Kultúra

Octavio Paz – Isten éltesse, Nagykövet úr!

Czecze Gabriella | 2015-03-31

Egzisztencialista költő, harcos szociáldemokrata, mexikói nagykövet, és a Harvard egyetem díszdoktora – Octavio Paz mexikói költő-esszéíróra születésének 101. évfordulóján emlékezünk.

Egzisztencialista költő, harcos szociáldemokrata, mexikói nagykövet, és a Harvard egyetem díszdoktora – Octavio Paz mexikói költő-esszéíróra születésének 101. évfordulóján emlékezünk.

Octavio Paz (1914-1998) örök kísérletezőként sosem állapodott meg egy irányzatnál sem: a szürrealizmus meghatározó hatása mellett az egyén és a társadalom egzisztencialista témáin át talált rá saját költészetére, melynek, mint költészetnek célja, „hogy a minket körülvevő világhoz kötődjünk, hogy a vágyból szerelmet kovácsoljunk, hogy végül magunkhoz öleljük azt, ami elkerül; mindazt, ami rajtunk túl, mégis mindig jelen van – a ki nem mondott, a szellem, a lélek.”

A mexikóvárosi születésű, jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytató fiatal költő alig húsz évesen publikálja első, Vad hold című verseskötetét, majd a köztársaságiak oldalán a spanyol polgárháborúban is részt vesz. Hazatérte után diplomáciai pályára lép: Párizsban, Tokióban, és Újdelhiben képviseli hazáját nagykövetként 1968-ig, mikor a mexikóvárosi olimpia előtt a rendőrség tüntető diákok tömegére nyitott tüzet. Ekkor tiltakozása kifejezéséül azonnal lemond követi tisztségéről.

Octavio Paz
A fiatal költő

Ezután több nagy hírű egyetemen is tanít az Egyesült Államokban, és egyetlen pillanatra sem hanyagolja irodalmi munkásságát: élete során közel harminc kötetnyi verse és esszéje jelenik meg, számos meghatározó irodalmi és politikai folyóirat alapítójaként és szerzőjeként pedig szüntelen hévvel és elszántsággal állt ki nézetei mellett. 1990-ben a Svéd Akadémia Nobel-díjjal jutalmazta lapkiadói munkásságáért és művészetéért, mely a „különböző kultúrák – az ősi indián, a spanyol és a modern nyugati kultúra – termékeny szintézise”, és melyet az alábbi szavakkal köszönt meg a zsűrinek:

„Nem hiszek, sosem hittem az irodalmi díjakban.

Annál szenvedélyesebben hiszek abban a közösségben, amit a költészet teremt – s ami az én szememben valami mást jelent puszta közlésnél. Ha ezt tekintem, a díj nekem ítélése egyszerre tölt el örömmel és félelemmel. Bárcsak költészetem valóban méltóvá válnék arra a barátságra, amellyel önök fogadták, és sose hagyna el a szorongás a beíratlan, sem pedig a kétség a beírt lap előtt, s mindezenközben az írás gyötrelme és gyönyöre. Mert semmi más nem számít. És az érdeknélküliség: ha valamilyen tanulságot kell levonnom e díjból, az csak az alázaté lehet.”

Octavio Paz
Paz

ALBA

Sobre la arena
escritura de pájaros:
memorias del viento.

HAJNAL

A fövenyen
madárnyom-írás:
a szél emlékei.

/Terebess Gábor fordítása/