Mexikóváros a felszínen és alatta

A mexikóvárosi metró építési munkálatait 1967-ben kezdték el, majd két év múlva meg is nyitották az első vonalat Chapultepec és Zaragoza állomások között. A hálózat azóta fokozatosan épül, 2012-ben avatták fel a 12-es vonalat, amely mind a szerelvények, mind a sínrendszer tekintetében a legmodernebb: búcsút mondhatunk a gumikerekű – és éppen ezért az eső miatt sokat késő – vonatoknak, a fedélzeten pedig kellemes zene szórakoztat minket, míg a kihelyezett képernyőkön kissé bugyuta, a metró használatát oktató videókat nézünk.

A Nemzeti Őstörténeti és Történeti Intézetnek többször is be kellett avatkoznia az építési folyamatokba, ugyanis rendre értékes leletekre bukkantak a munkások. Ezek között van Ehécatl, a szél azték (mexica) istennőjének piramis alakú bálványtemploma, egy Coatlicue-szobor (ő az aztékok anyaistennője), Xólotl (az azték túlvilág kulcsistene, a tollaskígyó ikertestvére) szobra, néhány sír az 1847 és 1848 közötti észak-amerikai invázióból, egy 11.000 éves koponya, illetve egy szinte egészében épen maradt mamutcsontváz.

Számos állomást falfestmények díszítenek, melyek a mexikói és az egyetemes történelemre reflektálnak, vagy éppen a kortárs művészet egyes tendenciáit követik, gyakran a metrót állítva a középpontba. A La Raza állomáson egy állandó kiállítás is várja az utazót: 1988 óta itt található a Tudomány Alagútja, amely a föld és a földi élet történetét, a darwini evolúciós elméletet, illetve a különböző csillagképeket hivatott bemutatni. Emellett időszaki fotó-, festmény- és plakát-kiállításokkal is találkozhatunk egy-egy állomáson, esetenként koncerteket, gyerekprogramokat és előadásokat tartanak – ez utóbbiakat természetesen szigorúan a koradélutáni órákra időzítik, hogy az érdeklődők elkerüljék az öt órától kezdve a metróba áradó embertömeget.

Ami számunkra a legérdekesebb, az a metró arculata: minden egyes állomást külön logóval jelölnek, mely többé-kevésbé kötődik annak elnevezéséhez. Ilyenek például a nemzet hőseire emlékeztető megállók, legyen szó az 1810-1821 közti függetlenségi háborúról (Miguel Hidalgo, Ignacio Allende, Vicente Guerrero) vagy az 1910-1920 között zajló forradalomról (Emiliano Zapata, Ricardo Flores Magón). Az Insurgentes állomás ikonja – az elnevezés a lázadókra utal – azt a harangot ábrázolja, amelyet Miguel Hidalgo kongatott meg 1810. szeptember 16-án, hogy csatába hívja a mexikói lakosságot Új-Spanyolország alkirályság ellen.

A mexikóiak a felfedezések korára is emlékeznek: a Popotla megálló arról a faluról kapta a nevét, ahol – a legenda szerint – Hernán Cortés az aztékok elleni első veresége után elsírta magát; tanúja egyetlen fa volt, egy mexikói ciprus (ahuehuete), így az állomás ikonján is ez szerepel. A Villa de Cortés szintén a konkvisztádorra utal, logója egy korabeli sisakot ábrázol, elnevezése pedig onnan ered, hogy 1519-ben Moctezuma a mai állomás közvetlen közelében fogadta a spanyolokat.

A navatl, az aztékok által beszélt nyelv is rányomta bélyegét a spanyol mexikói változatára, így nem meglepő, hogy a metrón is gyakran találkozhatunk egy-egy olykor kimondhatatlannak tűnő szóval. Ezek között találjuk a két utolsó azték uralkodót (Cuitláhuac és Cuauhtémoc), akik a végsőkig védték Tenochtitlánt, a birodalom fővárosát, amely a modern Mexikóváros gerincét alkotja. De megemlíthetjük az egyik fővárosi negyedet jelző Mixcoac állomást is, mely Mixcóatl nevéből ered, aki az azték mitológiában a viharok, a háború és a vadászat istene; a megálló logóját egy kígyó díszíti, ugyanis a coatl kígyót jelent, gondoljunk csak a tollaskígyóra, Ketzalkóatl-ra (spanyolul: Quetzalcóatl).

Ám a legtöbb állomás, melynek elnevezése a navatl-ből ered, az állat- és növényvilággal kapcsolatos. Chapultepec a szöcskék, Azcapotzalco a hangyák dombja (ezt a két állatot a mai napig fogyasztják Mexikóban), Coyoacán a prérifarkasok, Chilpancingo pedig a darazsak lakhelye. Tacubaya állomás ikonja egy korsót ábrázol (jelentése: ahol a víz összegyűlik), Apatlaco egy azték templomot párolgó vízzel (navatl nyelven gyógyfürdőt jelent a szó), Coyuya megállót pedig egy kagylókkal díszített láb jelzi (itt készítették az aztékok egyik legfontosabb, mind a mai napig használt hangszerét, a csörgőket, melyeket szertartások alkalmával bokájukra vagy csuklójukra rögzítettek).

A múlt mellett természetesen a jelen is megmutatkozik az állomások elnevezésében: a főváros keleti részében az Agrícola Oriental megállót búzakalászok képe jelzi, hiszen péntekenként óriási vásárrá alakul a környék, ahol már nem csak élelmiszert lehet vásárolni, hanem a legkülönbözőbb szolgáltatásokat is igénybe lehet venni a tetoválástól a szemöldökszedésen át a lábfürdőig. A Jamaica állomáson lévő állandó piac elnevezése azokra a lakomákra utal, amelyeket még a XIX. században tartottak az egykori bikaviadal-arénában; logója egy kukoricacsövet ábrázol, hiszen itt lehet a legfinomabb vidéki termékeket kapni a fővárosban. Két hal jelzi a La Viga állomást, melynek közelében egy kizárólag tengeri gyümölcsöket árusító piac kap helyet.

Mexikóváros legmenőbb piaca egyébként a Mercado San Juan, a Salto del Agua állomás közelében; a Los Coyotes standon egzotikus húsok közt válogathatunk: a vaddisznó, gyöngytyúk, bivaly, csiga és béka mellett vehetünk – szezontól függően friss vagy fagyasztott – krokodilt, struccot, tatut, pettyes pakát, leguánt, borzot, de akár oroszlánhúst is. Persze a csúszó-mászók sem hiányozhatnak a kínálatból: a snassznak tűnő tücsök és hangyalárva helyett választhatjuk a mexikói kaviárt (az óriás vízipoloska lárváit) vagy csemegézhetünk a még elő – és élve is fogyasztandó – hegyi poloskákból és agávé-lárvákból.