10 érdekesség a spanyol nyelvről

1.

A spanyol nyelv a kínai és az angol után a harmadik legtöbb – közel 400 millió – anyanyelvi beszélővel rendelkezik a Földön. Más becslések szerint viszont már az angolt is megelőzte. A spanyol 21 ország de facto hivatalos nyelvének számít, az Egyesült Államokban pedig már közel 40 millió spanyol-ajkú él. Bár talán meglepő lehet, a spanyol hivatalos nyelvnek számít a nyugat-afrikai Egyenlítői-Guineában, és maradtak még anyanyelvi beszélői a délkelet-ázsiai Fülöp-szigeteken is, amely egykoron spanyol gyarmat volt.

2.

A spanyol-ajkúaknak csak mintegy tizede él Spanyolországban. A nyelvhasználók közül legtöbben – legalább egynegyedük – mexikói.

3.

A spanyol az első európai „modern” nyelv, amelyik nyomtatott nyelvtannal rendelkezett. Antonio de Nebrija sevillai humanista Amerika felfedezésének évében, 1492-ben adta ki Grammatica című latin–spanyol nyelvű művét a kasztíliai nyelvtanáról.

4.

A Spanyol Királyi Akadémia (Real Academia Española, RAE) 1713-ban alakult és 1726–39 között hat kötetben kiadta az első terjedelmes értelmező szótárat. Mára minden spanyol nyelvű országban, továbbá az Egyesült Államokban és a Fülöp-szigeteken is működik spanyol nyelvi akadémia, amelyek együttesen a Spanyol Nyelvi Akadémiák Egyesületét alkotják, és közösen készítik az akadémiai szótárakat, nyelvtanokat és helyesírási kiadványokat.

5.

A spanyol jelentős hatással volt a Fülöp-szigetek hivatalos nyelvére, a filippínóra vagy tagalogra. Nyomot hagyott a hangkészletben (az eredetileg csak az [a], [i], [u] magánhangzókat ismerő nyelvbe spanyol hatásra kerültek az [e] és az [o] hangok) és a szókincsben is. Egyes források szerint a mindennapi szókincs közel 40%-a spanyol jövevényszavakból áll.

6.

Az egyetlen újlatin nyelv, amelyben nincsenek zöngés réshangok. Mindez még az indoeurópai nyelvek között is rendkívül ritkának számít. Habár ilyen volt a latin is, a mai spanyol állapotnak nem közvetlen előzménye, miután az óspanyolban még volt [z], [dz] és [zs] is. A ladino nyelvváltozat kivételével, amely máig őrzi a [z] és [zs] hangokat, ez a rendszer a spanyolban leegyszerűsödött.

7.

A szókincs legalsó rétegében elvesztette a latin f-et. Az [f] hang már a latinban is ritka volt: csak szótövek elején állhatott, és nem volt zöngés párja sem. Az óspanyolban először [h]-vá alakult, majd a 16. századra teljesen eltűnt (írásban h betű őrzi a nyomát egyes szavakban: FACERE > hacer ’csinál’). A korábbi elmélet szerint ez egy, a területen eredetileg beszélt ősi, nem indoeurópai nyelv hatására történt, ma már azonban ezt többen vitatják és egyszerű belső változás (gyengülés) következményének tartják.

8.

A felkiáltó- és a kérdőjelet a mondat elé is kiteszik 180 fokban megfordítva. Ezt a furcsaságot azért vezették be a helyesírásban, hogy jól behatárolható legyen a mondat kérdést vagy felkiáltást tartalmazó része, mivel a spanyolban – a szórendi szabadság miatt – sokszor csak a hanglejtés különbözteti meg a kijelentő és a kérdő-, illetve a felkiáltómondatokat.

9.

Az európai nyelvek közül a spanyolban van a legtöbb arab jövevényszó, amely a szókincs kb. 4%-át teszi ki. Jelentős részük azonban csak speciális szövegkörnyezetekben, illetve nyelvjárásokban –.főleg Andalúziában – fordul elő.

10.

A spanyol nyelv több mint 1000 rendhagyó igével rendelkezik. A leggyakoribb igeragozási szabálytalanság a tőmagánhangzó-váltakozás. A létige, valamint számos gyakran használt ige is rendhagyó, ám reméljük, ez nem szegi kedvét egy nyelvtanulónak sem.

A szerző további írásait az El Mexicano nyelvi blogon olvashatjátok.  A borítókép Víctor Nuno munkája.