Az ultrák és a spanyol futball fekete napjai

Mint ismert, a spanyol labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a bajnok Atlético de Madrid és a vendég Deportivo La Coruña mérkőzését megelőzően zavargások törtek ki, a szurkolói össze-csapások során pedig egy vendégdrukker életét veszítette. Francisco Javier Romero, Jimmy súlyos fejsérülés áldozata lett, testét a Manzanares folyóba dobva találták meg a kiérkező mentők. A spanyol sajtóban megjelent információk szerint az összecsapásokban a Frente Atlético és a Riazor Blues ultráin kívül ún. baráti csoportok, az Ultra Boys (Sporting Gijón) és a Bukaneros (Rayo Vallecano) is részt vettek.

A futball hatalmas népszerűsége miatt a tragédia nemcsak a labdarúgó társadalmat, hanem a teljes spanyol közvéleményt megrázta. A 2000-es évek közepétől jegyzett – klub és válogatott szinten egyaránt – világraszóló sikerek eddig lepelként borultak a spanyol labdarúgás súlyos problémáira, amelyet a La Coruña-i huligán halála egycsapásra lerántott. Számos stadion elavultsága, a klubokat fojtogató hiteladósság, a széles körben elterjedt rasszizmus vagy az ultrák helyzete mind égető problémát jelentenek. A vasárnapi tragédiát követően a hatóságok érthetően a huliganizmus teljes megszüntetését tűzték ki célul.

„Az idény végére a spanyol futball-panorámára nem lehet majd ráismerni” – adta ki a jelszót Miguel Cardenal, sportért felelős államtitkár, a tragédia után létrehozott bizottság vezetője. Javier Tebas, a Spanyol Labdarúgó Liga (LFP) elnöke az ultrák nyilvántartásba vételéről és kitiltásáról beszélt, kiemelve, hogy az új irányelveket december 15-ig véglegesíteni fogják. Az El País szerint ezek között megtalálható lesz a verbális erőszak kiszűrésére irányuló etikai kódex megalkotása, a jegyértékesítés szigorítása vagy akár a biometrikus azonosítókapuk bevezetése is. Az együttműködéstől elzárkózó klubokra pontlevonás, súlyosabb esetben kizárás várhat.

Úgy tűnik, a legutóbbi halálesetet követően a spanyol kormány és a liga vezetésében megszületett az akarat a lelátói erőszak végleges visszaszorítására. A helyzet összetettségét ugyanakkor jól mutatják az Atlético de Madrid vezetőségének reakciói, amely közvetlenül a tragédia után még elzárkózott a Frente Atlético ultra-csoport kitiltásától a Vicente Calderón stadionból. Miguel Ángel Gil Marín, a klub igazgatótanácsának elnöke – vélhetően a hatósági akaratot látva – később úgy fogalmazott, ő a feloszlatásukra vonatkozó kérdést utasította el, a kitiltásuk természetesen napirenden van és meg fog történni.

Florentino Pérez már lépett

Egykoron a klub elnökével is baráti viszonyt ápoltak, mára kénytelenek beérni egy félreeső szektorral. Évtizedes meghatározó jelenlétet követően a Real Madrid fanatikusai, az Ultrassur is kiszorult megszokott helyéről, a Santiago Bernabéu stadion déli lelátójáról és kérdéses, hogy visszatérhet-e. A spanyol sajtóhírek szerint belső ellentétektől is feszített ultra-csoport mögül már korábban kihátrált Florentino Pérez elnök, aki regisztrált fiatalokkal töltötte volna fel a kapu mögötti állóhelyeket. A terv végül nem valósult meg.

„Ez társadalmi probléma” – fogalmazott az eset kapcsán Diego Pablo Simeone, az Atlético vezetőedzője. Cholo kijelentése meglepő éleslátásról tesz tanúbizonyságot, hiszen a spanyol futballt övező erőszakot az elmúlt évtizedekben jól behatárolható sémák alakították. A spanyol ultra- és huligán-csoportok döntően az 1980-as években alakultak, rivalizálásukat pedig nem kizárólag a klubszimpátia ihlette. Bár tagjaik már egy demokratikus Spanyolországban nőhettek fel, a Franco-diktatúra politikai és nemzetiségi feszültségeinek örökségét mégis magukon viselik.

Mindez magyarázatot ad arra, hogy a spanyol rendőrségi jelentések szerint a galíciai szurkoló halálával végződő összecsapásokban a neo-fasiszta Frente oldalán részt vett a szintén szélsőjobboldali Ultra Boys, míg a nagyrészt kommunista csoportokból álló Riazor Bluest a hasonló ideológiát képviselő Bukaneros segítette. Általánosan megfigyelhető, hogy a spanyol labdarúgó-klubok ultrái elsősorban politikai, valamint a regionális nacionalizmusokon alapuló baráti szövetségekbe tagozódnak. A klubszimpátia lényegében másodlagos szempontnak számít.

Nem példa nélküli eset

A spanyol futball közelmúltjában számos, a madridi esethez hasonló tragédiát találunk. 1991-ben Barcelonában egy Espanyol-ultra veszítette életét a neo-fasiszta Brigadas Blanquiazules és a katalán nacionalista Boixos Nois (FC Barcelona) összecsapásakor, míg 1998-ban a Frente Atlético egyik tagja késelte halálra a baszk Aitor Zabaletát (Real Sociedad). A halálesetet ugyanakkor nem követték változtatások a spanyol labdarúgásban, így 2003-ban Galíciában is történhetett hasonló tragédia: Santiago de Compostelában Manuel Ríos Depor-ultrát saját szurkolótársai ölték meg.

Noha ezúttal a spanyol élvonalbeli klubok vezetői kivétel nélkül felsorakozni látszanak a kormány és a liga által létrehozott bizottság mögé, a drákói szigor bevezetése fontos gazdasági kérdéseket is felvet. A súlyos hiteladósságot görgető klubok vezetőinek gondolniuk kell ugyanis a szurkolóktól érkező bevételi forrásokra is. Miközben a többséget jelentő bérletes drukkerekről a korábbiakban is minden szükséges adatot regisztráltak – ennek köszönhetőek az utóbbi napok kitiltásai az Atléticónál – kérdéses, hogy a külföldi futballturisták százezreinek lenne-e ideje és lehetősége a biometrikus adatok megadására a mérkőzések előtt.

Sandro Rosell, a Barcelona volt elnöke korábban már tapasztalhatta, milyen nehéz megnyugtató megoldást találni az ultrák problémájára. Miután 2003-ban elődje, Joan Laporta végleg kitiltotta a Boixos Nois katalán nacionalista csoport tagjait, a Camp Nou stadionban megszűnt a szervezett szurkolás. Rosell később a hagyományos barcelonai futballhangulat elmaradásával indokolta az ultrák visszacsalogatását, ám tervét a Neymar-ügy miatt nem tudta véghezvinni. Most az Atlético marketingesein a sor, hogy megoldást találjanak. A klub turistákhoz intézett szlogenje ugyanis eddig ez volt: „Vicente Calderón stadion − a legjobb futballhangulat Spanyolországban.”