„Bizton állíthatom, hogy isteniek a magyar borok” − exkluzív interjú Spanyolország magyarországi nagykövetével II.

KultúrTapas: Beszéljünk egy kicsit a munkája személyesebb oldaláról, a családról. Milyen nehézséggel, alkalmazkodással jár az ön családja számára a pálya, melyet választott?

José Ángel López Jorrín: Tagadhatatlan, hogy ez a szakma sok-sok szépsége mellett számtalan nehézséggel jár egy diplomata házastársa és gyermekei számára. Úgy gondolom, ma már nem ugyanaz a helyzet, mint amikor én pályakezdő voltam. A nők sokkal kisebb hányada vállalt akkoriban munkát, így egyszerűbbé vált számukra követni valakit egy adott országba.

A feleségem is kialakított magának egy saját életet, elfoglaltságot talált az alatt a három-négy év alatt, amit egy országban töltöttünk. Sokan nem tudják, de egy nagykövet felesége hivatalosan nem vállalhat munkát, jobban mondva, külön engedély szükséges hozzá. A feleségemnek is voltak nehezebb időszakok az életében, de akiknek még nehezebb volt, azok a gyerekeink.

Soha nem felejtem el, amikor a fiúnkat vittük el első nap a már sokadik új iskolájába. Kijöttünk az udvarról, de a sarokról figyeltük, hogyan találja fel magát. Mivel hozzá volt szokva és nagyon nyitott kisfiú volt, rögtön elkezdett beszélni az új osztálytársaihoz. A gyerekek viszont nem válaszoltak neki vagy úgy tettek, mintha ott sem volna. Egy kis idő után a fiúnk arrébb vonult, leült egy padra és elkezdett sírni. Ez volt az a pillanat, amikor majdnem megszakadt a szívünk. De vidámabbra fordítva a szót, nagyon sok pluszt is kaptak az édesapjuk munkája révén, mégis, egyikük sem fontolgatta, hogy diplomata legyen. (Mosolyog.)

Visszatérve a kérdéshez, manapság annyiban nehezebb a helyzet, hogy a nők túlnyomó többsége is karriert szeretne, sikereket a munkájában, amit nem könnyű feladni. Ez persze szakmafüggő. Így vagy őt követik – amennyiben diplomata – vagy pedig ő próbál igazodni a konzul vagy nagykövet férjhez.

KT: Tetszik ez a mostani állomás a családjának? Szeretik Budapestet, a magyarokat?

JÁLJ: Mindkét gyermekem felnőtt már, ők Madridban élnek. Így csak a feleségem jött velem erre az utolsó kalandra, őt egyszerűen elvarázsolja ez a város, az egész ország. Sőt mi több, komoly diplomáciai munkát végez – még ha nem is hivatalosan –, és ezzel nagyban támogatja az én munkámat és segíti hazánkat is. Sok diplomata és nem diplomata feleséggel tartja a kapcsolatot, szervezkednek, támogatják a két ország közti jó kapcsolatot.

KT: Ez izgalmasan hangzik! Habár gondolom, nem mindig nyugodt az élet a nagykövetség háza táján. Mi volt a legfelkavaróbb dolog, ami történt önnel, önökkel a nagykövetségen, és melyik országban?

JÁLJ: Volt egy kellemetlen eset Caracasban, Venezuelában. Arra ébredtünk az éjszaka közepén, hogy egy férfi – honfitársam – dörömböl az ajtón. Ittasan, önkívületi állapotban dühöngött, követelte, hogy engedjem be és adjak neki pénzt. Kértem, hogy jöjjön vissza másnap és megbeszéljük, de ettől csak dühösebb lett. Ott álltam pizsamában, a feleségem, a két akkor még kicsi gyerekünk és a férfi egyszerűen nem tágított. Mikor látta, hogy nem fogjuk beengedni, az autójával többször nekihajtott a garázs ajtajának.

Persze rögtön hívtam a rendőrséget és azon gondolkoztam, mit fogok tenni, ha bejut a garázson át, hogyan védem meg a családom. Szerencsére a rendőrség hamar odaért, a dolog elrendeződött, de azt hiszem, mondanom sem kell, mennyire megijedtünk. Az ilyen helyzetek persze nagyon ritkák, de jól illusztrálják, hogy a nagykövetség nem egy hermetikusan elzárt tér, itt is zajlik az élet.

KT: A történetet hallgatva, semmi kétség. Mindazok tükrében, amiket mesélt erről a szakmáról, ön szerint milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie egy fiatalnak, aki diplomata szeretne lenni?

JÁLJ: Fontos a nyitott életszemlélet, megérteni azt, hogy ami más vagy különböző, az nem feltétlenül rossz. Elengedhetetlen, hogy egy diplomata toleráns legyen, érdeklődő és legyen képessége a dolgok objektív értelmezésére, még ha a magánvéleménye el is tér ettől.

KT: Térjünk rá a „legkényesebb” témára: milyennek hangzik a magyar nyelv? Szép? Tanult magyarul? Tud szavakat, esetleg mondatokat?

JÁLJ: Őszinte leszek, se nem csúnya, se nem szép. (Mosolyog.) Semmihez nem fogható, különleges, nehéz nyelv az önöké. Sajnos csak az alapszavakat tudom: köszönni, elköszönni, kérni a számlát. Azt gondolom, talán arról van szó, hogy elfáradtam a sok nyelvtanulásban a karrierem során. Beszélek angolul, oroszul, franciául, hollandul, szerbül, bolgárul és szlovákul. A magyarra már nem jutott energiám.

KT: Hét idegen nyelv elsajátítása után ez teljesen érthető. A magyar kultúra elég gazdag, van esetleg kedvenc magyar írója, könyve, filmje, zenéje?

JÁLJ: Hogyne! Teljesen magával ragadott Bánffy Miklós Erdélyi történet című trilógiája, de Zilahy Lajos A Dukay család című szintén három kötetes művéért is odavoltam. Talán nem kellene bevallanom, de Márai Sándor könyveit viszont unalmasnak találtam. (Nevet.)

KT: Az utolsó mondatot meg sem hallottam, Nagykövet úr! (Nevetés.) A magyar gasztronómiával hogy áll? Kedvenc étele, itala?

JÁLJ: Nagy rajongója vagyok a magyar boroknak, kedvencem a Tokaji. A villányi és a szekszárdi borvidéket is bejártam már, bizton állíthatom, hogy isteniek a boraik.

KT: Hallott a KultúrTapasról már a beszélgetésünket megelőzően?

JÁLJ: Az igazat megvallva, nem. Ez pedig azt jelenti, hogy a kultúrattasénk nagyon jól végzi a munkáját! (Nevet.)