Közélet

10 ok, amiért a spanyolok olyan viccesen beszélnek angolul

Zoltán Szilárd | 2019-08-09

A spanyolok angol nyelvtudása legendás... a hiánya meg pláne. De ne legyünk igazságtalanok, ez a történet nem csak fehér és fekete, az ember anyanyelve (szinte) mindig rányomja a bélyegét egy idegen nyelv kiejtésére, és ezalól a spanyol sem kivétel. A tények, és a hangtan ugyanis makacs dolgok, de cserébe legalább viccesek! Ezt mutatja be Zoltán Szilárd, a remek El Mexicano nyelvi blog szerzője, aki hosszú idő után jelentkezik nálunk új írással.

Bármilyen anyanyelvű is az ember, az anyanyelv akcentusa mindig is rá fogja nyomni bélyegét a tanult idegen nyelvre, amelyen beszél. A spanyol sincs ezzel másként, amelynek hangtani sajátosságai, amihez a beszélők hozzászoktak és egész életük során rendszeresen használják, sokszor alapjaiban tér el a tanult idegen nyelvekétől – így az angolétól is. Következzen hát 10 olyan tulajdonságot, amiért a spanyol anyanyelvűek olyan viccesen beszélnek angolul.

1. Képtelenek kiejteni a sorvasztott magánhangzót

Az egyik legjellegzetesebb angol magánhangzó a magyar rövid [ö]-höz hasonlítható, de ajakkerekítés nélküli [ə], vagyis a „svá”, mint pl. a the, about szavak első magánhangzója. A spanyolban nincs ilyen hang, ezért általában az írásképnek megfelelő magánhangzóval helyettesítik az angol szavakban. Így pl. a the náluk sokszor [de], az abaut [ȧbȧut] ([ȧ] = rövid [á]) stb. Érdekességként megjegyzendő, hogy a magyar [e] és [á] közötti nyílt [æ] magánhangzót, amelyet pl. az and és have szavakban hallunk, mi általában [e]-nek mondjuk, míg a spanyolok [ȧ]-nak.

spanyol-asztal.jpg

2. A [z] hang helyén mindig [sz]-t ejtenek

A spanyolban egyáltalán nincs zöngés sziszegőhang, legfeljebb a zöngés mássalhangzó előtti [sz] hangozhat [z]-nek bizonyos nyelvjárásokban. A [z] az egyik legnehezebben kiejthető mássalhangzó a spanyol anyanyelvűek számára, főleg magánhangzók közötti helyzetben, ezért nem ritka, hogy még azok is [sz]-szel helyettesítik, akik egyébként nagyon jól beszélnek angolul. Eléggé viccesen hangzik pl. a music [mjuszik]-nak vagy az easy [iszi]-nek ejtve.

3. A [s] helyett [sz] vagy [cs] használata

Az angolban sh-val jelölt [s] hang nem része a spanyol mássalhangzókészletnek, azonban angol jövevényszavak végén előfordulhat, pl. flash [flȧs] ’vaku’. Éppen ezért a szó végi [s] kiejtése, bár idegen hang, nem szokott olyan nagy gondot okozni a spanyol anyanyelvűeknek. Más helyzetben viszont már igen: szó elején gyakran [cs]-vel (pl. show [csou], Shakira [csȧkírȧ] – sokszor még riportereknél is!), magánhangzók között [sz]-szel helyettesíthetik (pl. nation [nészjon]).

4. A szókezdő sp-, st- elé rövid [e]-t mondanak

Mivel spanyolul nem kezdődhet szó s+mássalhangzóval, az ilyen angol szavak a spanyol anyanyelvűek számára rendkívül szokatlanok. S bár képesek lennének őket kiejteni, ha odafigyelnek rá (hiszen a korlátozás csak szókezdő helyzetre vonatkozik, szó közben a spanyolban is előfordulnak efféle mássalhangzó-torlódások, pl. extraño [-ksztr-], superstición [-rszt-], transporte [-nszp-] stb.), gyakran önkéntelenül is eléjük mondanak egy rövid [e] hangot: speak [eszpik], Spanish [eszpȧnis] stb. Ez az egyik legfeltűnőbb dolog, amikor egy spanyol ajkú angolul beszél.

spanyol-tanulok.jpg

5. A w helyén [gw] vagy [kw]

A [w] hang a spanyolban – amely az angollal ellentétben nem számít mássalhangzónak, hanem csak az [u] „rövid” változata – nem állhat szótag elején, mindig meg kell, hogy előzze valamilyen mássalhangzó, általában [k] vagy [g] (vö. az azonos eredetű angol when és spanyol cuando [kwȧndo] szavakat). Ez akkor is igaz, amikor látszólag [w] (írásban hu-) van a spanyol szó elején (indián eredetű szavak, vagy latin hangsúlyos ŏ-ból származó [we] kettőshangzó): a spontán beszédben ezek elé is ejtenek egy gyenge [g] hangot.

Ugyanígy vannak az angollal is: a when sokszor [gwen], a world [gwo(r)ld], a why [kwȧj] stb. Az ínyencek kedvéért, a [w] hang a latinban – ahol szintén nem számított mássalhangzónak, csak az [u] félhangzós változata volt – még lehetett szó(tag)kezdő (ezt jelölték írásban v-vel, ezért szokás ma magyaros [v]-nek olvasni), de ebből az újlatin nyelvekben vagy [b], vagy [v] lett (lásd alább).

6. A szó eleji v helyett [b] ejtése

Talán az sem újdonság, hogy a spanyolban igazából nincs [v] (ahogy a latinban sem volt), amit mi annak vélünk hallani (a helyesírás hatására), az valójában egy lazán ejtett [b] (hívják „ajak-v”-nek is), amely magánhangzók között fordul elő. Szó elején viszont csak az „erős” változat jelenhet meg, vagyis a magyar [b]. Ugyanez megfigyelhető, amikor angolul beszélnek: pl. a very-ből [beri] lesz.

7. Az angol r pergetése

Amennyire idegen az angol anyanyelvűek számára a magyarosan pergetett spanyol r, nincs ez másként a spanyol ajkúak számára sem az „elharapott” angol r tekintetében, amelyet gyakran „sima”, azaz többé-kevésbé pergetett [r] hanggal helyettesítenek

8. A h helyén [ch], mint a doh szóban

A [h] talán az egyik legegyszerűbb mássalhangzó (jó, most abba ne menjünk bele, hogy mennyire „mássalhangzó” egyáltalán, vannak nyelvek, ahol nem számít annak – ilyen volt a latin és az ógörög is), hiszen nem sokkal bonyolultabb egy sóhajtásnál, amelyre minden ember képes. Azokban a nyelvekben, ahol nem létezik beszédhang formájában (mint a francia, az olasz, a spanyol vagy az orosz), valamiért mégis gondot okoz a kiejtése.

angol.jpg

Az angol szavakban a spanyol anyanyelvűek a h-t általában a hozzá legközelebb álló spanyol hanggal helyettesítik, amelynek írásban ugye a j vagy (e, i előtt) a g felel meg (szakszerűen ezt veláris zöngétlen réshangnak hívják, amely majdnem olyan, mint a [k], csak abban különbözik tőle, hogy nem zárjuk el teljesen a levegő útját).

9. Szó elején az angol y [gy]-nek ejtése

A spanyolban nincs [j]–[gy]–[dzs] megkülönböztetés, számukra ez a három hang ugyanaz. Mint néhány másik mássalhangzónál is, ejtése csupán a helyzetétől függ: szó elején, valamint mássalhangzó utáni szótag elején sok nyelvjárásban csak [gy], míg magánhangzók közötti helyzetben csak [jj] fordulhat elő. Ezt szokták alkalmazni akkor is, ha angolul beszélnek, pl. az I will tell you mondat náluk valahogy így hangzik: [ȧj gwil tel gyu]. (Tulajdonképpen az angol és magyar [j]-nek pontosan megfelelő mássalhangzó a spanyolban csak szótag végén lehet, pl. baile [bȧjle] ’tánc’, soy [szoj] ’vagyok’.)

10. Hosszú magánhangzók? Felejtsd el!

A spanyol magánhangzók hosszúságának nincs nyelvtani szerepe, hasonlóan a többi újlatin nyelvhez, ez a megkülönböztetés már a beszélt latinban eltűnt. A hangsúlynak viszont annál inkább, amely az angolban kevésbé fontos, de a spanyolban éppen a magánhangzók megnyúlása kísérheti. Ennek következtében valamikor azt a magánhangzót hangsúlyozzák és nyújtják meg, amikor angolul beszélnek, amelyet nem kellene, illetve fordítva: ahol a hosszúság jelentésmegkülönböztető lenne, azt meg röviden ejtik, ha a mondatban nem kap hangsúlyt. Komoly gondot okoz nekik pl. a this ’ez’ és these ’ezek’ megkülönböztetése: jó eséllyel mindkettő [disz] lesz egy spanyol ajkúnál, és csak az utána lévő szóból derül ki, hogy melyik volt: [diszisz] this is, [diszȧr] these are...

S mindez hogy néz ki a gyakorlatban? Hát így:

 

Persze ha valakinek ez nem lenne elég, vagy esetleg azt hinné, hogy már nem lehet überelni, annak ajánlom, hogy hallgassa meg Dr. Julio César Maglione FINA-elnök bármelyik angol nyelvű beszédjét, mondjuk ezt itt. A szórakozás garantált!