Hogyan lett Madrid Spanyolország fővárosa?

„A főváros olyan, mint a szív, a test közepén kell lennie!”

II. Fülöp spanyol király

Miért nem Sevilla, Toledo vagy Lisszabon? Miért nem Barcelona? Miért választotta a király ezt az akkor még kicsi mezővárost fővárosnak, amikor nála sokkal gazdagabb, fejlettebb és nagyobb infrastruktúrával rendelkező városok is léteztek? Mi ösztönözte II. Fülöpöt arra, hogy megváltoztassa székhelyét, és véghezvigye az egész királyi Udvar átköltöztetését? Mik lehettek az érdemei és azok a pozitív adottságok, amivel Villa Madrid ekkor rendelkezett? Ezekre a kérdésekre kutatók és történészek feltevései, elméletei és véleményei sokszor egymással szemben állnak, mégis megállapítható, hogy ennek az uralkodói döntésnek az okai politikai, földrajzi, társadalmi, stratégiai és emberi tényezők együttesében rejtőzik.

Nem Toledo

A korabeli madridi krónikás, José del Corral szerint Toledo iránt már V. Károly is nagy ellenszenvet érzett, fia, II. Fülöp pedig egyszerűen iszonyodott a szűk és kacskaringós utcáktól, a túlságosan meredek emelkedőitől – ezek megnehezítették az emberek és járművek közlekedését. De a király legfőképp a Tajo folyó okozta nyirkos klímától kínlódott, amely negatívan hatott az egészségére – a királyi család tagjai gyakran szenvedtek krónikus reumatikus betegségektől. Ráadásul a városban azonban egyre gyakoribbak lettek az ideiglenes és szellemi hatalom közti konfliktusok, hiszen itt székelt a spanyol egyházi hierarchia legfőbb méltósága, a toledói püspök, aki az ország legnagyobb hatalommal és gazdagsággal rendelkező vallásos tekintélye volt.

Nem is Sevilla

Az új fővárosi rang legméltóbb várományosa talán Sevilla épp virágzó városa lehetett volna. Villa Madrid két hátrányával is versenyre tudott szállni: a mezővárosnak nem volt közvetlen tengerpartja, illetve távol esett a spanyol gazdaság elsődleges forrásaitól. A tengertől 80 kilométerre fekvő város a Guadalquivir folyón keresztül közvetlen kapcsolattal rendelkezett a közeli nagy óceáni kikötőkkel, illetve dagálykor a kisebb tengeri hajókat és gályákat egészen a város központjáig is fel lehetett kormányozni. Így a város kikötője mozgalmas kereskedővárossá tette a szárazföld belsejében fekvő Sevillát.

Ennek köszönhető, hogy innen kormányozták az új gyarmatokat és irányították a velük való kereskedelmet. Az újonnan felfedezett földrész, az Újvilág, Spanyol-Amerika „fővárosa” lett, és egyben az országba beáramló mérhetetlen gazdagság kapujává vált. Ennek ellenére a város konfliktusos területen feküdt. A granadai Alpujarras vidékén kitört mór felkelések árnyéka egészen Sevilláig ért, és ez baljós előjel lett volna az új főváros számára. Ez alapján végül II. Fülöp elzárkózott a város ez irányú törekvéseitől.

De nem is Lisszabon

Lisszabonnak is megvoltak a lehetőségei. Akkoriban az a hír járta, hogy hamarosan II. Fülöp lesz Portugália királya. Továbbá Granvela birodalmi bíboros méltatta Lisszabon stratégiai pozícióját, az Atlanti Óceán partján fekvő város közvetlen tengeri összeköttetését Franciaországgal, Angliával és az Új-Világgal, valamint azt, hogy távol fekszik a birodalom könnyen támadható, szárazföldi határvonalától. A város nem tudott élni ezekkel a kiváltságokkal, nemcsak a portugál nemesek ellennyomása miatt, hanem mert II. Fülöp spanyol királynak fontos volt, hogy hatalmát Kasztíliai földön tartsa. Ugyanakkor Portugáliát egészen 1580-ig nem sikerült a Spanyol Koronához csatolni.

Hát Barcelona?

Barcelona ekkor valamennyivel nagyobb, ám szegényebb város volt, mint Villa Madrid. Azonban a kies térség sok kellemetlenséget is okozott az uralkodónak. A problémákat egyrészt a város földrajzi elhelyezkedése okozta. A király folyamatosan veszélyeztetve érezte birodalmát a Földközi-tenger felől érkező esetleges támadásoktól, ezen felül a város francia határhoz való közelsége is rendkívül bizalmatlanná tette. Ezeket a gondokat csak tetőzték a térség kommunáinak rendszeres felkelései. A lázadások megtépázták II. Fülöp hatalmát Aragóniában. Egyértelmű volt, hogy se nem tanácsos, se nem jó ötlet az Aragón Királyi Tanácsnak (Consejo de Aragón) nagyobb hatalmat adni.

Vagy Kasztília, vagy semmi!

Ismert, hogy II. Fülöp ragaszkodott a központi részen fekvő Kasztíliához. Madrid környékén több olyan város is található, amely történelmi múltja alapján joggal kaphatott volna fővárosi rangot, de ezeket II. Fülöp sorra kihúzta a listáról, valószínűleg a következő indokokkal: Segovia lakosságának nagy része mór volt (megkeresztelkedett arabok), de nem csak ők, hanem a helyi kommunák tradíciója is veszélyt jelentett; Alcalá és Salamanca csupán egyetemi városi jogot követeltek maguknak; Valladolid az eretnekség elterjedése miatt került kényes helyzetbe, márpedig ez ügyben még a spanyol Inkvizíciónak is közbe kellett lépnie; végül Ávila azzal húzta ki a gyufát, hogy színre vitt egy olyan szatirikus darabot, amely egy hibbant uralkodóról szólt.

II. Fülöp olyan várost keresett, melynek nincs püspöke, vagyis nem vallási központ, nincsenek benne kommunalázadások, sem nagy múltú nemesi családok és birtokok, azaz nincs semmiféle komoly történelmi háttere. De mindenképp Kasztília földjén, természeti adottságokkal is bővelkedő helyet szeretett volna, ahol lényegében az egész királyságát fel tudja építeni.

Ebből csak Madrid lehet

Villa Madrid a korai középkorban pár alkalommal már szolgált királyi gyűlések helyszínéül, így kerülhetett II. Fülöp látóterébe. A független, királyhoz hű mezőváros kiváló földrajzi és stratégiai pozícióval is bírt, gyakorlatilag pontosan az ország közepén feküdt, így minden fontos politikai és kereskedelmi útvonalba bele lehetett illeszteni, mivel ebben az időben a városnak még nem volt kiépített ellátókörzete. Valamint Villa Madrid konfliktusmentes város volt, a Monarchiának nem kellett különösebb problémáktól tartania, sem politikai, sem vallási jellegű vetélkedéstől.

A krónikás tanúsága

Luis Cabrera de Córdoba korabeli udvari krónikás szerint a további tényezők is befolyásolhatták az uralkodó döntését. Villa Madrid a reumás király számára optimális klímával és egészséges levegővel rendelkezett. A város környékén bőséges és jó minőségű folyóvizek biztosították a város remek vízellátását, nem úgy, mint Toledóban, melynek hegyrajza rendkívüli nehézkes és drága mérnöki és mechanikai megoldásokat  követelt meg. Nyomós indok lehetett az is, hogy a közeli hegyekben és a dús növényzetű erdőkben a király legnagyobb szenvedélyének, a vadászatnak is hódolhatott.

A jövő látomása megvalósult

A II. Fülöp előtt álomként lebegő Madrid ma már valóság. Választását feltétlenül meghatározta az ország egyes területeinek önálló történelmi fejlődése is. Az elhúzódó Reconquista és az utolsó arab emirátus, Granada visszafoglalásától eltelt 75 év még nem volt elegendő arra, hogy Hispánia történelmi államai egységes „Spanyolországgá” kovácsolódjanak. Toledo, az addigi főváros, valójában csak Új-Kasztília fővárosa volt, de sem ez, sem az Ibériai-félsziget többi jelentős városa nem jelképezte az egész országot.

II. Fülöp zsenialitása abban állt, hogy az országa sajátos fejlődési irányát felismerve a régi kötöttségek felszámolásával elősegítette az egység kialakulását. Olyan helyet választott székhelyül, amely sem egyházi, sem állami kiváltságokkal, kötelezettségekkel nem rendelkezett és az országnak szinte mértani középpontjában volt. A fővárost tehát nem vette át elődeitől, hanem ő maga alapította, hogy így majd örökké emlékezzenek majd rá, a fél világ urára.

A szerző további írásait és személyre szabott spanyol túráit a Spanyolban Otthon blogon találhatjátok!