„Ez a hét életem egyik legszebb emléke lesz” – Magyar ösztöndíjas diákok Spanyolországban

A magyarországi spanyol kéttannyelvű iskolák diákjai minden évben izgatottan várják a Premio Embajada de España eredményét. A tanulmányi versenyen összesen 15 tanulót díjaznak, közülük pedig az első öt különleges ösztöndíj-jutalmat kap: egy nyelvtanfolyamot Spanyolországba, szállással és utazással együtt.

Az idei évben négy alicantei kurzust az Estudio Sampere nyelviskola, a pamplonai egyetemi programot a Navarrai Egyetem finanszírozta, a repülőjegyek költségét pedig a Bécsben működő spanyol Turisztikai Hivatal állta. A Navarrai Egyetem ösztöndíját idén a miskolci Herman Ottó Gimnázium tanulója, Dálnoki-Kovács Anna nyerte el. A budapesti Spanyol Nagykövetségen működő spanyol Oktatási Iroda jóvoltából az alábbiakban az öt nyertes – Imola, Lavente, Lara, Fruzsina és Anna – élményein keresztül mutatjuk be, mit jelent egy ilyen lehetőség egy kéttannyelvű gimnazistának.

Alicante: Tanulás délelőtt, tengerpart délután

Alicante minden csodás díszletével egy hétre az ösztöndíjasok „második otthona” lett. Mindannyian az Estudio Sampere nyelviskolában tanultak, ahol délelőttönként spanyolórákon vettek részt, anyanyelvi tanárokkal és nemzetközi csoportban. Varga Lavente az út kapcsán úgy fogalmazott, hogy a kurzus célja az volt, hogy a mindennapi kommunikációban váljon magabiztosabbá. A tanórák kifejezetten a beszédkészség fejlesztésére épültek. Délutánonként pedig a város felfedezése került a fókuszba. „Ez az egy hét csodálatos lehetőség volt a spanyol nyelv gyakorlására” – írta beszámolójában, hozzátéve, hogy nagyon hálás az Estudio Sampere-nek és a Spanyol Nagykövetség Oktatási Irodájának a támogatásért.

Sáfár Lara számára ez volt az első alkalom, hogy egyedül utazott külföldre – nem véletlen, hogy beszámolójában „felejthetetlen élményként” írja le. Alicante belvárosában lakott egy hagyományos spanyol családnál, naponta kétszer járt spanyolórára, a délutánok pedig kirándulásokkal teltek, sőt a nyelviskola által szervezett strandprogramon először próbálhatta ki a szörfözést. Ördög Imola számára a hét legfontosabb hozadéka az volt, hogy az egész világból érkező diákokkal ismerkedhetett meg. A nyelviskolában minden délutánra jutott valamilyen program: városi séta, szörf, „paint & picnic” a strandon, múzeumlátogatás – mindez úgy, hogy közben maradt ideje pihenni is, hiszen napi négy óra tanítás „kényelmesen vállalható terhelést” jelentett.

Pál Fruzsina Janka arról mesélt, hogy a család, ahol lakott, az első pillanattól kezdve úgy bánt vele, mintha a saját lányuk lenne. Az iskolában egy szintfelmérő után a C2-es csoportba került, a tanároktól pedig még extra beszédórákat is kapott ajándékba. Délutánonként a MACA kortárs művészeti múzeumba is el tudott menni, nyelvi programra járt, ahol diákokkal és tanárokkal beszélgethetett kötetlenül, és persze felfedezte a várost. „Ez az egy hét egyedi és megismételhetetlen élmény volt – tanultam, felfedeztem, barátokat szereztem, és olyan pillanatokat éltem át, amelyekre mindig emlékezni fogok” – írta beszámolójában az Oktatási Irodának.

Pamplona – egyetem és el Camino

Az ötödik nagydíj, a Navarrai Egyetem ösztöndíja idén Dálnoki-Kovács Anna (Herman Ottó Gimnázium, Miskolc) nevéhez fűződik. Az ő útja háromhetes pamplonai tartózkodást jelentett, amely egyszerre volt egyetemi kurzus, kulturális felfedezés és önismereti út. „Ez a három hét kétségtelenül örökre nyomot hagy az életemben” – írta. A fogadó családnál bevonták a mindennapjaikba, meséltek a szokásaikról, együtt főztek, együtt kirándultak. Anna úgy érzi, egy időre valóban egy spanyol család részévé vált.

A Navarrai Egyetem kurzusa túlmutatott egy szimpla nyelvtanfolyamon. Interaktív kulturális programokon, intézménylátogatásokon és inspiráló előadásokon vett részt, körülbelül negyven, a világ minden tájáról érkező diákkal együtt. Nemcsak a spanyol nyelvet mélyítette el, hanem azt is megtapasztalta, milyen egy egyetemi szintű, elmélyült oktatás. Anna beszámolójának másik csúcspontja a Camino de Santiago: hat szakaszt, összesen 134 kilométert tett meg gyalog. „Soha nem gondoltam volna, hogy képes vagyok erre” – írta az Oktatási Irodának beszámolójában.

A diákbeszámolók egybehangzóan azt mutatják, hogy a Premio Embajada de España ösztöndíj rengeteget adott nekik:

  • Valódi nyelvi ugrást hoz: a diákok mind arról számolnak be, hogy magabiztosabban beszélnek, lazábban kommunikálnak spanyolul – sokszor C1 közeli szinten gyakorolják a nyelvet, anyanyelvi környezetben.

  • Nemzetközi barátokat szereznek: osztrák, holland, ausztrál, latin-amerikai vagy más európai diákokkal laknak és tanulnak együtt, ami új nézőpontokat hoz az életükbe.

  • Önállóságot tanulnak: sokaknak ez az első önálló külföldi utazás, ahol maguk intézik az utat, a napi teendőket – természetesen biztonságos keretek között, a nagykövetség és a fogadóintézmények támogatásával.

  • Testközelből élik meg Spanyolországot: nemcsak tanulnak Spanyolországról, hanem ott élnek, helyi családoknál laknak, spanyol ételeket esznek, múzeumokat, történelmi helyszíneket járnak be testközelből.

Start typing and press Enter to search