Egész évben strandszezon: Tenger-parti a Kanári-szigeteken

Lássuk, mit pakolnak be indulás előtt a helyiek?

A Kanári-szigeteken, mint Spanyolországban rendesen, az étkezés minden családi és baráti együttlét alkalmával központi szerepet kap. A strandon tehát minimum egy teletömött hűtőtáska elengedhetetlen kellék. A jégtáskákban spanyol krokett, tortilla (krumplis omlett) és egy doboz felvágott gyümölcs mindig lapul. Ezenkívül népszerű strandkaja még az empanadilla, a hússal, tonhallal vagy kukoricával töltött kis tésztabatyu.

A sör itt is az egyik legnépszerűbb ital, legkedveltebbek pedig a helyi márkák: a tenerifei Dorada és a gran canariai Tropical. A kisdobozos a legjobb választás, fél literes kiszerelést ne is nagyon keressünk a polcokon, hamar megmelegszik és a sört szigorúan jéghidegen isszák. A mojito, a rumalapú, limonádészerű koktél is gyakran előkerül a csomagok közül. A rutinosabbak akár helyben keverik össze a rumot a szódával, lime-mal és verbénával. A hangulatot emelheti még egy pohárka afrutado, az édeskés-gyümölcsös aromájú fehérbor.

Se túl közel, se túl távol

A kocsi tehát megtömve minden földi jóval, megérkezett a társaság álmai strandjára, mi hát a teendő? Először parkolót kell keresni. Ha a közelben nincs szabad hely, a sofőr gyakran küld előfutárokat törölközőleterítő misszióra, még ő az autóval kitartóan kereng parkolóhelyre vadászva. A helyiek sosem fizetnek parkolóért, ez elvi kérdés, hiszen utcán parkolni ingyenes.

Az eszményi tengeri főhadiszállás nem lehet túl közel a parthoz, mert a víz akár három métert is emelkedik dagálykor, ráadásul a partmentén nedves a homok és nem egyenes a terep. (Ezúttal a homokos strandolási szokásokról írunk, a sziklamedencékről, mesterséges, tengervízzel teli medencékről és köves strandok külön írást érdemelnek.)

Fontos tehát, hogy a part épp annyira legyen közel, hogy ne legyen megterhelő, amikor át kell vándorolni a fekete strandsivatagon, fenáll ugyanis annak a veszélye, hogy szétég az ember lába, és mire ezt az ártatlan strandoló észrevenné, már késő visszafutni a papucsáért, mert a fele utat javában megtette. Veszélyes egyensúly ez, de érdemes törekedni rá. A döntés súlyosságát igazolják a párperces családi kupaktanácsok, amiknek végeredménye jobb esetben a VIP jeggyel felérő első sorban való elhelyezkedés a strand olyan pontján, ahova nem jönnek fel a hullámok dagálykor sem.

Szieszta a szélben

Egy nagy strandkendőre kerül a törölköző, így kicsit több időbe telik, mire a szigeteken jellegzetes, fekete homok alattomosan minden boholyban megtelepszik. Ez annak is köszönhető, hogy majdnem egész évben, mindenhol fúj a szél. A helyiek tehát ritkán esznek földön ülve, hisz senki sem akar homokot ropogtatni tortillával. Jól jön tehát egy kinyithatós, terülj-terülj asztalka és néhány kempingszék.

A madzag, amivel a napernyőt a székhez lehet erősíteni, szinté  nem maradhat otthon, hiszen árnyék nélkül nincs evés utáni szieszta sem! A hevenyészve felállított napernyőt a fent említett szél kifordítja, majd átgörgeti a szomszédokhoz… Ezt megelőzendő a vállalkozóbb szelleműek mérnöki furfanggal csomóznak és ásnak. Ha ez sem elég, akkor kövekkel, vagy homokkal töltött üvegekkel támasztják ki a napernyőt, ami a csapat zászlaja is egyben.

Aki leég, mind turista!

Ha valakire itt azt mondják morena vagy moreno, azaz barna bőrű, az bóknak számít. A barnaság itt az egészség és a szépség jele. Azonban a bőrét mindenki óvja a napsugaraktól, ezért minden szalmatáskában ott a naptej. Idén a spriccelős és bódítóan illatos a sláger. A széles karimájú szalmakalapot virágdísszel, a napszemüveget a legsötétebb üveggel viselik.

Van pár elengedhetetlen kellék, ami az idő elütésére szolgál. Strandsátor, kismedence és homokozólapát a gyerekeknek alanyi jogon jár. De ilyen például a strandtenisz is, aminek az ütői szigorúan fából vannak. Az idegesítően kopogós műanyaglabda a legalkalmasabb a túl közel letelepedő családok távoltartásához. A vízben látni gumilabdával és felfújhatós flamingóval felszerelt lubickolókat vagy tengerbiológiai érdeklődésű merülőket békatalppal és búvárszemüvegben.

A sportosabbak az egyébként erőssodrású vízbe szivacsdeszkájukon – amit bodyboardnak hívnak – merészkednek beljebb az óceánba. Ha a fürdőzők mindezt megunták, akkor előkapják a vízálló kamerájukat a haver/tetszőleges rokon pedig a vízből fotózza majd a halálugrást vagy a búvárszemüveges mosolyt.

A fürdőruha és annak hiánya

Egyvalamit azonban sosem hurcol magával az itteni strandoló. A szubtrópusi strandon a szégyenlősködésnek nincs helye. Mindenki  élvezi a strandot az „ezerviszeres” nagypapától a narancsbőrös anyukán át a halálfejtetkós srácig, senkit sem érdekel, hogy ki nézi, és hogy aki nézi, annak tetszik–e vajon. Létezik ugyan az úgynevezett strandruha is. Ez egy vékony, színes lebernyeg, amiben mindenki úgy néz ki, mint egy pillangóba oltott, bágyadt denevér…

A partokon végigtekintve azt a következtetést lehet levonni, hogy a fürdőruhadivat kiment a divatból. Lehet látni mellnél fodros melltartókat, egyberészes fürdőruhákat, hevenyészve összeválogatott alsót a felsővel, bermudanadrágot, fecskét, férfitangát stb. Nincs trend, nincs szabály. Egyvalami örök viselet, azaz annak hiánya, a svéd turisták térhódítása óta: a monokini. Érdemes a leeső állakat és a kocsányon lógó szemeket idejekorán a helyükre tenni. Senki sem esik kétségbe, ha a bikinifelső otthon maradt, de alsóból minimum kettő van a rutinos strandolóknál.

A strandokon nincs öltöző, ezért mindenki rögtönöz és két mozdulattal átöltözik. Az igazán felkészültek persze már fürdőruhában érkeznek. A nudistastrandokon minden ilyennemű gondtól mentesek a szabadabb szelleműek, de a partközelben ruhás horgásznak álcázott kukkolókra azért figyelnek. Ha meglátják őket a nudisták fürdőruhás strandolónak álcázzák magukat…

vízreszállás: gyorsan vagy lassan?

A Kanári-szigeteken a víz 19-23 ˚C fokos, jóval hűvösebb, mint a Földközi-tenger. Emiatt két vízreszállási technika bevetését alkalmazzák a fürdőzők: vannak a hirtelen csobbanók és az óvatosan akklimatizálódók. A csobbanók halált megvető bátorsággal, mélyeket sóhajtva belegázolnak a vízbe, arcuk nem rezzen, nem néznek senkire. Miután elmerültek a vízben, az újabb felszínrekerülés alkalmával egy mély nyögés, esetleg magas ”huh” hagyja el az ajkukat. Ilyenkor odaszólnak a parton napozóknak, hogy a víz csodás hőmérsékletű. Esetleg a lassan vízbeereszkedőknek fensőbbségesen odavetik: „Ha lassan mész be, attól csak rosszabb lesz.”

Az óvatosan akklimatizálódók erre bólogatnak, mint akik tudják, hogy az igazuk nem vita tárgya. Akkurátusan, centiméterről-centiméterre haladnak a vízbe, mellkasukat, tarkójukat többször bevizezik (képzeletükben bizonyosan élénken élnek azok a szájhagyományban őrzött szörnyű esetek, miszerint valakinek leállt a szíve, mert egyből ment bele a vízbe.) Van egy harmadik módszer is, amit ritkán látni, de talán a legszórakoztatóbb: a partról vízbefutók. Ennek a csoportnak van egy nagyon huncut alosztálya, akik az utolsó pillanatban kategóriát váltanak és megtorpannak, majd óvatos duhalyra váltanak.

Végül egy kis guiri- és canario-határozó

Guiri (ejtsd giri) / turista

A guiririnek mindig első vagy másodfokú égési sérülései vannak. Tekintete réveteg, arckifejezése főleg sorbanállás közben leginkább egy műszakvégét váró, meggyötört bányamunkásra emlékeztet. Kedvenc itala a túlárazott sör, de sosem a helyi márka. A fiatal nők viselete forrónadrág kistoppal, a férfiaké bermudanadrág és hawai mintás ing kigombolva. Az idősebb példányok vászonnadrágban és szafari ingben verítékeznek, nejeik rendszerint fehér gézlapokból összeállított lebernyegekben, optimista mosollyal nézik a parfümboltok kirakatait.

A guiri kedvenc időtöltése a promenádokon a sangria szürcsölgetése és focimeccsek megtekintése. A legkisebb guirik tetőtől talpig naptejburokban, fehéren, karúszókkal és úszógumival felfegyverkezve, akár 24 órán keresztül pancsolnak a vízben. Kedvenc szórakozásuk a víz tengerből való kimerése ami rendszerint nem jár sikerrel. A guiri az óceánpartra ritkán téved le. Ideje nagy részében a hotel medencéje és az all inclusive büfé között ingázik. Törölközőjét mindig a napnak megfelelően fordítja.

Canario (ejtsd: kánárió) / szigetlakó

A kifejlett egyedek teste tetovált és szőrtelen, nemtől függetlenül. Törölközőjüket mindig a tenger felé fordítják, bárhonnan is süt a nap. Gyakran szörfdeszkával jelennek meg, hangszóróikból reggeaton szól, nem ritkán bömböl. A doñák, azaz az idősebb nők rövid haja érthetetlen okokból kifolyólag a padlizsán-rózsaszínű. Ők az árnyékból pásztázzák a vizet, adminisztrálják az elemózsiát.

A legidősebbek mindig unokájuk és gyermeikeiktől közrefogva szállnak vízre és csak térdig merészkednek be. A kanári-szigeteki gyekekek guiri társaikhoz hasonlóan reggeltől estig a vízben vannak, azonban rájuk nem szólnak rá a szülők, így akár 10 méteres mólókról is ugrálnak a vízbe és az úszógumit hírből sem ismerik.