Kultúra

Almodóvaron túl: 5 spanyol film hűvös októberi estékre

KultúrTapas | 2016-10-05

Filmet ajánlani piszok nehéz feladat. Nem árt, ugye, ha jól ismerjük hozzá azt, akinek ajánljuk, de az ember hangulata sem lehet mindig ugyanaz. Mi van például, ha a címben említett hűvös októberi estékből nagy hirtelen napos vasárnap délutánok lesznek? Mi nyugodtak maradunk, mert a spanyol mozi szerencsére minden pillanatra tartogat egy emlékezetes filmet a keserédes romantikától egészen a megrázó társadalmi drámákig. Az alábbi kedvenceinkkel ráadásul szinte lehetetlen bakot lőni − Almodóvar ide vagy oda.

Filmet ajánlani piszok nehéz feladat. Nem árt, ugye, ha jól ismerjük hozzá azt, akinek ajánljuk, de az ember hangulata sem lehet mindig ugyanaz. Mi van például, ha a címben említett hűvös októberi estékből nagy hirtelen napos vasárnap délutánok lesznek? Mi nyugodtak maradunk, mert a spanyol mozi szerencsére minden pillanatra tartogat egy emlékezetes filmet a keserédes romantikától egészen a megrázó társadalmi drámákig. Az alábbi kedvenceinkkel ráadásul szinte lehetetlen bakot lőni − Almodóvar ide vagy oda.

Mocsárvidék

Bemutató éve: 2014 Játékidő: 105 perc Eredeti cím: La isla mínima
Rendező: Alberto Rodríguez
Főszereplők: Javier Gutiérrez, Raúl Arévalo, Antonio de la Torre, Nerea Barros
		

A spanyol True Detective-nek keresztelt film Alberto Rodríguez hatodik rendezése, egy látványvilágában és feszültségében lélegzetelállító krimi, amelyben két ellentétes karaktert képviselő detektív fiatal lányok gyilkossága ügyében nyomoz. 1980-ban vagyunk, öt évvel Franco halála után, ám a diktatúra még mindig érezteti hatását; ez nemcsak a nyomozók személyében, de a film helyszínéül szolgáló apró andalúz faluban tapasztalt problémákon keresztül is megtestesül: szegénység, kilátástalanság, korrupció honol a vidéken. A fiatal lányok éppen emiatt ragadják meg a nekik felkínált menekülési útvonalat, amelyet okosan kihasznál a sorozatgyilkos. Egyszerre lassú és roppant izgalmas krimi ez, a kamera pedig rendre elidőz a Guadalquivir gyönyörű mocsárvidékének végeérhetetlen, sötét és hátborzongatóan csendes útjain.

Napfényes hétfők

Bemutató éve: 2002
Játékidő: 113 perc
Eredeti cím: Los lunes al sol
Rendező: Fernando León de Aranoa  Főszereplők: Javier Bardem, Luis Tosar, Enrique Villén, Celso Bugallo, Aida Folch
			

Galícia világa híres sajátságai (pl. a Camino) ellenére nem esik egybe a Spanyolországról alkotott legelterjedtebb képpel. Ebbe a kicsit zordabb, szelesebb, felhősebb óceánparti világba kalauzol minket León de Aranoa szociális problémákat érzékenyen bemutató filmje. A halászat és a tengeri feldolgozóipar helyi válságát mutatja be egy munka nélkül maradt, már nem is fiatal férfiakból álló társaságon. Mindenki másként küzd a nehézségekkel – kérdés, hogy ki tud megküzdeni velük. A színészek közül a Santát alakító Javier Bardem, illetve Luis Tosar lehet a legismerősebb, de a többieket is érdemes figyelni – a filmnek nincs gyenge pillanata.

Borsmenta koktél

Bemutató éve: 1967
Játékidő: 92 perc
Eredeti cím: Peppermint Frappé
Rendező: Carlos Saura
Főszereplők: Geraldine Chaplin, José Luis López Vázquez, Alfredo Mayo, Emiliano Redondo
		

Saura még a Franco-diktatúra borzalmait kifinomult művészi eszközkészlettel vászonra vetítő 70-es évekbeli munkái (Nevelj hollót…, Angélica, az unokatestvér, Anna és a farkasok) előtt készítette el a megszállottság letisztult tanulmányát. Az erős hitchcocki áthallásokat és buñueli szürrealitást is mozgató filmben egy középkorú, egyedülálló orvos látja viszont gyerekkori barátját, az afrikai útjáról visszatért férfi fiatal felesége azonban váratlanul erős hatást gyakorol rá. A megbabonázott főhőst eszement féltékenység és ellenállhatatlan vágy keríti hatalmába, a csinos feleség megalázó visszautasításai pedig odáig fokozzák frusztrációját, hogy végül már saját félszeg asszisztensét próbálná meg átalakítani, hogy „behelyettesítse” vele a kiszemelt nőt.

A koktélozgatás az elzárt hétvégi házban vagy éppen a fák közötti biciklizés gyerekesen banális jelenetei mögül előkúszó, hidegrázósan kézzelfogható mánia végig feszültséggel tölti meg az egyszerű viszonyrendszert, az orvos viselkedése pedig egyszerre szánandó és vészjósló. Az alkotók a viszonzatlan érzelmek drámai ábrázolását a pszichothiller felé kacsintgató hatásokkal egészítik ki, és ebben nagy szerep hárul a zseniálisan bizarr figurát felépítő José Luis López Vázquezre is, aki kopasz fejével és szúrós-csillogó tekintetével ütős előképe például a néhány évvel ezelőtti Amíg alszol zakkant gondnokának, akire Luis Tosar meggyőző alakítása miatt emlékezhetünk. Saura fokozatosan emeli a téteket, mélyíti a központi karakter érzelmi-mentális válságát, és a zárlatban mindezt egy infernális vízióval koronázza.

Sötétkékmajdnemfekete

Bemutató éve: 2006
Játékidő: 105 perc
Eredeti cím: Azuloscurocasinegro
Rendező: Daniel Sánchez Arévalo  Főszereplők: Marta Etura, Quim Gutiérrez, Raúl Arévalo, Antonio de la Torre
			
Éppen tíz éve debütált Daniel Sánchez Arévalo a spanyol mozikban a Sötétkékmajdnemfekete című tragikomédiával. A cím már magában hordozza a film hangulatát: Jorge jövője kilátástalanná válik, amikor édesapja betegsége miatt újra fel kell építenie karrierjét. Antonio, a testvére börtönben van, ahol színházi előadást szervez. Itt ismeri meg Paulát, aki szintén a börtön lakója és minél hamarabb gyermeket szeretne. A különböző szálak történései ugyanazt a témát járják körül más-más szempontból. Mi az, ami meghatározza döntéseinket? Milyen akadályokkal nézünk szembe? Hallgatunk-e a körülöttünk lévőkre vagy szemben úszunk az árral? A három Goya-díjat bezsebelt film nem minden kérdésünkre adja meg a választ, de ettől függetlenül, vagy éppen ezért érdemes rászánni az időt és elgondolkodni rajta.

Többet ne!

Bemutató éve: 2003
Játékidő: 109 perc
Eredeti cím: Te doy mis ojos
Rendező: Icíar Bollaín
Főszereplők: Laia Marull, Luis Tosar, Candela Peña, Rosa María Sardà
			

Icíar Bollaín realista műve egy tabutémáról, a családon belüli erőszakról ad felkavaróan őszinte képet. A film erős jelenettel nyit. Pilar (Laia Marull) a Toledóban élő, házas, kisgyermekes anya az éjszaka közepén összepakol, hogy fiával együtt elmeneküljön húgához. A bántalmazó férj, Antonio (már megint Luis Tosar) természetesen mindent megtesz, hogy a nőt visszaszerezze, vagyis inkább újra birtokolja, irányítsa – ennek következtében saját lelki frusztrációi, őrült féltékenysége és dühkitörései miatt ismét bántalmazza.

A mű azért is különleges, mert nem ragad le a „megveri, könyörög, bocsánatot, kér, kibékül, újból megüti” leegyszerűsített, fekete-fehér, felszínes klisénél. A film alaposan körbejárja a témát, minden oldalról – még az agresszív férj szemszögéből is – megvilágítva. S azt gondolom, választ kapunk számos, mindenkiben felmerülő kérdésre: Miért tűr a bántalmazott fél? Valóban lehetséges, hogy a bántalmazó is szenved egy ilyen helyzetben?

Hol a határ?

Amiért egy idegent felelősségre vonnának a hatóságok, azt a házastársunk miért teheti meg velünk? Mit viselünk el attól, akit szeretünk? Mit vesz észre a család? Hogyan tud segíteni egy anya, egy szerető húg, egy gyerek? Szeret-e bennünket egyáltalán az, aki túlzott féltésből bánt? És még sok-sok egyéb fontos és társadalmilag égető témát boncolgat ez a mestermű, amely nem lenne ennyire átütő a két zseniális főszereplő lélekig ható játéka nélkül.

 Te melyiket ajánlanád?