Utazás

Alcázar, Giralda & Torre del Oro: 15 sevillai élmény és látnivaló

Reznicsek Éva | 2019-09-21

Azóta vágyom Spanyolországba, amióta 5-6 évvel ezelőtt egy meghatározhatatlan erő elkezdett a spanyol nyelv és kultúrája iránt vonzani, az évek során pedig ez az érzés csak egyre erősödött bennem, egészen addig, hogy most szeptembertől spanyolt és történelmet fogok tanulni az egyetemen. Befejeztem a gimnáziumot, ezzel pedig az életem egy új, jó eséllyel spanyollal teli szakasza kezdődött meg. Mi mással lehetett volna jobban indítani egy ilyen fejezetet, mint egy sevillai utazással?

Az utazás előtti évemben többszáz képet néztem végig Sevilláról: helyeket, amelyeket meg szeretnék nézni, éttermeket, ahol jó lenne egyszer enni, és utcákat, amelyekhez csak úgy véletlenül odatalálok… arról álmodozva, hogy milyen is lesz majd ott sétálgatni. Mégis azt kell mondanom, hogy Sevilla nem teljesen olyan, mint amire számítottam a képek alapján, mivel ilyen város nincs még egy, és amíg nem jár ott az ember, el sem tudja képzelni. Sevilla az Sevilla, és már az első pillanattól fogva a szívembe lopta magát. Elmesélem, miért…

sevilla.jpg

1. Alcázar

Rögtön az érkezést követő napon, péntek délelőtt mentünk az Alcázarba. Azt hiszem, valahol a palota csodálatos kertjében sétálgatva kezdtem csak el felfogni igazán, hogy hol is vagyok pontosan: ez valóban az Alcázar. Álltam a palota belső udvarán a kis medencével szemben, fogtam a fényképezőmet a kezemben, és azt sem tudtam, mit fotózzak először, vagy egyáltalán fotózzak-e előbb, utána nézelődjek, fordítva, vagy esetleg egyszerre… Csak azt tudtam, hogy ezt a pillanatot örökké a szívembe szeretném vésni, minél jobban magamba szeretném szívni a hely atmoszféráját, hiszen idejét sem tudom már, mióta várom, hogy láthassam élőben ezt az építészeti csodát.

Akármennyire is igyekeztünk, azt hiszem, képtelenség egy látogatással megismerni az Alcázar minden szegletét, lefényképezni és megcsodálni minden virágot, csempét és érdekességet. Mégis az az érzésem, hogy az Alcázar egy kicsit a részemmé vált, már csak attól a pár órától is, amit a kertjeiben és a falai között sétálgatva eltölthettem. Akárhányszor rágondolok, a lelkem mosolyogni kezd belül. Igen, ott voltam, láttam, azok a fák alatt pihengettem a déli hőségben. Van valami a régi palotákban és várakban, ami magával ragad. Talán maga a tény, hogy ugyanazokon a folyosókon sétálok, mint azok, akikről a történelemkönyvek szólnak, és beleképzelhetem magam a helyükbe.

sevilla_06.jpg

Az Alcázarba olyan belépőt vettünk, amivel betekintést nyerhettünk a királyi lakrészbe is. És habár sajnos az idegenvezetés (audio guide) miatt nem volt túl sok idő körülnézni és legszívesebben még legalább kétszer ennyit időt töltöttem volna el a lakrészben, a hatalmas terek, a díszítések, a bútorzat mind elvarázsoltak. Már csak egy korabeli ruha hiányzott volna, hogy teljes legyen a kép, amelyet a fantáziám szült.

2. A sevillai katedrális

„Nézd, ott a katedrális!” – azt hiszem, ez a mondat jellemzi a legjobban a Sevillában töltött hetünket. És a mondat elhangzását szinte szabályszerűen követte a nevetés. 

A katedrális a város szinte minden szegletéből látszik. Tökéletes tájékozódási pont -akárhányszor elbizonytalanodtunk az útirányban, elég volt felnézni és megkeresni. Hatalmas, tiszteletet parancsoló épület. Az ember szinte beleszédül a látványába: gyönyörű és óriási. A katedrális belsejét csak az utolsó napokban tekintettük meg, így kellő időm marad készülődni, álmodozni arról, hogy vajon milyen is lesz belülről.

sevilla01.jpg

Sajnos a belsejében egy kissé csalódnom kellett. Ahhoz képest, hogy én egy hatalmas, sötét, csupán rózsaablakokkal és gyertyafénnyel megvilágított, meghittséget árasztó templomot képzeltem el, a katedrális belseje inkább egy múzeumhoz hasonlít, és csöppet sem meghitt. Nem mondom, gyönyörűek voltak a rózsaablakok és érdekes megnézni a kiállítási tárgyakat.... egyszerűen csak mást vártam. Ettől függetlenül még mindig a katedrális az egyik kedvenc épületem Sevillában.

3. A város a Giralda tetejéről

A történelem szerelmeseként nem csoda, hogy amikor meghallottam, hogy a Giralda régen egy minaret volt, tudtam, hogy nekem fel kell sétálnom oda, hiszen abban a toronyban -mint magában Andalúziában is – a két kultúra levegője és történelme keveredik. Érdekes módon abba viszont nem is gondoltam bele, hogy milyen lesz onnan föntről lenézni. És talán nem volt véletlen. Szinte elállt a lélegzetem a látványtól. Sevilla ott hevert a lábaink alatt – szó szerint.  Házak, tetőteraszok, medencék, kis utcák rajzolódtak ki a szemem előtt... és a folyó, ami fentről talán még szebb színű, mint közelről.

Sevilla.jpg

Ami még érdekes volt ott fent, azok a régi harangok, amik fel vannak akasztva a Giralda tetején. Elképesztő érzés belegondolni, hogy vajon hány meg hány órában jelezték az időt... Az időt, ami legalább annyira megfoghatatlan, mint megfogható, és egyikünk sincs tudatában, hogy milyen gyorsan telik. Azok a harangok számomra nem csak a történelmet, hanem az időt is őrzik.

4. Szerelem első kanálra: Gazpacho

Amióta tanulok spanyolul, azóta ismerem ezt a szót. Jó ideig nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget... hiszen egy hideg zöldségleves nem is olyan nagy szám, és csak az utóbbi 1-2 évben kezdtem el élvezettel enni a zöldségeket. Viszont amikor megláttam, hogy a napi menüben (menú del día) azt is választhatom, egy belső hang azt súgta, hogy itt az ideje kipróbálni. Most, vagy talán soha. Sose lehet tudni, mit hoz a holnap, és amit ma kipróbálhatsz, ne halaszd holnapra. Ültünk fáradtan az egész napos városnézés után a szűk utcácskában az ottani egyik kedvenc éttermünkben beszélgettünk, mint az addigi összes estén.

gazpacho.jpg

Ekkor viszont történt valami, ami a feje tetejére állította a világomat, ráadásul a lehető legjobb értelemben: lerakták elém a gazpachot - a levest, amiről sosem tudtam eldönteni, hogy ha egyszer megkóstolom, szeretni fogom-e. Tojást is hoztak mellé, meg paprikát és kenyérkockákat. Érdekes, akkor, ott egy pillanatig sem lepődtem meg ezen. Csak megkóstoltam... Hát, itt a pillanat… Mondanom sem kell, szerelem volt első falatra! A zöldségek friss, hűsítő kavalkádja az egyik kedvenc ételem lett, és egy KultúrTapasos recept alapján azóta már otthon a sajátomat is elkészítettem.

5. Szűk utcák cifra táblákkal

„Most menjünk be ezen az utcán, erre még úgysem jártunk.” – ha nem hallottam százszor ezt a mondatot a sevillai sétáink során, akkor egyszer sem... És milyen jól is tettük! Hiszem, hogy egy várost a legjobban úgy lehet megismerni, ha szinte céltalanul sétálgatunk, és megpróbálunk elveszni benne.

sevilla_03.jpg

Talán a harmadik-negyedik nap környékén egyik este, miközben az egész napos sétálástól sajgó lábamat sirattam gondolatban, hogy bár egyelőre ez még nem a Camino, akár lehetne az is. Hosszú napokat sétáltunk át a melegben, nézelődve és magunkba szívva Sevilla atmoszféráját. Persze tudom, hogy messze nem sétáltunk 800 kilométert, mégis érdekes volt elmélázni ezen a gondolaton, és elkezdeni tervezgetni egy jövőbeli utazást...

6. A Torre del Oro naplementében

Fontos tudni rólam, hogy imádom nézni a naplementéket, különösen nyaraláson és/vagy vízparton.  Van valami különleges abban, ahogy ilyen szépen ér véget a nap. Nem meglepő tehát, hogy izgatottan vártam, milyenek lesznek a sevillai naplementék. Imádtam a hostel tetőteraszán ücsörögni, vacsorázni és beszélgetni az esti órákban, de a kedvenc emlékem mégis az, amikor a folyóparton ülve néztem végig, ahogy az ég pirosra vált, majd lassan elsötétül, szinte mindenféle átmenet nélkül.

sevilla_04.jpg

Habár nem csalódtam bennük, a sevillai naplementék valahogy mégis mások, mint amiket eddig láttam. Talán a meleg miatt - nem tudom. Az is lehet, hogy csak azon a héten voltak ilyenek. Azt tapasztaltam, hogy valahogy nincs benne annyi szín, mint amikhez a horvát tengerparton ücsörögve szoktam. Sárgás-pirosas színekben játszik az ég, majd lassan elsötétül. Mégis érdekes volt látni. Egyrészt, mert ilyet sem lát mindennap az ember, másrészt pedig azért, mert a spanyoloknak a naplemente nem ugyanazt jelenti, mint nekünk. Mi, magyarok olyankor már otthon pihenünk, vacsorázunk, tévét nézünk, a családunkkal töltünk egy kis időt, majd elalszunk. Ezzel szemben a spanyol utcák és éttermek olyankor kezdenek el igazán életre kelni.

7. A színpompás virágok

Egyszerűen elképesztő, hogy abban a melegben annyira élénkek a virágok. Itthon tönkre tenné őket a hőség, de ott olyan érzése van az embernek, mintha élveznék, sőt, a forró napsugár éltetné őket. Szó szerint kivirágoznak, és virágba borítják az ember lelkét is. Mindenhol virágok vannak, különböző színekben pompáznak, és élvezik a napfényt.

Sevilla2_7Viragok.jpg

Régen a spanyoloknál szokás volt nagy kerteket építeni, medencékkel, tavakkal. Talán ez sem véletlen, sőt, szinte biztos vagyok benne, hogy a fákkal, bokrokkal és virágokkal övezett kertek nem csak nyugalmat, hanem hűvöst is árasztanak magukból.  Jó érzés lehetett egy könyvvel a sok rózsaszín és a zöld árnyalat közt sziesztázni az egyik ilyen varázslatos, hűsítő kertben...

8. Palacio de las Dueñas – az Alba család egykori rezidenciája

Régi idők fontos és elismert emberei által használt szobák az ő dolgaikkal berendezve, kertek, amelyekben egykor ők sétálgattak. Sárgára és bordóra festett falak, fehér, díszített oszlopok. Mindez pedig fele akkora tömegben, de hasonló szépséggel körülvéve, mint az Alcázarban. Persze azért az Alcázar az Alcázar, akárhogy is. Mégis, sosem gondoltam volna, hogy a sárga és a piros egyvelege ennyire csodálatos, nyugalmat árasztó atmoszférát teremthet. A percek csak repültek, és valami végtelen nyugalom szállt meg, tele lettem ihlettel. Rengeteg fényképet készítettem ott abban a pár órában, és azt hiszem, azokban a kertekben üldögélve kezdtem el igazán pihenni.

9. Plaza de toros de la Real Maestranza de Caballería de Sevilla

Egy hely, amelytől, ha jobban belegondolok, felfordul a gyomrom, de mégis vonz. Nem is igazán hogyan viszonyulni a látogatás gondolatához. Egy részem nagyon várta, hiszen nem mindennapi élmény egy ilyen kultúrával átitatott helyen lenni, viszont kicsit viszolyogtam is tőle, mert nem szeretem a kegyetlenséget, különösen állatokkal szemben nem. Nem bánom, hogy elmentem, egy pillanatig sem, de őszintén szólva, még most, utólag sem tudom, hogy mit gondoljak pontosan. Érzem, hogy nem támogatom. De azt is érzem, hogy érdekes volt, egy olyan dolog, amit sosem felejtek el. Egy bikaaréna közepén állva, elképzelve a tomboló tömeget és az arénába hamarosan belépő bikát, képtelenség ignorálni a történelem és kultúra szelének erejét. 

spanyol_bikaviadal.jpg

10. A sevillai emberek

Azt hiszem, sehol nem találkoztam még ennyire kedves és nyitott emberekkel. Szinte mindenki mosolygott, kedvesen válaszolt, érdeklődő és segítőkész volt. Hatalmas élmény volt a saját hazájukban beszélgetni spanyolokkal. Hallani, ahogy beszélnek, figyelni a kiejtésüket, a szóhasználatukat. És elmondhatatlanul jó érzés volt látni az arcukon, amikor megörültek, hogy egy turista spanyolul beszél hozzájuk. Sevillában járva az emberben ráadásul nincs félelemérzet. Talán azért, mert kisebb város, mint mondjuk Budapest, de valahogy a levegőben sem volt benne az a fajta elővigyázatosság, amit néha itthon szoktam érezni.

11. A María Luisa Park

A María Luisa parkban egy kellemes délutánt töltöttünk el. Egyik nap városnézés vagy kávézás helyett a délutáni nagy melegben leültünk egy árnyékos padra beszélgetni. Majd, egy-két órával később, egy-egy hűsítő fagylalttal a kezünkben sétára indultunk, hogy felfedezzük a magas fákkal és mindenféle színű és fajtájú virágokkal, padokkal és szökőkutakkal övezett aprócska mennyországot. Ami különösen magával ragadott, az a park élővilága volt. Ugyanis nem csak a növényekben gyönyörködhettünk… a parkot áthatotta annak a számtalan madárnak az éneke, röpte és totyogása is, akik a parkban élnek. Ráadásul - a legnagyobb örömömre- táblák hirdetik, hogy ne zavarjuk őket.

12. Plaza de España

Oh, a Plaza de España… az Alcázar mellett a másik sevillai látványosság, amelyről hónapok óta álmodoztam. Valójában egy Plaza de Españaról kép miatt szerettem bele Sevillába még jóval azelőtt, hogy megfogalmazódott volna bennünk az utazás gondolata.

sevilla02.jpg

Ott sétálgatni a megszámlálhatatlan mennyiségű, színek és formák kavalkádjában úszó csemperengetegben, miközben a tér egyik oldalán flamencot táncolnak, a másik végében pedig egy szál hegedűn filmzenéket játszik egy fiú, felejthetetlen élmény volt, és minden képzeletemet felülmúlta. Azt hiszem, senki sem csodálja, hogy visszamentünk még egyszer oda, utolsó nap is. Nem lehet betelni a tér látványával, az egyszer biztos. 

sevilla_01.jpg

13. Azulejo: az andalúz csempék

Ha valaki spanyol csempéket szeretne látni, azt hiszem, jobb helyre nem is mehetne - főleg akkor, ha az egyik kedvenc mesefigurája Gombóc Artúr, mert itt aztán van minden színben, formában és mennyiségben. A kedvenceim természetesen az Alcázarban és a Plaza de Españan, illetve a Casa de Pilatosban találhatóak. És habár ezek a csempék nem is kerekek, lyukasak vagy éppen gömbölyűek, de kékek, sárgák, pirosak, fehérek, kézzel festettek, oroszlán mintájúak, elefántosak, virágmintásak, régiek és újabbak… és mindez fehér, faragott kőoszlopokkal van vegyítve. Kell ennél több a boldogsághoz? Nem hiszem… esetleg csokoládé.

14. El mercado: Séta a piacon

Jamón. Óriás paradicsomok. Manchego sajt. Tintahal. Sangría. Füge. Házi „smoothie”. Talán így, ezekkel a szavakkal tudnám a legjobban jellemezni a sevillai piacot - legalábbis én ezeket kóstoltam, ezek ragadták meg legjobban a tekintetemet. Gyönyörű halak, sonkák, sajtok, gyümölcsök és zöldségek voltak a piacon, akármerre nézett az ember.

jamon-iberico.jpg

Láttam nagyobb hagymát, mint a két öklöm együtt, kóstoltam mézédes fügét és ettem kis tölcsérből sonkát és sajtot a piac közepén. Azt hiszem, négyszer-ötször ennyi időt is el lehetett volna tölteni ott, és még akkor sem vettünk volna mindent szemügyre elég figyelmesen, arra pedig esély sincs, hogy az ember mindent végigkóstoljon. De azt sem mondom, hogy ez a végtelen kóstolgatás nem került fel a bakancslistámra…

15. Flamenco: Az andalúz szívdobbanás

Flamenco. Flamenco mindenhol. Eldugott kis utcákban, tereken, éttermekben. Az ember szinte nem is tud dönteni, hogy hol nézze meg először… majd másodszor… majd harmadszor… hiszen magával ragad a hangulat, a zene, mozdulatok és érzelmek egyvelege. Utolsó este beültünk egy egyórás flamenco műsorra, ahol négyen táncoltak. A ruháikat folyton cserélgették, így szerencsére azokban is gyönyörködhettünk.

sevilla_05.jpg

Abban az egy órában hagytuk, hogy egy kicsit minket is magunkkal ragadjonak az érzelmek, és mi is átérezzük a flamenco-életérzést, a tánc és zene iránti szenvedélyt. Ráadásul a Feria de Abril régi plakátjai, amelyeken a flamenco szintén elég erősen jelen van, mindenhol ott vannak: képeslapokon, különböző méretű, megvásárolható plakátokon. Mondanom sem kell, hogy mi is elhoztuk egyet emlékbe, hogy nézegethessük, amíg vissza nem térünk Sevillába.

Mert valami azt súgja, hogy Sevilla utcái nem most láttak engem utoljára…