Közélet

Nem véletlenül hívták Bölcsnek − In memoriam Luis Aragonés

Molnár Péter | 2015-02-01

Egy esztendővel ezelőtt hunyt el Luis Aragonés Suárez, a spanyol labdarúgás kiemelkedő egyénisége. Az Atlético de Madrid ikonikus alakját nagyszerű labdarúgó-karrierje és edzői hagyatéka egyaránt a legnagyobbak közé emelte. Luis Aragonésra emlékezünk.

Egy esztendővel ezelőtt hunyt el Luis Aragonés Suárez, a spanyol labdarúgás kiemelkedő egyénisége. Az Atlético de Madrid ikonikus alakját nagyszerű labdarúgó-karrierje és edzői hagyatéka egyaránt a legnagyobbak közé emelte. Luis Aragonésra emlékezünk.

Keveseknek adatik meg a futball világában, hogy játékosként és edzőként is kiemelkedő sikereket érjenek el, és még annál is kevesebben lesznek sikeresek klubcsapat- és válogatott-színekben egyaránt. A Spanyolországban sokszor csak Luisként emlegetett Aragonés ilyen volt. Játékosként és edzőként egyaránt az Atlético de Madrid ikonja, később a spanyol válogatott reformere. A 2008 óta két Európa-bajnokságon, valamint a dél-afrikai Világbajnokságon diadalmaskodó La Roja megálmodójának halála egy évvel ezelőtt a teljes spanyol labdarúgó-társadalmat megrázta.

Luis Aragonés
Egy ragyogó karrier kezdetén

A madridi Hortalezában született Luis Aragonés labdarúgó- és edzői-pályafutása önmagában megkerülhetetlenné tette őt Spanyolországban. A polgárháború közepette látta meg a napvilágot, amelynek súlyos hagyatéka meghatározta fiatalkorát. Aragonés a gyermekkor első labdaérintéseit követően a Getaféban kezdett el futballozni, majd a Real Madridhoz került.

A későbbi Atlético-ikon végül nem mutatkozhatott be a nagycsapatban és hosszú spanyolországi vándorlást követően a Real Betist hátrahagyva kötött ki 1964-ben újra Madridban,ám ezúttal már a Matracosoknál. A ’64-es hazai rendezésű Európa-bajnokságon Spanyolország szerezte meg az aranyérmet, és a Franco-rezsim számára is igen fontos siker után kevesen gondolták, hogy a következő válogatott diadalra 44 évet kell majd várni.

Luis labdarúgó-pályafutásának legsikeresebb tíz évét az Atléticónál töltötte, jelenléte pedig egybeesett a klub történetének egyik legfényesebb időszakával. Jobbösszekötőként 360 elsőosztályú mérkőzésen 160 gólt szerez piros-fehér színekben, miközben 1970-ben elhódította a legjobb gólszerzőnek járó Pichichi-díjat is. Noha az Atléticóval 3-szoros bajnok és kétszeres spanyol kupagyőztes, egyesek szerint

az 1974-es BEK-döntő nehéz emléke végigkísérte későbbi pályafutását.

Az elődöntőben az Újpesti Dózsát búcsúztató Bayern Münchennel szemben a hosszabbításban született szabadrúgás-góljával szerzett vezetést a madridi klub, amelyet végül Schwarzenbeck egyenlített ki az utolsó percben. Az újrajátszott mérkőzésen a németek simán nyertek, az Atlético pedig BEK-trófea nélkül maradt.

A következő idénykezdést már a piros-fehér klub kispadján töltötte, méghozzá vezetőedzőként. A Bayern München visszalépését követően rögtön Interkontinentális Kupát nyert korábbi csapattársaival, amely fényes edzői karrierjének csupán a kezdetét jelentette. Két évvel később spanyol kupagyőzelemig, majd bajnoki címig vezette az Atlético de Madridot. Noha több bajnoki trófeát már nem sikerült elhódítania a csapattal, a kupagyőzelmet két későbbi visszatérésekor is megismételte.

Az 1992-es diadal a mai napig legendásnak számít a klub szurkolói között, hiszen a döntőben a Bernabéu stadionban arattak győzelmet a Real Madrid felett. Egy anekdota szerint Luis ezekkel a szavakkal tüzelte játékosait a mérkőzést megelőzően: “A taktika itt nem ér semmit, csak az számít, hogy jobbak vagytok náluk, és már tele van a tököm azzal, hogy mindig veszítünk ezen a pályán.”

Kupagyőztes alakulat
Kupagyőztes játékosként, kupagyőztes edzőként (Atlético de Madrid, 1970-71)

Motivációs képességeiről ódákat zengtek korábbi játékosai. Csupán elvétve találni olyan labdarúgót, akire ne lettek volna nagy hatással edzésmódszerei és a futballról alkotott látásmódja. Személyiségét nagyban meghatározta külvárosi származása és megalkuvást nem tűrő habitusa, amely lehengerelte a játékosait és a szurkolókat egyaránt. Aragonés egy olyan világból jött, ahol a dolgokat mindig a nevükön nevezték és ezt később sem volt hajlandó levetkőzni.

Ez okozta elhíresült botrányát egy Thierry Henryról tett megjegyzéséért, és ennek volt köszönhető csapatainak sikere is, hiszen megszállott természetétől hajtva minden körülmények között megvédte játékosait a sajtó vagy éppen a drukkerek támadásaitól. Mindenkit be tudott állítani a sorba, még a híresen renitens játékosokat is. A mindig lehorgasztott fejű Romáriónak is állnia kellett a tekintetét.

Megfordult többek között a Betis, a Sevilla, a Valencia, az Oviedo vagy éppen a válságban lévő Barcelona kispadján is, amellyel spanyol kupát nyert 1988-ban. Örök szerelme azonban mindig is az Atlético maradt, amelyet négy alkalommal is irányíthatott. A kétezres évek elején a második vonalban sínylődő klubot feljuttatta az első osztályba, a piros-fehér szurkolók pedig ismét megbizonyosodhattak a klub ikonjának mesteredzői képességeiről.

A habitusát természetesen már ismerték, hiszen akarnok tüzessége tökéletesen megegyezett a drukkerek lelkében lakozó szenvedéllyel. Egy anekdota szerint, amikor egy Vicente Calderónban játszott válogatott mérkőzésen Aragonés észrevette, hogy a negyedik játékvezető a kispadok melletti fűbe festett Atlético-címeren álldogál, így szólt: “Maga csak ne tiporja azt a címert.”

Luis Aragonés, spanyol szövetségi kapitány
A technikája változatlan maradt

Luisnak rengeteget köszönhetnek az Atlético hívei, a jelenkori spanyol futball pedig szinte mindent. A válogatottat 2004-ben vette át Iñaki Sáeztől egy olyan időszakban, amikor a világbajnoki cím elérése fényévekre volt Spanyolországtól. A döntő pillanatokban mentálisan gyengének bizonyuló válogatott radikális átalakításokon ment keresztül, a strukturális változtatások során pedig számos játékos került a partvonalon kívülre.

A legnagyobb visszhangot Raúl kihagyása jelentette, Aragonés azonban minden helyzetben keményen ellenállt a sajtó támadásainak. Spanyolország játéka alapjaiban változott meg, miután a korábbi iramfutballt felváltotta a labdatartáson alapuló passzjáték, amelyet gyors kontrákkal ötvözött. A játékosok kiválasztásával és az új játékrendszer felépítésével Spanyolország új útra lépett.

A futball-szakemberek egyöntetű véleménye szerint a spanyol válogatott világbajnoki győzelmének alapjait a „Hortalezai Bölcs” rakta le, utat mutatva Vicente del Bosque számára. A kiváló érzékkel továbbvezetett csapat 2012-ben megvédte Európa-bajnoki címét, megszilárdítva ezzel a spanyol futball aranykorát. Időközben Luis Aragonés egy rövid törökországi kitérőt követően 2009-ben visszavonult a futballtól, bár visszatérése időről-időre felmerült.

Futballszeretete és makacs állhatatossága a 70. életévén felül sem hagyta nyugodni. Talán még az utolsó pillanatokban is valamelyik legendás szabadrúgását megelőző momentumra gondolt piros-fehérbe öltözve, talán újraélte volna a ’92-es kupagyőzelmet vagy az Európa-bajnokság elődöntőjét az oroszok ellen, amelyet edzői pályafutása egyik fénypontjának tartott. A szurkolók soha nem felejtik majd egyiket sem.

luis_aragones
Luis Aragonés Suárez (1938-2014)