Közélet

„Cinco-uno, mi ezt tanultuk meg először spanyolul” – Mészöly Kálmán chilei emlékei

Kürthy Ádám András (fotó) & Molnár Péter | 2017-03-30

Róluk beszélt Dél-Amerika, rólunk beszélt a világ. Mármint a Vasasról és a magyar futballról. Nehéz mindezt elképzelni az egyre ritkuló hazai lelátókat, a magyar kupacsapatok menetrend szerinti vergődését látva évről-évre. Nehéz elhinni, hogy egykor Dél-Amerika legnevesebb játékosai hajtottak fejet a magyarok előtt, hogy még Pelé és a Santos is csak gratulálhatott a Vasas chilei tornagyőzelméhez a legendás Hexagonal-kupán. Éppen 50 évvel ezelőtt. Aztán jöhetett a tiszteletkör a jó 30 kilós lovasszoborral, a közönség vas(as)tapsa, és megannyi felejthetetlen dél-amerikai pillanat Mészöly Kálmán és társai számára. Szerencsés, aki láthatta őket, de az is, aki hallgathatja.

Róluk beszélt Dél-Amerika, rólunk beszélt a világ. Mármint a Vasasról és a magyar futballról. Nehéz mindezt elképzelni az egyre ritkuló hazai lelátókat, a magyar kupacsapatok menetrend szerinti vergődését látva évről-évre. Nehéz elhinni, hogy egykor Dél-Amerika legnevesebb játékosai hajtottak fejet a magyarok előtt, hogy még Pelé és a Santos is csak gratulálhatott a Vasas chilei tornagyőzelméhez a legendás Hexagonal-kupán. Éppen 50 évvel ezelőtt. Aztán jöhetett a tiszteletkör a jó 30 kilós lovasszoborral, a közönség vas(as)tapsa, és megannyi felejthetetlen dél-amerikai pillanat Mészöly Kálmán és társai számára. Szerencsés, aki láthatta őket, de az is, aki hallgathatja.

meszoly-kalman-02
Mészöly Kálmán

Bár a legendás Vasas-diadalt hozó Hexagonál-torna 50 éves jubileuma kapcsán beszélgetünk, az Ön pályafutásában Chile több fontos mérföldkövet is rejt.

Szerencsés helyzetben voltam, mert pont akkor kerültem be a válogatott keretbe, amikor kezdődtek a selejtezők az 1962-es chilei világbajnokságra. Aztán amikor végül eldőlt, hogy részt veszünk a vébén, már látszott, hogy nem lesz egyszerű dolog Dél-Amerikában jól szerepelni. Na, most nekünk, a fiataloknak – bizonyos mértékben az Albert Flórinak, nekem, aztán velem már jött a Farkas Jancsi, a Bene, és még egy páran – szóval nekünk nagyon kellett készülni.

A chilei világbajnokság előkészületei aztán nemcsak a szervezők, a magyar válogatott számára is katasztrofálisan alakultak…

Problémát jelentett, hogy Chilében volt előtte egy óriási földrengés és úgy nézett ki, az egészet le kell fújják, le kell mondják, és a világbajnokságot el kell halasztani, mert borzasztó, hogy milyen károk voltak. Végül ez nem történt meg szerencsére, mi pedig már 1961 végén elkezdtünk készülni. Jött, hogy csinálni kell egy túrát a magyar válogatottnak Chilében, ez tulajdonképpen egy próbaút volt. Baróti Lajos bácsiék kezdték a kontaktokat felvenni, mert Európából nézve hatalmas távolságok voltak.

A kor viszonyai között hogyan zajlott egy ilyen válogatott túra?

Nagyon hosszadalmas volt. Európából elindultál, mire leértél az utolsó helyre Chilébe, meguntad az életedet és be voltál szarva hatszáznyolcvanszor, hogy a repülőgépen mi lesz, hogy lesz. Az elején borzasztó rossz volt, csak amikor már belejöttünk, akkor javult a dolog. Volt például egy franciaországi menedzserünk, akinek később már úgy mondták a vezetők: Budapest-Párizs, onnan azonnal az óceánjáró, és irány Montevideo, vagy ahová a meccsek le vannak kötve. A végén már 2 átszállással repültünk, például a Hexagonal idejében. Minden úgy volt lekötve, hogy nagy távolságokat kellett berepülni, de már egyhuzamban ment az egész.

meszoly-kalman-04

A vébé előtt a chilei körülményekből legalább annyira fel kellett készülni, mint magukból az ellenfelekből?

Az évek során borzasztóan megváltozott mindenkinek a véleménye egész Dél-Amerikáról, mert hiába tudtunk egy-két dolgot a nagy brazilokon, a Pelén, a Didin, a Vaván keresztül, ebben a tekintetben rengeteg volt a meglepetés… Dél-Amerika szenzációs volt, nem is mentünk máshova utána, tulajdonképpen az egész telet ott átfutballoztuk. Egyrészt jó körülmények voltak: az ételek, az ellátottság – az egyértelmű –, vagy amikor a tengerparton volt a csapat szálláshelye, akkor meg az uszodától kezdve minden az égvilágon.

De ’61-ben kimentünk, jött az első válogatott mérkőzés és rögtön 5-1-re kaptunk ki a chileiektől. Hát, borzasztó nagy blama volt, és akkor elkezdődött a vezetők részéről, hogy ez így nem lehet, mert a vébén nagyon nagy problémák lesznek. Más se volt a mérkőzés után, csak „Cinco-uno, cinco-uno!”, mindenfelé azt mondogatták a helyiek: „oiga” (hallod), „mira” (figyelj), cinco-uno! Úgy égtünk, hogy az nem igaz! „Cinco-uno az anyád szentségit”, mondta a Farkas Jancsi, de igazuk volt, hát kaptunk egy ötöst, na, mi ezt tanultuk meg először spanyolul… Aztán amikor utána meg mi rúgtunk hetet, akkor meg siete-valami volt nekünk.

meszoly-kalman-06

Ezek szerint a dél-amerikai túrák során a spanyolból is ragadt Önökre valami…

Mi már tulajdonképpen előtte kezdtük tanulni a spanyolt, mert tudtuk, hogy megyünk a világbajnokságra. A Vasas vízilabdázóinál láttuk, hogy van, aki jól beszél spanyolul és akkor mi is próbálkoztunk. Meg egy egyszerű nyelv is tulajdonképpen a spanyol, a (Farkas) Jancsival egy idő után valamennyire már jobban ment nekünk.

Az 5:1-es vereség újonc kerettagként Önnek bizonyára felejthetetlen, de volt ennek a barátságos találkozónak bármilyen jelentősége a csapat szempontjából?

Nekem ez a blama az első mérkőzésem volt a válogatottban, de hátvédként még így is az volt a szerencsém, hogy az enyémek (a csatárok – a szerk.) semmi olyan dolgot nem csináltak, hogy azt kaptam volna: a következő meccsen már repülés és többet nem jöhet a Mészöly. Az ötös után az volt a félő, ki fogad majd minket a folytatásban, mert hát megvoltak a pénzek, amiket le kellett tenni a szövetségnek a válogatott anyagi juttatásai miatt. És az 5:1 után azt mondták a Lajos bácsiék is: gyerekek, ez nem európai szórakozás, itt még egy ötös és már össze is csomagolnak nekünk, odaadják a repülőjegyet és hasta la vista.

meszoly-kalman-05
Chile és Anglia

Önnek személyesen jelentett valami pluszt, hogy Chilében legendás Vasasos barátjával, Farkas Jánossal együtt mutatkozhattak be a válogatottban?

Hát persze, sokat jelentett! Sajnos a Jancsi nem a legjobban játszott azon a túrán. Egy szobában laktunk, és mondtam is neki, hallod, legalább csinálj valami olyat, hogy észrevegyenek, mert ha mondjuk, én jól szerelek kettőt, akkor már bent tudok maradni a csapatban, de hogy egyszerre kerüljünk be és essünk ki mind a ketten a válogatottból, az nem lehet!

Végül egyiküknek sem kellett aggódniuk emiatt, és a csapat is összeszedte magát a világbajnokságra…

A Lajos bácsiék nagyon kihasználták azt az időszakot és mindenkivel érintkeztek, akivel létezett, mert Dél-Amerikában nem nagyon volt kontaktusuk a magyar csapatoknak. De milyen érdekes az elmozdulás! Akkor, 1961-ben semmilyen tornáról nem tudtunk, később meg Chile a legnagyobb sikereink színhelye lett, mondjuk az ’67-es Hexagonal-torna a Vasassal.

De elsőre is hiába, hogy 5:1 volt az eredmény, élmény volt ott játszani 85-90 ezer néző előtt. Ezután még jött 6 mérkőzés, a legrosszabb eredmény döntetlen volt. Kezdett összeállni a csapat, sok rutinos játékos, de mi fiatalok is szégyelltük magunk, mert Dél-Amerika ide vagy oda, azért ötöst nem nagyon kapott a válogatott.

Az első vereség után milyen változások kellettek ahhoz, hogy elinduljon a csapat szekere felfelé?

Hála Istennek, Lajos bácsi nem volt egy kapkodós pali, nem cserélgetett, jött a következő meccs, az 0-0 lett és kezdett összeállni a dolog, hátul nem volt probléma. Kezdtük azt is megszokni, hogy ott 80-100 ezres stadionok voltak, telt ház, és mindenhol hatalmas ujjongás. De tiszteltek is azért, hogy milyen játékot produkáltunk. Dél-Amerika tulajdonképpen Futbólia volt akkor. És nekünk is jó volt, mert a világbajnokságra lehetett készülni, nyitottak voltak az emberek, szerették a futballt és mi is imádtunk ott lenni Dél-Amerikában, és főleg Chilében.

Dél-Amerikában a pályán, Dél-Amerikában a kispadon

Később, amikor már edzőként, szövetségi kapitányként lehetett, akkor is mentünk Dél-Amerikába. Östreicher Emil bácsi imádott, mintha a fia lettem volna, és kérdezte, hogy mi a helyzet. Mondtam, öreg, elmegyünk, de mit tudsz lenyomni majd? „Ezzel te ezzel ne foglalkozzál.” Mert ugye a csapat is akart menni, de ha agyonvernek mindenhol, és a végén nincs egy fillér sem… Az eredményeink alapján aztán szerencsére könnyebben ki tudtunk repülni Európából.

Említette, hogy az 1961-62-es csapatban egyre nagyobb szerep jutott az Önhöz hasonló fiataloknak, de egyben a rutinosak is meg akarták mutatni, hogy az 5:1-es „bemutatkozás” csak kisiklás volt.

Grosics – Mátrai – Mészöly – Sárosi – Bozsik – Solymosi – Sándor Csikar – Göröcs – Albert – Tichy – Fenyvesi (sorolja szinte levegővétel nélkül Mészöly Kálmán – a szerk.)

Tehát akkor még a Grosics védett nálunk, Bozsik is velünk volt, borzasztó jó csapategység alakult ki. A Grosics nagyon sokat tett, imádtam vele játszani hátvédként, ahogy irányított, ahogy beszélt, meg amilyen ember volt. A Bozsik szintén egy fantasztikus ember volt, hiába mondták, hogy épphogy alá tudta írni a nevét. Sokat tett, hogy a Cucu velünk volt. Aztán a Csikarra megint csak nagyon nagy szükségünk volt, de ő azért már rafkó volt…

A bajok a Tichyvel voltak, mert összebalhéztak a Barótival. Nagyon csúnyán beszélt a Tichy Lajos és az öreg leredukálta mindig kevesebbre az ő működését. A Tichy egy XIII. kerületi krakéler pali volt, és sajnos az Albert Flórival sem jöttek ki. Olyan látványosan nem adta neki a labdát, hogy az egy disznó dolog. A Csikar ebben aztán fantasztikus volt, behívta a szobába az Albertet meg a Tichyt, és lerendezte. „Hogy lehet így viselkedni, ahogy ti ketten viselkedtek?!” Aztán volt még egy következő rész, és a Tichy is rájött, hogy változni kell, mert itt egy csomó tehetséges fiatal és nem fog beférni.

magyar-futballlegendak
A magyar futball legendás dél-amerikai túráit feltáró írásunkért kattints a képre

Aztán a világbajnokságon pont az ő lövésén múlt, hogy nem lett meg az elődöntő. Vagy inkább Latisev bíró gyenge látásán.

Az csak a Latiseven múlott! Én egy elég hirtelen pali voltam, és amikor nem adta meg a szabályos gólt, én akkor, mint az állat elindultam és azt hittem, hogy nekimegyek. Nem is tudom már, hogy ki fogott le: „hallod, a vébé után se szabadulsz!” – mondta. Annyira bennünk volt, hogy egy ilyen disznó dolog miatt esünk ki. De ez is összehozta a csapatot. Ha a csehek ellen jól szerepelünk a vébén, meg nem lehetett volna állítani azt a válogatottat.

Chile után ragadt Önre az egész későbbi pályafutását elkísérő Szőke Szikla becenév.

Igen, a Szőke Szikla a világbajnokság után jött, Boskovics Jenő, az MTI tudósítója nevezett el ebben a dologban. Én mondtam, neki, hogy nincs erre szükség, mert abban az időben voltak ilyen becenevek meg olyan becenevek, de mondjuk ez még elment.

És a másik, kevésbé ismert beceneve, a Sváb?

A családomban a svábok tömegével vannak, nem véletlen, hogy az unokahúgom például kinn született Braunauban. Az édesapám a Magyar Királyi Statisztikai Hivatal főtanácsosa volt, és egy erősen svábos társasághoz tartozott, ezt egyszer meghallotta valaki, és mivel a Puskáson kívül nem nagyon mondták senkinek, hogy „sváb”, valamiből kifolyólag rajtam maradt… de nem is bántott, ebből nem csináltam problémát.

meszoly-kalman-07

1961 emlékezetes év volt a pályafutásában: miközben bemutatkozhatott a válogatottban, a Vasassal megnyerte első bajnoki címét, méghozzá a korábban Barótit váltó Illovszky Rudolffal a kispadon. Milyen volt a klubcsapatában is egy korszakos mester keze alatt dolgozni?

Illovszky az ilyen volt (szemellenzőt mutat – a szerk.) Egyrészt komcsi, másrészt „tudhassák-láthassák”, de nagyon értette a futballt! Nagyon szigorú volt, kemény volt, ő nála nem lehetett mellédumálni vagy mellétekeregni. Illovszky bátyja orvos volt, neki meg azt hiszem, négy polgárija volt csak, de mint edző, nagyon tudott.

És ahogy mondtam, nem lehetett becsapni. „Leheljen rám” – mondta.  Mit leheljek, gondolja, hogy magára fogom fújni az izét… „Ne törődjön vele, fújjon csak ide…! Na, ha még egyszer meglátom-megtudom…” És akkor én is éreztem, hogy sok volt a whiskyből vagy a fröccsből, vagy valami. Szóval, Rudi bácsinak nem volt magas iskolai végzettsége, de emberileg olyanokat tudott, amit nem lehet megtanulni.

Őt 1966-ban korábbi csapattársa, Csordás Lajos váltotta a Vasas kispadján, miközben a válogatott élén Baróti épp Illovszkynak adta át a marsallbotot. Ezzel a Vasasban csökkent a fent említett „szoros emberfogás?”

Csordás Lajos jobban szót értett a csapattal, ő egy budafoki sváb gyerek volt, marha intelligens srác és nagyon nagy barátom. Tőle is rengeteget lehetett tanulni. Őt úgy lehetett képviseltetni, hogy megcsináljuk ugyan a balhét, de egy tűréshatárig. A Csordás azon túl nem engedett semmit az égvilágon, szó sem lehetett róla…

meszoly-kalman-03
Anglia, 1966. július 11-30.

A szinte már a kor nem hivatalos premizálási rendszeréhez tartozó csempész-ügyekre gondol?

Akár mit mondanak, elég nagy vagányok voltunk, és bennünk volt már a Puskás-féle érának ez a csempészeti dolga, mert nagy prémium nem volt, mi ezt tudtuk csinálni. Az edzőtáborba meg az MLSZ-be jöttek a vezetők – volt néhány nagyon jó vezető, akivel lehetett beszélni –, és mondták: ide figyeljetek, három napot eltöltünk Pesten, utána megyünk és meg kell verni ezt meg ezt a csapatot. Különben úgy meg vagy rázva, hogy még az is kiesik a gatyádból, ami soha nem volt benne. Hát, ez volt a csempészeti időszak, amit mindenki tudott.

Erről a korszakról azóta annyi történet kapott szárnyra, hogy az embernek szinte olyan érzése van, mintha a csempészet egy intézményesült rendszerben működött volna.

Ez az Öcsi bácsiéktól kialakult. A Machos Ferenc nálunk egy közkedvelt játékos volt a Vasasban, egy vagány pali, aki benne volt ebben az Aranycsapat kezdetén. Kimentek és tudtak csempészni, megvolt, hogy mennyi nylon harisnya kell meg ilyenek. A felvevőpiac aztán nem változott. Vagy mondom azt, hogy a Bozsikot például mindenki szerette, imádta a Cucut, de a külső környezete nem tudta, hogy ő miből él. Neki volt egyedül maszek butikja, a Farkas, a Mészöly nem is vitte másnak a fonalat, csak a Bozsiknak, ott meg egy az egyben átvették a kilókat.

És ha jól ment a csapatnak, a vámon sem volt probléma…

Voltak olyan dolgaink, hogy hihetetlen! Én vagányul tudtam beszélni, jöttünk haza Bécsből egy válogatott mérkőzés után, megérkezünk a határra és már szóltak, hogy ha jön föl a vámos, valahogy rendezzem le. Hát, mondom, hogyan?! Mindegy, jön föl a vámos, „Erőt, egészséget, magyar vámvizsgálat!” Én meg ott álltam az első ajtónál, mondom, én vagyok a csapatkapitány, a Terpitkó elvtárs, a vám-atyaúristen, velem üzent, hogy semmi olyan dolog, szipós vagy nagyobb arany dolog nincsen, nem kell aggódni. Nem volt igaz, mert én nem beszéltem senkivel, de bedobtam, hogy hátha. És működött…

meszoly-kalman-08

Csak arra kellett vigyázni, hogy ne kerülj bele bizonyos dolgokba, mert amikor mentünk nyugatra, ne tudd meg, mikkel kerestek meg. Például volt egy srác valahol Dániában vagy nem is tudom, aki búgatószerrel jött, hogy ilyen pénz, meg olyan pénz… Mondom, gyerekek, én mindent megcsinálok, amit meg lehet, de ilyen dolgokkal ne is menjetek oda senkihez, mert ha valaki ilyet megcsinál, azt agyonütik a Machosék. A Machos ebben nagyon korrekt volt: gyerekek, ha egyszer közénk beesik egy ilyen, vége van.

Meg aztán a Vasasban ott volt az Ihász Kálmán is, egy nagyon értelmes gyerek, akivel együtt kezdtem, ismertem sráckoromtól. Neki a papája smasszer volt, bentről, és a Kálmán is mondta, ha valami olyan dolog volt, hogy „öreg, abba ne nyúlj!” Tehát mindig voltak olyan normális srácok – tudtuk, mibe ne menjünk bele.

Real Madrid vagy Internazionale?

A Real Madrid ellen komoly prémiumért játszottunk a BEK-ben, de akkor már az Östreicher Emil bácsi is itt volt, és megsúgta nekünk, hogy nem is kell annyira hajtani, mert a Madridnál titeket figyelnek ketten a Jancsival. „A meccs végén hozzám kell jönnötök, már minden el van intézve.” Nem képzeled, mondtam neki, anyukám vár otthon… Már akkor el kellett volna mennünk a Jancsival, de nem jött össze.

Utána játszottunk az Internazionaléval, akkor a Herrera volt ott az edző, az is jött az emberével. Nagyon nagy hiba volt a Jancsi részéről, meg az én részemről is, mert kettőnket akartak és akkor még nagyon az elején voltunk. Volt a Flórinak is egy lehetősége, és kérdezgettük egymást, hogy mit csináljunk? „Ti melyikbe mentek?” Hát, nem döntöttük még el.. De a Flóri is szerényebb gyerek volt, nem ment. Nagyon szerettem a Flórit.

A szavaiból időről-időre kitűnik, hogy bár abban a (futball)korban is megvoltak az egyéni érdekek, mégis mintha sokkal összetartóbb közösséget alkottak volna a futballisták.

Abban az időben még voltak ilyen ifjúsági válogatottak és tornák, én például a Budapest-középben szerepeltem a III. kerület miatt. A legtöbben már onnan ismertük egymást gyerekkorunk óta. Szenzációsan, szisztéma szerint lett összehozva 30-40 pali úgy, hogy arra később már a válogatottat lehetett építeni. Elsőnek volt az Albert, aki velem egyidős, utána jöttem én, jött a Farkas Jancsi és a későbbiek során beesett a Bene Feri, Mátrai, Sárosi, Solymosi… Úttörőmozgalom vagy nem, már fiatalon megvolt a kapcsolat, meg az összetartozás.

Vasasos csapattársa, Berendy Pál, nemrég úgy nyilatkozott, ha csupán egyetlen momentumot választhatna a pályafutásából, az 1967-es Hexagonal-tornagyőzelem lenne. 5 évvel a chilei világbajnokság után mi tette azt a Vasas-sikert ilyen különlegessé?

Dél-Amerikában egy torna rögtön minimum 4 csapat, ott vannak a brazilok hatszázezer jó futballistával, de a többiek is, mindenki fantasztikusan futballozott arrafelé. Képzeld el, amikor a Peléékkel játszottunk, és úgy nézett ki, hogy az nem létezik, hogy megnyerjük, a Santosnak már alig kellett valami, és rendben is vannak… Mondom, akkor a Jancsi bevágott egy olyan gólt, hogy azt nem lehet elképzelni! És végül ez elég volt ahhoz, hogy megnyerjük.

Farkas Jancsi
Farkas Jánostól bizony nem voltak idegenek a nagy gólok (világbajnokság, Anglia, 1966)

Egy hatalmas nagy szobor volt a díj, és mondták nekünk a szervezők, hogy akkor egy díszkört kellene futni. Hát mondom, egy nagy izét fogok én itt díszkört futni, de akkora élmény volt az is, ahogy a közönség éltetett, és a Peléék – akik mögöttünk végeztek a második helyen – jöttek oda… Szóval teljesen más volt, ha visszagondolok, a játékosok viselkedése egyénileg is. Ez aztán ragadós volt, a magyar játékosokra is nagyon sok ragadt ebből a tisztességes viselkedésből.

A zajos chilei siker után hogyhogy nem sikerült megvédeni a címet egy évvel később az Octogonal-tornán?

Az Octogonal már nagyon nehéz volt, mert több csapat is indult ugye, ott volt mondjuk a fekete ló Racing Buenos Aires, akik olyan futballt játszottak, hogy hihetetlen… Szóval akkor már nem tudtunk odaérni, meg aztán figyeltek is ránk, nekik már azt is kellett nézni, hogy nehogy a Vasas előrébb kerüljön, mert pénzkereseti szempontból az már mást jelentett. A Hexagonal esetében még először volt magyar csapat, aki részt vett, de azért ezek is kurvák voltak ám, egy évvel később már nagyon nézték, ki hogyan, hova játszik, hogy az ő helyüket ne veszélyeztessék. Okos, rafinált társaság volt.

Egy kis csibészségért azért Önöknek sem kellett Dél-Amerikába menni…

Nem, de azért vigyázni kellett, mert mégiscsak a Vasas voltunk… Gáspár elvtárs, meg a többiek ott voltak! A Kádár szerette a Farkas Jancsit, kijött, beállt közéjük zsugázni esetleg, a Jancsi meg úgy vágta le a Gáspárt meg a Biszkut az ultiban – mert a Jancsi nagyon nagy zsugás volt! Szóltam neki, meg ráléptem a lábára, hogy hagyja őket, erre azt mondja, „Mi van? Akkor ne üljenek le, hát nem kérte senki, hogy leüljenek velünk játszani!” Szóval ilyen kis marhaságok azért voltak. De viszont, amikor kellett, úgy tudtunk hajtani, úgy tudtunk menni, hogy az hihetetlen…

Mielőtt a végén ránk számolnak

Bent voltunk a Pipacs Művekben, a Vadas játékvezető mulatójában, és a Jancsival azért mi elég verekedősek voltunk, ha valaki beszólt, vagy valami. Kérdezik a Jancsit, hogy „Mit iszol, cigány?”, én meg rögtön kiosztottam egy pofont. Azt mondja a Jancsi, „Mit csinálsz?” Hát, mondom, hogy beszél ez veled… „Kálmikám, hát nem az vagyok?”

Aztán a Török „Béka”, a bokszoló is bekapcsolódott, de én akkor már arrébb húzódtam, a Jancsi állt ott mellette. A Török Béka is cigánygyerek volt, a Jancsi is, meg a harmadik is, és a Jancsi úgy lecsapta azt a másikat, hogy 28 számig nem bírt fölállni. Én meg el akartam ütni viccel, mondtam a zenekarnak, hogy húzzátok a himnuszt, mert új olimpiai bajnokot avatunk! Utána a Török Béka meg az MTK ökölvívók 3 hónapig a Farkas meg a Mészöly társaságát keresték, hogy lerendezzék a dolgot…

Köszönjük Mészöly Kálmán kedvességét, aki otthonában fogadott minket és fáradhatatlanul válaszolt a kérdéseinkre, valamint külön köszönet feleségének, Bardi Gyöngyinek, aki nélkül ez az interjú nem jöhetett volna létre.