„Bármikor jártam Spanyolországban, mindig azt éreztem, hogy ott vagyok igazán önmagam”
- 2019.06.29.
Az, hogy rájöttem: ott kell élnem, ahol boldog vagyok nem egy időben történt azzal, hogy elhatároztam: ezt meg is fogom valósítani. Bármikor jártam Spanyolországban, mindig azt éreztem, hogy ott vagyok igazán önmagam, nem vágyódom haza, sőt mintha mindig is Spanyolország lett volna az otthonom… Az elhatározástól a bepakolásig, avagy legközelebb már Spanyolországból írok Nektek.
Időről-időre elképesztő szomorúsággal az arcomon ültem fel Spanyolországból hazafelé tartó járatra és Ferihegyen szinte a sírás kerülgetett. Nem, nemcsak azért, mert mondjuk a jó időből a hidegbe, esetleg az esőbe érkeztem, vagy mert véget ért a vakációm.
Egyszerűen úgy éreztem, hogy elszakítottak valamitől, amit nagyon szeretek.
Mikor egyre több ismerősöm kezdett külföldre költözni, én csak néztem, hogy milyen bátrak, milyen jó nekik. Én pedig megelégedtem a nyaralásokkal, egy-egy rövid utazással. Nem gondoltam, hogy valaha is elég bátor leszek ahhoz, hogy útra keljek. Az első önálló spanyol utam során döbbentem rá, hogy mennyire felszabadító érzés az, ha a magam ura lehetek. Foglaltam szállást, terveztem magamnak programokat, utaztam buszon, vonaton, repülőn és még magam is meglepődtem, hogy sehol sem éreztem félelmet. Egyre több önálló út következett és egyre jobban érleltem magamban a gondolatot, hogy akár én is belevághatnék…
Emlékszem, január volt. Mentem dolgozni és útközben egyszer csak elfogott a teljes bizonyosság, hogy márpedig én nyáron fogom a cókmókom és megváltoztatom az életem. Fogalmam sincs, hogy értem be úgy a munkahelyemre, hogy nem csapott el egy autó sem, mert a gondolataim teljesen máshol jártak. De mire megérkeztem, nagyon felszabadított a tudat: igen, döntöttem, megcsinálom. És februárban megvolt a repülőjegyem.
Már június van, én pedig számolom vissza a napokat az indulásig.
Már szinte a bőrőndjeim is készen állnak. Igen, én már csak ilyen vagyok. Mint a kisgyerek… Minden utazás előtt jó előre bepakolok, mert olyankor valahogy közelebbinek érzem az indulást pillanatát. Így van ez most is. Persze most jó okom van rá, nem egy bőröndről van szó, és mégcsak nem is egy-két hétről.
Nagyon nehéz volt elkezdeni a pakolást. Hogy miért…? Valahogy mintha identitásválságba kerültem volna. Ha az országon belül költöznék bárhová, biztosan vinném a következő dolgokat: spanyol könyvek, a különböző emlékeim gyűjteménye – Spanyolországból – és némi kagylót, csak úgy, dísznek. De most, mindez értelmetlennek tűnik, hisz minden ott lesz nekem, kéznél…
Ezzel a dologgal sokáig nem tudtam mit kezdeni, de végül beraktam két üres fotóalbumot, hogy legyen mibe gyűjteni az új emlékeket. És egyet a kedvenc kagylóim közül is, kabalának. A többi csak ruha. Az, hogy az őszi és téli pakkot is elkészítettem, csak hab volt a tortán. A lényeg, hogy nemsokára ott legyek, és elkezdhessem megtölteni az albumokat. A visszaszámlálás folytatódik…
