Bajnokok: egy fontos spanyol sikerfilm a hazai mozikban

Az elmúlt év elsőszámú spanyol sikerfilmje debütál a héten a magyar mozikban. A Bajnokok szokatlan recepttel aratott hatalmas elismeréseket Spanyolországban, ahol úgy látszik, az érzelemdús alkotások és a fontos társadalmi üzenetek médiahátszél nélkül is sikeresek tudnak lenni. Erre most itthon is felcsillant a remény. A Bajnokok biztosan mindent bele fognak adni!

A ’Bajnokok’ 5 évig pihent a fiókban. Illetve dehogy pihent. David Marqués valenciai rendező egy pillanatra sem állt meg a befektetők keresésében, bízott abban, hogy előbb vagy utóbb valamelyik spanyol producer fantáziát lát a történetében. Egy olyan történetben, amit egy szellemi fogyatékosokból álló kosárlabdacsapat újságcikke inspirált: „Amikor megismertem őket, végérvényesen eldőlt, hogy ez a film nem lesz dráma.” – mondta Marqués az El Paísnak. 5 évvel később ebből is újságcikk lett, de közben a Bajnokok meghódították Spanyolországot.

Nyerj 2 jegyet a Bajnokokra!

Javier Fesser vígjátékát június 27-től naponta háromszor is műsorára tűzi az idén 25 éves Cirko-Gejzír mozi, így nem véletlen, hogy közös nyereményjátékunk is a csütörtöki premier napján indul. Kövessétek a KultúrTapas Instagram-oldalát, ha eddig nem tettétek – most látszik igazán, mekkora hiba volt – és nyerjétek meg a mozijegyeket. ¡Suerte!

Végül Javier Fesser producere fedezte fel a csapatban rejlő potenciált – a későbbi sporthasonlatokért előre is bocs – Marquésnak pedig döntenie kellett: vagy elengedi a szerelemprojekt kezét vagy megkockáztatja, hogy támogatók híján sosem készül el. A 2018-as év legnézettebb, közel 20 millió eurós bevételt hozó spanyol filmjét látva egyértelmű, Marqués nagyszerű döntést hozott. A Fesser-Marqués forgatókönyvíró páros, Fesser rendezése mellett szokatlan és egyedülálló produkciót alkotott, amely levette Spanyolországot a lábáról.

Szokatlan, hiszen a 2010-es években csupán egyszer (a negatív rekordokat hozó 2013-as évben) fordult elő, hogy az év legsikeresebb spanyol filmje kereskedelmi televízió támogatása nélkül zárt az élen. A Bajnokok ráadásul egy társadalmilag fontos, leggyakrabban drámai felhanggal emlegetett jelenséget állít a középpontba, az előitéleteket is szókimondóan bemutatva. Aki az „alternatív spanyol szókincsét” szeretné tehát bővíteni, biztosan nem fog csalódni – a film valódi üzenetére mégis Fesser világított rá:

„Előzetesen nem volt kőbe vésve, hogy szellemi fogyatékkal élőkkel forgassunk-e vagy profi színészekkel, akik csak eljátszák őket. Az első meghallgatások után világossá vált azonban, hogy bennük megtaláltuk azt az őszinteséget, ami sugározni fog a filmből. Attól a ponttól kezdve tudtuk, hogy az egész csapatot ők fogják alkotni.” – nyilatkozta Fesser az El Paísnak, rávilágítva a Bajnokok mögött rejlő különleges értékekre.

Aki pedig látta a 11 Goya-díjra jelölt vígjáték csapatának örömét a februári sevillai díjátadón, egy pillanatig sem kételkedik benne: mindenki a maximumot nyújtotta ebben a produkcióban és örök élménnyel gazdagodott. Nem csoda, ha Spanyolországban már werkfilmet is szenteltek a Bajnokoknak, akik ezen a nyáron a magyar mozikban is készülnek letenni a névjegyüket. Ha lehet, itthon még nehezebb dolguk lesz – ezért is olyan fontos, hogy megnyerjék ezt a meccset.


Bajnokok

(Campeones)

spanyol vígjáték, 2018, 124’ / eredeti nyelven, magyar felirattal

Marco Spanyolország legjobb kosárlabdacsapatának segédedzője. Egy nap ittasan vezet, és frusztrált viselkedése és kezelhetetlen indulatai miatt balesetet okoz. Bíróság elé kerül, elveszíti a munkáját, és még a barátnője is elhagyja. A bíró a lehető legkellemetlenebb büntetést szabja ki a végtelenül önző, minden empátiától mentes férfira: egy értelmi fogyatékossággal élő férfiakból álló csapatot kell edzenie, akik eddig még sohasem láttak kosárlabdát. Ártatlanságuk, érzékenységük és humoruk azonban nem várt módon változtatják meg Marco életét: általuk lassanként megtanulja, mi az igazán fontos az életben.

Rendező: Javier Fesser

Forgatókönyvíró: Javier Fesser, David Marqués

Zene: Rafael Arnau   

Operatőr: Chechu Graf         

Vágó: Javier Fesser

Szereplők: Javier Gutiérrez, Athenea Mata, Juan Margallo, José de Luna 

Bemutató: 2019. június 27. / Forgalmazza a Cirko Film.

 

Start typing and press Enter to search