A megbántott férfi lázálmai klipekbe zárva

Ha van egyéni hangzásvilágot teremtő mai spanyol zenekar, akkor az a barcelonai Manos de Topo. Akinek egyszer is a fülébe jut Miguel Ángel Blanca összetéveszthetetlen orgánuma, az aligha fogja elfelejteni a visszafogott gitárdallamok, drámai vonósok és xilofon-csilingelések közül feltörő, síró-rimánkodó énekhangot. A 2003-ban, baráti társaságokat szórakoztató viccként indult formáció a szerelmes dalok kliséit forgatja ki: paródiába hajló számaik rendszerint egy szakítás utáni állapotban magába zuhanó, megbántott férfi panaszkodásai, intim vallomások a hiába imádott nőhöz.

„Akkoriban nem voltunk túl sikeresek a lányoknál, de kesergés helyett inkább a humorhoz és az iróniához fordultunk”

– kommentálja a frontember védjeggyé vált koncepciójuk eredetét. És bár a csapat már név- választásában is a komolytalanságot hangsúlyozza (a „Vakondkezek” zenekarnév a kifogásolható hangszeres tudásra utal), sajátos muzsikájukra kezdettől fogva vevő volt a közönség: az évek során masszív rajongótáboruk alakult ki Spanyolországban és Latin-Amerikában is. Az időközben öttagúvá bővült zenekar immár három nagylemezt és egy split EP-t tudhat a háta mögött (mindegyik meghallgatható Bandcamp-oldalukon), rendre bizonyítva, hogy jóval többet nyújtanak holmi egyszeri gegnél.

Átgondolt és albumról-albumra egyre érettebb zenéjük a mérhetetlen irónia mellett alapos munkáról és igényességről is tanúskodik, ami a hangszerelésen, a dalszövegeken és nem utolsó sorban a dalokhoz forgatott videoklipeken is egyértelműen látszik. A sablonok újraszabását a videók esetében az unásig ismert hollywoodi képsorok és ikonok sajátos felhasználása jelenti. Ezekhez adódik hozzá az európai „barkács-filmes” áramlatra (főképp a francia Michel Gondry elhíresült munkáira) kacsintgató ötletek sora. Az ilyen öntörvényű megoldásoktól válnak a kisfilmek igazán érdekessé.

Nem véletlen, hogy a Manos de Topo videoklipjei ennyire kreatívak: a zenekar két tagja is Barcelona első számú filmes egyetemén (ESCAC) tanult, a rendezést pedig minden esetben az egykori tanárukból lett barát, Kike Maíllo vállalta magára. Maíllo filmes jártassága a Manos de Topo klipjeinek is alappillére. A profi filmes háttér és a zenekar olykor már szürreálisba hajló humorának találkozása olyan emlékezetes élményekkel szolgál, amelyekért érdemes átlendülni a finoman szólva is megosztó éneklési módon.

Maíllo már játékfilm-rendezőként is bemutatkozott: a 2011-es Evában Daniel Brühl (Good Bye Lenin!, Salvador, Rush) egy robotok tervezésével foglalkozó zsenit alakít, akit különös szálak fűznek testvére feleségéhez (Marta Etura – Amíg alszol, Las 13 rosas). A sci-fi és a családi dráma összefonódásának hátterét ebben a filmben rideg, téli táj adja, amivel Maíllo határozottan eltávolodik a spanyol tömegfilm harsányságától, és komor színeket elegyít az érzelmes történetbe, hasonlóan ahhoz, amit Julio Médem bő tíz évvel korábbi munkájában látni (Az északi sarkkör szerelmesei, 1998).

Es feo

A zenekarra jellemző, bumfordiságukban megható szerelmi vallomások egyik legszebbikével („Szeretem hallgatni a horkolásod, / És hogy haj van a mosdóban”) indító Es feo klipje nem csupán azért mondható filmes bravúrnak, mert a bő kétperces videót vágás nélkül, folyamatosan mozgó kamerával rögzítették. A fürdőszobában összeeszkábált bonyolult „öngyilkos szerkezet” mozgása érzékenyen követi a dalszöveg fordulatait, olykor egyes szavakat vagy képeket vissza is adva belőle. Az aprólékos vizuális kidolgozás és a megállíthatatlan folyamat meglepetései együttesen olyan belefeledkező csodálatot váltanak ki a nézőből, amit igazi katarzisként csap le a megrázó lezárás.

El cartero

A Kennedy-gyilkosságot szerelmi bűntettként újrajátszó provokatív videó a különböző forrású mozgóképek vegyítésével, a történtek manipulálásával és felülírásával játszik. Az archívok, filmrészletek és a kliphez forgatott szekvenciák vegyítése, valamint a módosított képanyag beleszövése a Forrest Gump idevágó jelenete óta közkedvelt fogás, ami egyébként szintén JFK amerikai elnököt helyezi fiktív kontextusba. Hasonló trükk révén „szerepel” Marilyn Monroe is a kisfilmben, ami így a képzelet, a történelem és a valóság bizarr összefolyásának terméke.

Tus siete diferencias

Az említett Gondry-hatás talán ennél az alkotásnál látható legegyértelműbben (a Cinemanía magazin egyenesen arról írt, hogy a Tus siete diferencias klipje kenterbe veri a francia filmes munkáit). A kézműves aprólékossággal kidolgozott, stilizált díszletben körbejáró kisvonat mozgása (amihez hasonló koncepciót láthatunk ebben a friss Gondry-videóban is) egy sodró lendületű lidércnyomásként mutatja meg, ahogy a Miguel Ángel Blanca által megformált főhős a hűtlen nő és a párkapcsolati kudarcok áldozatává válik. A világítás erős kontrasztjai (lásd a vörös fényben koporsót szögelő nő és mögötte az ablakban feltűnő sarkvidéki táj képét), a hirtelen léptékváltások (mint amikor megérkezünk a papírkivágat-bolygók közül az emberek akasztásához) és az elnagyolt figurák valóban hátborzongató élménnyé teszik a videót.

Lógico que salga mal

A szupermarketben ébredő énekes pizsamás, mikrofon-frizurás karakterének képében verhetetlen emblémát sikerült alkotni a Lógico que salga mal zenei videójához. Az újabb Gondry-kapcsolatokkal teletűzdelt darab kezdetben a mozgásfázisokként megmerevedő alakok sokaságának látványával mosolyogtatja meg nézőjét, de a csodás bevásárlókocsis koreográfia még erre is képes rálicitálni. Az újabb egysnittes megvalósítás és a szinte észrevétlen, de nagyon is tudatos türkiszzöld-rózsaszín színkompozíció pedig csak újabb bizonyítéka a zenekar és Maíllo részletekbe menő alaposságának.

A Manos de Topo háza táján pedig ezek után sincs megállás. November elején jelent meg az együttes új lemeze, amelyen Miguel Ángel Blanca és zenésztársai további ötletes megoldásokkal, sokáig boncolgatható szövegekkel és várhatóan szemkápráztató videókkal hálálják meg a provokatív énekstílust elfogadó közönség bizalmát.