Caminoteca: Szent Jakab zarándokainak oázisa I.
- 2014.11.25.
A pamplonai katedrálistól kőhajításnyira található az El Camino zarándokainak éléskamrája, a Caminoteca. A boltot, ahol a zarándok minden kívánságát teljesítik, egy magyar pár vezeti, akikkel most rendhagyó interjút olvashattok két részletben.
Noha az észak-spanyolországi Pamplona egyáltalán nem tekinthető metropolisnak, meglepő kulturális sokszínűség jellemzi a tartományi főváros utcáit. A jelentős bevándorlás mellett ez a Szent Jakab-útnak köszönhető, amely átszeli Pamplona óvárosát és tavasztól őszig zarándok-szóval tölti meg a levegőt. Az elmúlt 15 évben majdnem megtízszereződött a Szent Jakab-út zarándokainak száma, a Camino pedig a vallási keretek közül kilépve a globális turizmus és a popkultúra részévé vált.
A 2010-es, úgynevezett Szent Jakab-évben közel 280 ezer zarándok érkezett Santiago de Compostelába, de a számuk idén is minden bizonnyal meghaladja majd a 200 ezret. A rövid időn belül megsokszorozódott érdeklődéshez lassan elkezdtek alkalmazkodni a utat övező városok is, és noha a tradicionális zarándokszállások évtizedek óta fogadják be a megfáradt gyaloglókat, a Caminóra épülő szolgáltatások még mindig gyerekcipőben járnak Észak-Spanyolországban.
A Szent Jakab-út hihetetlen átalakulásától vezérelve döntött úgy 2011-ben egy magyar pár, hogy zarándok-boltot nyit Pamplonában. A Caminoteca immár két éve várja a peregrinókat az óváros szívében és aranyhal módjára igyekszik az eltörődött vándor minden kívánságát teljesíteni. A hasonlat azért állja meg a helyét, mert a zarándokok számára minden alapvető vagy éppen különleges kiegészítő megtalálható a boltban. Bár Anita és István szerint – mint az interjúból is kiderül – voltak nehézségek a bolt megnyitása körül, mégis nagyszerű érzés kapcsolatban lenni a zarándokokkal a napi munka során. A Camino pozitív energiája mindenkit megérint.
KultúrTapas: Mikor és hogyan merült fel bennetek, hogy zarándok-boltot nyittok Spanyolországban?
István: A sztori 2011 szeptemberében kezdődött, ekkor én egy budapesti emblémázó üzemet vezettem, Anita pedig Magyarország egyik vezető reklám-ajándékos cégénél volt értékesítő. A kapcsoltatunk még nagyon az elején járt, amikor Anita végigjárta a Caminót, és rengeteget mesélt az élményeiről. Nehéz volt nem észrevenni, hogy mennyire pozitív irányba változott a személyisége az út hatására. Aztán egy óvatlan pillanatában elárulta, hogy szívesen élne Spanyolországban. Persze egyből rávágtam, hogy menjünk, de ezt inkább csak érzésből válaszoltam, nem meggyőződésből.
KultúrTapas: Jól sejtjük, hogy ekkor még nem sokat tudtál a Caminót övező Spanyolországról?
István: Elkezdtünk beszélgetni a Caminóról és Anita elmondta, hogy bár rengeteg zarándok teszi meg az utat minden évben, a szállásokat leszámítva semmilyen infrastruktúra vagy üzlet nem épült még rá. Az élelmiszerboltok például a délutáni szieszta miatt pont akkor vannak zárva, amikor a zarándokok megérkeznek a szálláshelyre. Ezzel el is ültette a bogarat a fülemben, és azt vettem észre, hogy éjszakákon keresztül csak a plafont bámulom alvás helyett és rakosgatom össze a fejemben, milyen üzletbe kellene vágni Spanyolországban a zarándokok számára.
KultúrTapas: Helyismeret nélkül belevágni egy ilyen dologba nem kis bátorságot feltételez. A személyes tapasztalaton kívül mire alapoztátok az indulást?
István: Az elején azt gondoltam, hogy szépen lassan lecsillapodik majd bennem a lelkesedés, de végül egyre jobban hittem abban, hogy működhet a dolog. Elkezdtem bújni a statisztikákat, és kiderült, hogy egy évben kb. 180 ezer zarándok megy végig a Caminón. Ez nem kis vásárlóerő, továbbá Spanyolországban az adózás jóval kedvezőbb, mint Magyarországon. Két hét után nem bírtam tovább magamban tartani a lelkesedést és elmondtam Anitának, hogy ezzel az ötlettel kelek-fekszek.
Anita: A lelkesedést persze teljes mértékben osztottam, hiszen nekem is minden vágyam volt új életet kezdeni, otthagyni Pestet és Spanyolországba költözni. Végül novemberben döntöttünk úgy, hogy belevágunk és lefoglaltuk a repülőjegyeket. 2012 januárjában jöttünk ki először, hogy szétnézzünk és bolthelyiséget keressünk Pamplonában. Mivel a Pireneusokból indulva Pamplona az első város a Caminón és korábban nem volt itt zarándokbolt, ez tűnt a legalkalmasabbnak. A zarándokok a harmadik napon érkeznek meg ide, és három nap gyaloglás után már mindenki tudja, hogy mire van szüksége. Ez volt a legalkalmasabb hely boltot nyitni.
KultúrTapas: Mennyire ment nehézen az ügyintézés Spanyolországban, hogy sikerült kiigazodnotok a helyi bürokrácia útvesztőiben?
István: Bár spanyolul egyikünk sem beszélt egy szót sem, nem éreztük, hogy emiatt fel kellene adnunk a terveinket. Pár hónappal a kiérkezés előtt kezdtünk el spanyolul tanulni, így azért az elején nagyon nehézkesen ment minden. Nagy nehezen Pamplonában találtunk egy ingatlanirodát, ahol beszéltek angolul, és Bilbaóban is találkoztunk egy kitelepült magyar hölggyel, aki üzleti tanácsadással foglalkozik és sokat segített nekünk a helyi viszonyok kiismerésében.
Anita: Az is igaz, hogy néhányszor azért szembesülnünk kellett a dél-európai üzleti kultúra „érdekességeivel”. Például amikor bolthelyiséget kerestünk egy ingatlanos segítségével, rá kellett jönnünk, hogy Magyarországról lehetetlen az ügyintézés. Egy hónap alatt egy darab emailre sem jött válasz, amikor pedig felhívtuk őket mindig azt mondogatták: mañana…
