Caminoteca: Szent Jakab zarándokainak oázisa II.

KultúrTapas: Legutóbb ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy a spanyolos temperamentum miatt itthonról nehezen boldogultatok az ügyintézéssel. Végül ez kényszerített rá benneteket arra, hogy Magyarországot hátrahagyva személyesen vegyétek kézbe az ügyeket?

István: Igen, kezdtünk mérgesek lenni, mert teltek a napok majd a hetek, és nem történt semmi, mi pedig közben Magyarországon gőzerővel dolgoztunk az üzlet előkészítésén. Február végén még egyszer felkerekedtünk és kijöttünk, hogy több ingatlanossal is felvegyük a kapcsolatot. Végül egy olyan üzletet választottunk ki, amit már januárban is megnéztünk. Noha nem pontosan a zarándokúton fekszik, előnye, hogy nagyon közel van a legnagyobb pamplonai zarándokszálláshoz és a katedrálishoz is. Téglafalak, öreg fa gerendák… igazi zarándok feelinget sugároz és nem kellett semmilyen felújítást végezni benne, gyakorlatilag készen állt a nyitásra.

KultúrTapas: Hogy teltek az első hetek?

Anita: Március elején mindketten felmondtunk a munkahelyünkön, és az összes addigi megtakarított pénzünkből előre megvettük a zarándok-bolt árukészletének nagy részét Magyarországon. Mindezt teljesen vakon persze, hiszen nem tudtuk, hogy minden rendben lesz-e a cégalapítással és sikerül-e beindítani az üzletet. Kicsit filmbe illő, de április elején egy telepakolt kocsival hagytuk ott Budapestet és a múltunkat, hogy új életet kezdjünk Spanyolországban. És persze reméltük, hogy lesz kereslet az általunk megálmodott boltra!

István: Igen, azért a cégalapítással később voltak gondok rendesen. Amilyen lassan és ráérősen forog a spanyol bürokrácia fogaskereke, amikor elindultunk Pamplonába még nem volt meg a cégalapításhoz szükséges spanyol adószámunk. Mivel csak egy fénymásolt lapot kaptunk a magyarországi követségtől, amit a közjegyző persze nem fogadott el, elkezdődött a nagy telefonálgatás: budapesti nagykövetség, madridi nagykövetség, spanyol belügyminisztérium bevándorlási osztálya, barcelonai konzulátus… Végül az ügyvédünknek sikerült megoldania a dolgot, mi pedig kezdtük megtanulni, hogy mennyire fontosak Spanyolországban a személyes kapcsolatok illetve a személyes kommunikáció.

KultúrTapas: A bolt megnyitását követően is ilyen kalandosan folytatódott a történet, vagy ez csak a kezdeti nehézségekre volt jellemző?

István: Hát, voltak érdekességek… Egy boltba például kell pénztárgép, ugye? Hát Spanyolországban ez sem ennyire természetes. Átmentünk a szomszéd boltoshoz, hogy megkérdezzük, ő hol vette a pénztárgépét és kiderült, hogy nincs is neki. Gondolkodóba esett, hogy egyáltalán melyik boltban lehet pénztárgép az utcában… Mindezt 2012-ben. Aztán a helyi áruk beszerzésénél is furcsa volt, hogy az üzletkötők itt még mindig egy dossziéban összeállított fényképeken árulják a portékáikat. Nyoma sincs honlapoknak vagy emailben küldött ajánlatoknak. Amikor pedig a számláról kérdezzük őket, huncut mosollyal az arcukon közölték, hogy azt nem tudnak adni…

Anita: Folyamatos nehézségeink adódtak az üzleti partnerek lassúsága és mentalitása miatt. Egyáltalán nem érezzük a motiváltságot, olyan mintha őket nem is érdekelné az egész, sem a zarándokok kiszolgálása, sem az üzleti lehetőség. Teljesen szokatlan számunkra, hogy a megrendelések után több hét múlva érkezik csak meg az áru, többszöri érdeklődés, telefon- és levélváltás után. Az pedig, hogy egy-egy cég képviselője keressen meg minket, teljesen ismeretlen fogalom. Ha szükségünk van árura, nekünk kell utána menni és mindig személyesen. Akkor sem biztos persze, hogy sikerül megegyeznünk…

KultúrTapas: Végezetül áruljátok el, hogy érzitek magatokat Pamplonában? Milyen érzés állandóan zarándokok között lenni?

István: A hivatalos kerékkötők ellenére azt kell mondjuk, szinte minden spanyol ember, akivel kapcsolatba kerültünk nagyon segítőkész volt. Soha nem éreztük, hogy lenéznének minket, mert külföldről (Kelet-Európából…) jöttünk, vagy mert nem beszélünk jól spanyolul. A bolt pedig remekül megy, minden az előzetes elképzeléseink szerint alakult. A zarándokok és mi is nagyon szeretjük!

Anita: Különleges élmény zarándokokkal dolgozni és találkozni velük napról-napra. Különleges energiát hordoznak: mindenki rendkívül nyitott, jófej és a világ legkülönbözőbb pontjairól azért jön ide, mert keres valamit. Vagy csak barátokat, élményeket, vagy az élete nagy dolgainak megoldását… Szerencsések vagyunk, mert napról napra érezhetjük ennek az útnak, ennek a helynek a különleges energiáját, amit a zarándokok hoznak be a boltba és az életünkbe. Ez a bolt egy igazi sikersztori, amit bármikor szívesen mesélek, hogy másnak is erőt adjon és merjen nagyot álmodni. 3-4 éve még egyikünk sem gondolta volna, hogy így alakul az életünk, de észrevettük a jeleket, amik utat mutattak nekünk és volt elég bátorságunk a változtatáshoz.