Utazás

„Soha életemben nem éreztem akkora erőt magamban, mint itt a Caminón.” − Édua útja (5. rész)

Vági Édua | 2017-10-20

„Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy búra alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között." (Alkyoni Papadaki)

„Olyan régóta élek ezen a földön. Sose tagadtam le a hibáimat. Nem szeretem a tökéletes embereket. Megéri, hogy búra alatt élj, csak mert attól félsz, hogy megsebesülsz? Van értelme lakat alá zárni a lelkedet, csak azért, nehogy kirabolja valaki? Éld az életet, ahogy neked tetszik. És amikor mélyre kerülsz, legyen bátorságod kimondani: Csak azért sem adom fel! Kezdem elölről! Semmi nyavalygás vagy siránkozás! Az élet szép, feltéve, hogy éled. Amikor vele együtt haladsz. Néha sárban, máskor meg rózsakertben. Őrizd meg az emlékeidet, és lépj tovább... Bolyongás a létünk ebben a világban. Bolyongás ég és föld között." (Alkyoni Papadaki)

Még soha életemben nem éreztem ekkora erőt magamban, mint most itt a Caminoón. Alig 10 napja vagyok úton, körülbelül 200 kilométert hagytam már a hátam mögött, mégsem érzem úgy, hogy más ember lennék. De valami mégis gyökeresen megváltozott. Már nem kötötte le minden időm a problémáim boncolgatása, persze még így is többet agyaltam rajta, mint az feltétlenül szükséges… és azt hiszem a bőgőmasina oldalam is marad még egy darabig. De 10 nap elég volt, hogy végre újra képes legyek igazán, őszintén nevetni, sőt a jókedvem néha már a nem normális kategóriát is súrolja…

edua-vagi

Laredóból indulok, az éjszakát egy apácazárdában töltöttem egy picike szobában. Eleinte bevallom őszintén féltem egy kicsit. Még soha nem töltöttem időt apácák között. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy egész nap imádkoznak, alig beszélnek, morcosak, és minden bizonnyal kiakasztja őket a harsányság vagy a rövid és hiányos öltözék. Ennél hatalmasabbat nem is tévedhettem volna. Igazából az egész olyan volt, mintha belecsöppentem volna az Apáca-show című film kellős közepébe.

Ahogy az óra hatot ütött hirtelen hatalmas palack borok kerültek elő és azon kaptam magam, hogy egy poharat szorongatok a kezemben. Aztán kaptunk egy hatalmas, már-már lakomának nevezhető vacsorát az étkezőben. A finom falatok elfogyasztása közben pedig szépen lassan előkerültek a hangszerek és pillanatok alatt olyan zenés táncos show-t kerekítettek, hogy még annak a bácsinak is táncra perdült a lába, aki egész este morcosan ücsörgött a sarokban. Én pedig örömmel nyugtáztam, hogy végre visszatért az életkedvem. Hangosan kacagtam, beszélgettem, táncoltam és úgy éreztem akkor először életemben, hogy a lehető legjobb helyen vagyok.

camino-de-santiago
Az Út

Reggel könnyes búcsút vettünk és a jókívánságok között elhangzott az a bizonyos mondat, ami azóta is szüntelenül visszhangzik a fejemben. – “Úgy éld minden napodat, mintha az volna az utolsó” – A 4 kilométeres parti szakaszon a homokban botladozva elméláztam vajon mennyire helytálló ez a tanács. De most őszintén? Kinek van erre energiája? Ki tud minden nap 100 százalékot kihozni önmagából? Mi van akkor ha csak egyszerűen rossz a hangulatunk? Vagy esik az eső?

Igazából úgy érzem, ez az egész teljességgel kivitelezhetetlen. Ráadásul ha ez lenne életem utolsó napja már a repülőn ülnék hazafelé és azokkal lennék akiket szeretek. De talán nem is kell a szó legszorosabb értelmében vennünk ezt a mondatot. Talán csak azt jelenti, hogy éld úgy minden napodat, hogy nyomott hagyj a világban. Na persze nem az egész világot kell megváltoztatni. Elég annak a pár embernek az életét, akivel éppen aznap találkozol.

Talán elég egy kedves szó, egy bók, egy gesztus,

egy apró figyelmesség, egy mosoly ami jókedvre deríti azt a szomorú fiút a villamoson, vagy életkedvet ad az idős néninek a hatalmas bevásárló szatyorral, esetleg némi önbizalmat az alakjával elégedetlen lánynak a próbafülke előtt. De az is lehet, hogy csak egyszerűen jóleső érzést ad nekünk, amiért adhatunk valamit, őszintén, önzetlenül.

spanyol-etelek
Édes élet

Felbátorodva a gondolatmenetemen papírra vetettem a tanácsaim saját magamnak címezve: Becsüld meg a barátaid, szeresd a családod, élj szenvedélyesen, harcolj azért amiben hiszel, maradj hű az elveidhez de legfőképpen maradj hű önmagadhoz! Légy emberséges. Tapasztalj, járd be a világot. Ismerj meg mindent, mielőtt elítéled. Hagyd, hogy szeressenek és egyszer a távoli jövőben próbálj meg újra szeretni…

Egy kis üvegcsébe rejtettem a soraim és miközben a komp elhagyta Laredót és elindult Santona irányába, én vízbe hajítottam a gondosan elrejtett kis tekercset egyfajta ígéretként önmagam felé. Mindegy mi történik mostantól, én így fogom élni életem összes hátralévő napját! A gondolatok pozitív ereje hatott rám és az újonnan kitűzött cél boldogsággal töltötte el a lelkem. Jókedvűen indultam Güemes irányába. Aztán hirtelen, pár kilométerrel később elállt a szél, a nap pedig egyre jobban tűzött, miközben árnyék a láthatáron sem volt.

eduaA forróság nem jellemző erre a tájra, de aznap meghazudtolta magát az időjárás és a hőmérséklet hirtelen felszökött 44 fokra. A vizem pillanatok alatt ihatatlan szintűre forrt, a fejem a kalapomban is égett, a mozgásom pedig folyadék hiányában igencsak nehézkessé vált. Úgy félúton kiszúrtam egy buszmegállót és őszintén, akkor ott megfordult a fejemben, hogy ezt most feladom és felszállok egy buszra.

Aztán láttam másokat felszállni a buszra és úgy döntöttem csak azért is megcsinálom. Nem gondoltam, hogy eljön majd az a pillanat amikor visszasírom a szakadó esőt, de akkor eljött. Már levegőt is nehezen vettem a kiszáradástól. Megpróbáltam inni a forró vízből, de csak rosszabb volt. Se fa, se ház, se más zarándok. Csak én, pár tehén és a végeláthatatlan mező…

vagi-edua

Az órák lassan teltek és én alig vonszoltam magam. A hátizsák súlya miatt a kelleténél is jobban folyt rólam a víz. Szédültem, remegtem, többször összecsuklottam és csak ücsörögtem a földön. De nem akartam feladni. Könyörögtem a folyadékért, az árnyékért, bármiért, ami segít. Aztán egyszer csak ott volt. Egy kis épület, egy bár, egy újabb caminós csoda. A semmi közepén.

A szememnek sem akartam hinni először.

A maradék erőmet összeszedve megszaporáztam a lépteim és szinte repültem a bejáratig. Belépve kedvem támadt letérdelni és megcsókolni a padlót. Borzasztóan hálás voltam. Az egyik pincér elém sietett és levette a táskám miközben a másik már hozta is a hatalmas pohár vizet. Több, mint egy órán át feküdtem egy boxban, közben megittam vagy két liter cukros folyadékot.

camino_zarandok
Ismerd meg Édua történetét

Még 12 kilométer állt előttem. Minden erőmet összegyűjtöttem és felvettem a táskám aztán kiléptem az ajtón. Még mindig hőség volt és a levegőhiánytól úgy éreztem nyomban megfulladok. Rengetegszer kerülgetett a sírás, sőt néha utol is ért. Egyik nap sem éreztem ennyire hosszúnak és kimerítőnek a sétát, mint aznap. Minden porcikám remegett a fáradtságtól.

A 29,5 kilométert este hatra sikerült teljesítenem. Rettegtem, hogy nem lesz helyem az albergue-ben. Izzadtan, kivörösödött szemmel, fáradtan de boldogan érkeztem meg Güemes-be. Megcsináltam! Sikerült. Nem adtam fel. Elhatároztam és küzdöttem érte. Önerőmön felül, de küzdöttem. Boldog voltam.

Már tudom, hogy az életben minden így működik. Mindenre képes vagyok, csak megfelelő mennyiségű energia és idő kell, na meg persze rengeteg akarat. Nem hiszem, hogy valaha az életemben éreztem már ekkora erőt magamban, mint akkor ott a hegy tetején. De abban biztos voltam, hogy még sokszor szeretném így érezni magam. Hiszen bennem van a remény, az akarat, és a lehetőség a továbblépésre… A lehetőség a valódi boldogságra…

Édua útja minden szombaton a magazinban és Camino-nap a Facebookon.