elegendő belőle egy csésze ahhoz, hogy a katona egész nap talpon maradjon, anélkül, hogy bármi mást kéne fogyasztania.”

Az aztékok csokoládéja valójában igen kevéssé emlékeztethetett a mai forró csokira: a pirított kakaóbabot először porrá őrölték, majd kukoricadarával sűrítették. Hideg vízben oldották, így a végeredmény sűrű, a kakaóvajtól zsíros, habos, kesernyés ital volt, amelyet chilivel tettek pikánssá. A spanyolok hamar a saját kedvükre formálták a csokoládét. Mézzel vagy cukorral, fahéjjal és vaníliával édesítették, és tejjel keverve, melegen fogyasztották, de természetesen kizárólag főúri körökben. Hála a jezsuita szerzeteseknek és a spanyol királylányoknak, akik házasságkötésükkor nászajándékul vitték a csokoládét az európai királyi udvarokba, a csokoládé receptje nem sokáig maradt titokban.

Az 1800-as évek végére két svájci úriember segítségével a drága luxuscikkből mindenki által elérhető csemege válik, Rodolphe Lindt találmányával ugyanis sikerült a kakaót 30 mikronnál is kisebbre őrölni, Henri Nestlé ötlete alapján pedig sűrített tejet adtak a készülő csokoládémasszához, így a táblás tejcsokoládé elindult világhódító útján. A spanyolok mégis megmaradtak a csokoládé folyékony formájánál, olyannyira, hogy szinte nemzeti szimbólumukká vált.

„A csokoládé olyan a spanyoloknak, mint a tea az angoloknak”

– tartotta a mondás. Az egyik első csokoládézó (chocolatería) a Can Joan de S’Aigo Palma de Mallorcán, amely immár több mint 300 éve várja vendégeit isteni forró csokoládéjával. A spanyol forró csokoládé maximum 50%-os kakaótartalmú étcsokoládéból készül tejjel, amelyet kukoricaliszttel vagy kukoricakeményítővel sűrítenek, hiszen nem is lenne az igazi, ha nem lenne olyan sűrű, hogy megáll benne a kanál…

Ha pedig szeretnétek otthon is előidézni a spanyol forró csokit, szerintünk a következő recepttel nem lehet melléfogni:

1 tábla 50%-os étcsokoládét felolvasztunk 4 dl tejben, további fél deci tejben pedig feloldunk 2 teáskanál kukoricakeményítőt. Ha a csoki felolvadt, hozzáadunk még két kanál kakaóport, cukrot, ki mennyit szeretne, egy kis fahéjat (esetleg egy kis chilit), a keményítős tejet, és egy csipet sót. Kavargatjuk még pár percig kis lángon, amíg besűrűsödik, és már szürcsölgethetjük is a jó meleg szobában.