Utazás

Teruel: Spanyol sonka, spanyol dinó, spanyol Rómeó és Júlia

Apáti Anna Zita | 2019-10-22

Rómeó és Júlia története semmi Diego és Isabel legendájához képest, amelyre Teruel (kiváló sonkája és híres dinoszaurusz leletei mellett!) hatalmas brandet épített. Nem meglepő tehát, hogy minden évben turisták ezrei keresik fel a várost. Egyrészt, hogy láthassák a szerelmes pár sírja fölé emelt mauzóleumot, másrészt pedig sok látogatót vonz az Isabel esküvője (Boda de Isabel) címet viselő történelmi játékok is.

Teruel a Zaragozát Valenciával összekötő út mentén terül el, hegyes-dombos vidéken, az országnak azon a részén, ahová az út a jellegzetes vörös földön, zöld olajfaligeteken és sok-sok völgyhídon át vezet. Ez utóbbiakból a városban is több van, sőt, az óvárosba (amely a világörökség része) csakis ezen át juthatunk.

Teruel három dologról híres:

  1. Az itt készített sonka zamatáról
  2. Az első „spanyol” dinoszaurusz-csontvázról
  3. A szerelmi történetekről

jamon-iberico.jpg

A legenda - és néhány írott forrás - szerint hőseink a 13. században éltek. Juan Diego de Marcilla és Isabel de Segura (minden bizonnyal a Torrente filmekről elhíresült színész Santiago Segura távoli rokona...) gyermekkoruktól fogva ismerték egymást. A barátságból szerelem lett, s egy nap az ifjú Diego a lány apja elé állt, és megkérte Isabel kezét.

A két család között azonban nagy vagyoni, és ezáltal társadalmi különbség is volt, a Segurák javára, így a lány apja kikötötte, hogy az ifjú Marcilla előbb vagyont szerezzen, amiből el tudja tartani a családját, aztán gondoljon a nősülésre. A feladatra öt évet kapott, így Diego sietve elbúcsúzott szerelmétől, és katonának állt, hogy a mórok elleni harcban kitüntesse magát hírnevet és pénzt szerezve. Sikerült is neki, csakhogy az egyik csatában fogságba esett, és a valenciai börtönben raboskodott tovább.

Az idő csak szállt, és Isabel még mindig nem kapott hírt a szerelméről, viszont több gazdag kérője is akadt, és apja - aki nem szeretett volna addig várni, amíg gyermeke vénlány marad -, elígérte az egyik nemesnek. Diego visszatérésének határideje a végéhez közeledett, és az utolsó nap is eljött, az ifjú viszont nem, így Isabel hozzáment apja jelöltjéhez.

Eközben kalandos körülmények között az ifjú Marcilla kiszabadult a börtönből és Teruelbe sietett, de mire odaért, az esküvőt már megtartották. Elkeseredésében beszökött szerelme szobájába, hogy még egyszer találkozhassanak. Isabel nagyon meglepődött, hogy a halottnak hitt férfi visszatért, és elmondta neki, mi történt.

bodas_de_isabel.jpg

Diego csak egy búcsúcsókot kért az öt év megpróbáltatásaiért cserébe, de amikor a szemérmes lány ezt megtagadta, meghasadt a szíve bánatában. Temetésére a lelkiismeretétől gyötört Isabel is elment, és csókjával illette a halott fiút, majd ő maga is holtan omlott a sír mellé. A férj, aki ismerte a történetet és tanúja volt a jelenetnek, nagylelkűen közös sírba temette el a szerelmeseket. Több száz évvel később találták meg a sírjukat, melyben a mumifikálódott testek kezei összeértek…

A történetnek több változata is él, illetve számos képzőművészeti alkotás ihletője volt. Ezeket a Mausoleo de Amantes (A szerelmesek mauzóleuma) mutatja be az odalátogatóknak. A kis múzeumban először rövidfilmen ismerhetjük meg a város és a szerelmesek történetét, majd a legendát feldolgozó képzőművészeti és irodalmi alkotások következnek, végül pedig a sírok fölé emelt, körbejárható síremléket nézhetjük meg.

A termeket élénk színfoltként díszítik a kortárs alkotások és a 21. századi technikával ellátott bemutatók. Az egész tér hangulata inkább tiszteletet keltő, mintsem szomorú, mint ahogy a két szobor is békésen pihen egymás mellett, habár egymás felé kinyújtott kezük nem ér össze. Természetesen a szerelem derűje és az életigenlés a múzeum ajándékboltjában is jelen van: minden terméken szívecskék, rózsaszín és piros színekkel díszített tárgyak és kiadványok, illetve gyerekeknek készült képregények, amelyek Isabel és Diego történetéről szólnak.

teruel.jpg

A múzeumból kilépve csak pár lépés a főtér, ahol a város másik szimbólumának, a Toriconak hatalmas posztamensen álló kis szobra található. A torico a toro (magyarul bika) szó becézett formája, amit a legjobban talán kisbika, bikácska, bikuci szavakkal lehetne lefordítani.  A legenda szerint II. Alfonso (1157 - 1196) aragón király és csapata egy kisbikát követve jutott el a mai Teruel helyére, ahol várost alapítottak. Ennek emlékére készült a szobor, mely ma is nagytiszteletnek örvend városban.

Habár érdemes bejárni a főteret, az igazi kaland - a sonka, bor és építészeti remekek - pár utcával arrébb, a sikátorok között bolyongva találhatóak. Itt kevesebb a turista, ráadásul a pincérek is gyorsabban szolgálnak ki, mint a főtéren.

Teruel a mudejar építészeti stílusban épült, amely az európai és iszlám stíluselemek keveredéséből létrejött építészeti irányzat, és a Teruelben dolgozó muszlim tervezők munkáját dicsérte egykor.

A város jellegzetes tornyainak is megvan a maga legendája, természetesen ez is a szerelemről szól. A San Salvador torony szűk lépcsőin felfelé haladva a falakon középkori maradványok és azok kiegészítéseit láthatjuk, egészen napjainkig. A torony tetejéről háromszázhatvan fokban belátni a környéket, az előtte fekvő teraszról pedig minden este megcsodálható a naplemente.

Mausoleo de Amantes / A szerelmesek mauzóleuma