„Imádjuk Baszkföldet” − íme a magyar Oroszlánok

KultúrTapas: Elcsépelt kérdésnek tűnik, de a Barcelona és a Real Madrid hazai szurkolóinak tengerében, hogy lesz valakiből Athletic-drukker?

Oroszlánok: Sokfélék vagyunk, de mindannyiunkat egy dolog fogott meg, ez pedig az Athletic játékos igazolási politikája, a legendás klubfilozófia, miszerint kizárólag baszk származású futballistákat szerződtetnek – ez mára inkább baszk klubokban nevelkedettre lazult. A klubfutball utolsó olyan bástyájának szurkolunk, amely még tartja magát valamiféle elvhez. Ezért lett a mai rohanó, gyorsan globalizálódó világban romantikus szerelmünk a bilbaói csapat.

KultúrTapas: „Légiós” szurkolóként milyen érzésekkel figyelitek az említett klubfilozófia lassú átalakulását?

Oroszlánok: Az igazolási politika rajongásunk egyik fő oka, így ez egy nagyon érdekes kérdés. Bilbaói barátaink azt mondják, Aymeric Laporte például nem baszk, csak azért játszhat az Athleticben, mert Bayonne-ban (Francia-Baszkföldön található kisváros − a szerk.) nevelkedett kiskorától. Érdekes, hogy a klub két, nemrég bemutatkozó afroamerikai játékosa Ramalho és Williams inkább baszkok, hiszen előbbinek egyik szülője baszk, a másik pedig Bilbaóban született. Ander Herrera is ilyen alapon játszhatott a csapatban. Mi hisszük, hogy tovább nem lazul a klubfilozófia, amire talán az a garancia, hogy a klub a sociók (klubtagok) kezében van. A baszkok pedig nyakas emberek, nem választanak olyat a vezetésbe, aki felrúgná ezt az „ősi” hagyományt.

KultúrTapas: Meséljetek egy kicsit magatokról, mióta beszélhetünk itthon Athletic Club peñáról?

Oroszlánok: Azt nem tudjuk, volt-e már előttünk Athletic szurkolói csoport Magyarországon, de a mi társaságunk 2010 óta jár össze az athletic.club.hu szurkolói holnapnak köszönhetően. Az aktív csoport létszáma 8-12 fő, de biztosak vagyunk benne, hogy léteznek „alvó sejtek” is (nevet). Általában a bajnoki mérkőzéseket nézzük együtt a törzshelyünkön, de olyan is van, hogy egymásnál jövünk össze. Az igazán nagy meccsnézések akkor vannak, ha új arcot ismerünk meg.

KultúrTapas: Milyen gyakran fordul elő, hogy Bilbaóban, a San Mamésban tudtok szurkolni kedvenceiteknek? És ha már itt tartunk, hogy tetszik a klub új stadionja a legendás „Katedrális” után?

Oroszlánok: Páran voltunk a régi és az új stadionban is, de sajnos Bilbao elég messze van, átszállás nélkül nem is lehet odarepülni. Persze rendkívüli élményként éltük meg mindkét létesítmény meglátogatását! A lebontott San Mamés egyedi hangulatát – az oldalsó lelátó feletti ívvel – egy XXI. századi, minden igényt kielégítő szórakoztató komplexum vette át. A folyó fölé magasodó új San Mamés ma egy hatalmas színház. És ahogy színházba menetkor, ebben a stadionban is elég a jegyet felmutatni – „lecsippantani” a kártyát – motozásról szó sincs. Remek az akusztikája az arénának, európai kupameccseken és rangadókon igazi oroszlánbarlang. Ez akkor is igaz, ha a bajnokikon az Athletic keménymagja, az Herri Norte az első húsz percben mostanában nem szurkol; így tüntetnek azért, hogy több olcsó jegyet kapjanak és visszatérhessenek a kapu mögé, ahogy a régi stadionban volt. A klubvezetés egyelőre hajthatatlan.

KultúrTapas: Nektek milyen a kapcsolatotok az anyaklubbal? A távolság mennyire akadályozza a kommunikációt az Athletic vezetésével?

Oroszlánok: Mondhatjuk, hogy kiváló a viszonyunk a klubbal. Külföldi meccsek alkalmával tőlük kapjuk meg a jegyeket a csapat szállodájában. Ez az ideális viszony nem utolsósorban a Baszkföldön legendás Váczi Mariannak is köszönhető, aki sport-antropológusként doktorijában a baszk nép és az Athletic különleges viszonyáról értekezett, sőt idén a Routledge kiadónál jelenik meg könyve a témában. Mariann éberségének köszönhető az is, hogy egyikőnk esszéje bekerült a San Mamés átadásának századi évfordulójára kiadott könyvbe. Kiss Zoltán barátunk, – aki ugyan nem Athletic-drukker, de mindenképpen szimpatizáns – DVTK utánpótlásedző is így járhatott tanulmányutakon Lezamában, a klub edzőközpontjában. Ez remekül illusztrálja mennyire kedvesek velünk.

KultúrTapas: Említettétek, hogy külföldi túrákra is el szoktátok kísérni a csapatot…

Oroszlánok: Igen, sok helyen jártunk külön-külön és csoportosan is: Bilbao mellett Bécs, Pozsony, Salzburg, Prága, Karponca és Lemberg is volt már úti célunk az Athletic miatt. Különösen ez utóbbi volt remek, mert baszk barátaink, akiknél októberben voltunk, eljöttek Budapestre és együtt vonatoztunk tovább Lvivbe a Shakhtar elleni BL-mérkőzésre. Hétvégén pedig szinte a teljes szurkolói csoport, néhány Magyarországon dolgozó bilbaói és a baszk haverrel, mind együtt néztük a következő bajnoki meccset.

KultúrTapas: Ezek szerint szoros a viszonyotok néhány kinti Bilbao-fanatikussal is, ugye?

Oroszlánok: Bilbaóban imádják, hogy imádjuk őket − és ezért imádnak minket. De mi nemcsak az első csapat meccseit nézzük, többször voltunk már a Lezamában edzés és utánpótlás meccseken is. Szimpatizálunk Bilbao külvárosainak csapataival: a Barakaldóval, a Sestao Riverrel, és a Santutxuval, ahol Ibai Gómez papája az elnök. Sőt, egyik baszk barátunk révén, aki az Arrankudiagában székelő Iberlanda elnöke, „pozíciókat” töltünk be a klubban. Persze ez csak vicc, hiszen a csapat abban a bajnokságban szerepel, amelynek táblázata még éppen szerepel a helyi sportújságban. Az viszont kifejezetten jól esett, hogy volt olyan mérkőzés, ahol a középcsatáruk nekünk ajánlotta egyik gólját.

„Justice for Iñigo / Hungarian Athletic Fans”

A szurkolókkal való kapcsolatunk legjobb példája, hogy amikor tavaly ősszel a Sevilla elleni meccs előtt vittünk egy piros-fehér-zöld szalagot Iñigo Cabacas emlékére, már aznap este tele voltak a szurkolói honlapok a fotójával. A 2012-ben elhunyt Bilbao-szurkoló ügye a mai napig nem tisztázott, és mi is szerettünk volna megemlékezni róla az emléktáblája előtt. A hátralévő néhány napban bárhol kitettük az Athletic Hungarian Fans zászlót, mindenki fotózkodni kezdett velünk: ¡Los húngaros! − mondták.

KultúrTapas: Athletic-szurkolónak lenni egyet jelent Baszkföldet is szeretni?

Oroszlánok: Nem kell Athletic-szurkolónak lenni ahhoz, hogy valaki szeresse Baszkföldet! Aki a Costa Vascán járt, sosem felejti el és mindig visszavágyik majd. Természetesen imádjuk a vidéket! Ott az óceán, amelybe belebuknak a zöldellő hegyek, folyócskák, torkolatok, tengerparti városkák mély öblökkel, amelyeknek közepén sziget van. Nagyon szeretjük az ottani konyhát is! Nem merjük azt mondani, hogy a baszk konyhát, mert a salamancai sonkáért épp úgy odavagyunk, mint a galíciai polipért, vagy éppen a murciai bivalyszív paradicsomért. Azért egy jól elkészített bakalao (atlanti tőkehal) vagy egy tintahalas rizottó Idiazabal sajtmártással… hmm… (nevet). És ha már gasztronómia és foci: a baszkoknál szokás a stadionba szendvicset vinni és szünetben megenni. Ennek annyira hódolunk, hogy amikor az U21-es spanyol válogatott Magyarország ellen játszott – mi természetesen a három Athletic-játékos miatt voltunk ott – a félidőben mi is rágyújtottunk a magunkkal vitt szendvicsekre…