Spanyol Nyelvtanulás

8 érdekesség a latin-amerikai spanyol nyelvről

Kürthy Ádám András | 2015-02-03

Hitte volna-e valaki, hogy két tízes listával le lehet tudni a spanyol nyelv érdekességeit? Ez alkalommal frissen indított Latin-Amerika rovatunk tiszteletére igyekeztünk olyan apróságokat is gyűjteni, melyek megkülönböztetik az óceán két oldalán beszélt spanyolt. A változatosság kedvéért most nyolc érdekesség következik – akad köztük korai nyelvórákról ismerős tudnivaló, de valódi ínyencség is.

Hitte volna-e valaki, hogy két tízes listával le lehet tudni a spanyol nyelv érdekességeit? Ez alkalommal frissen indított Latin-Amerika rovatunk tiszteletére igyekeztünk olyan apróságokat is gyűjteni, melyek megkülönböztetik az óceán két oldalán beszélt spanyolt. A változatosság kedvéért most nyolc érdekesség következik – akad köztük korai nyelvórákról ismerős tudnivaló, de valódi ínyencség is.

1. Korábban már emlegettünk hangtani-helyesírási sajátosságokat a spanyol nyelv kapcsán, kezdjük most is egy ilyennel. A spanyol ábécében a „ll” és a „y” eredetileg két külön hangot jelöl. Szokták hasonlítani a magyar „ly-j” pároshoz is; ezek után már meg sem lepődünk azon, hogy a köznyelvben számos helyen (Spanyolország és Amerika egyes részein) eltűnik a kiejtésbeli különbség. A két hangot összeolvasztó kiejtésmód neve egyébként yeísmo, míg a másikat ez alapján talán lleísmónak is hívhatjuk.

Gubanc az iskolában

Ez a jelenség – minden spanyol ajkú kisdiák, és minden nyelvtanuló örömére – számtalan azonos alakú szópárt hoz létre Néhány példa: callo – cayo, halla – haya, pollo – poyo, valla – vaya. És hogy melyik mit jelent? Tessék utánanézni.

2. Ezzel azonban még nem ért véget a „ll-y” mizéria: Argentínában és Uruguayban ugyanis ezek a hangok szintén összeolvadnak, csak éppen a magyar „zs”-hez és „s”-hez hasonlóan ejtik őket. Természetesen ennek a jelenségnek is van neve – kevéssé meglepő módon zheísmo vagy sheísmo, nyelvészeknek inkább yeísmo rehilado (kb. „zöngésedő yeizmus”). Hozzá kell tenni, hogy a jelenség egészen Közép-Amerikáig számos országban létezik, de ebben a két országban teljesen részévé vált a normának. Ha valaki ízlelgetné ezt a kiejtést, ki lehet próbálni, hogy is hangzanának a fönti szópárok „argentinul”.

Diego 'Cholo' Simeone, argentin mesteredző és a sheísmo

3. További nehézséget okozhat az „s” és a magas magánhangzók előtti „c” megkülönböztetése. A félszigeti norma szerint az első hasonlítható a magyar „sz”-hez, a második viszont fogközti hang (interdentális, a fonetikában jele [θ]), az angol „th” zöngétlen kiejtéséhez hasonlítható. De nem Latin-Amerikában. A két hang kiejtése ugyanis összeolvadt, az előbbi hangváltozat „kerekedett felül”. Az ebből fakadó helyesírási nehézségekre is számtalan példát lehetne hozni, a szerkesztőség kedvence azonban vitathatatlanul a casa – caza.

Ugyanez Spanyolországban

A jelenség nem korlátozódik az Újvilágra: Andalúziában és a Kanári-szigeteken is megfigyelhető. Érdekesség, hogy Andalúzia egyes területein létezik ugyanennek az ellentéte, tehát minden „s” és „c” betűt [θ]-nek ejtenek. A két ejtésmód neve seseo és ceceo – már csak azt nem tudjuk, hogyan ejtik ki az ellentétes „irányzat” beszélői a másik nevét.

4. További helyesírási nehézség, hogy spanyolban a „b” és a „v” egyetlen hangot jelöl. Ez elvileg teljes ajakzáródás nélküli zöngés mássalhangzó, tehát nem felel meg egészen egyik magyar mássalhangzónak sem. A betűzés során a spanyolok „u” hanggal különböztetik meg az írásjeleket: ve / be és uve / ube kiejtéssel. Ez a kisiskolások rémálma, a helyesírás gyerekek számára talán legnehezebb része. Erről szól a hagyományos iskolai tanár-diák párbeszéd is:
¿Cómo se escribe? ¿Con ve o con uve?
Con ve de burro.
(Magyarul a burro szó szerint “szamár”; a párbeszédet nagyjából így lehetne visszaadni:
– Hogyan írják? „b” vagy „v”?
– „b” mint barom.)

Juanes: „Por «vever» del veneno..."

5. De gondoljunk csak az idegen nyelven próbálkozó spanyolokra: a külföldi munkatársaknak komoly mulatságot okozhat, ha az illető angolul „voice”-ról próbál beszélni, kiejtése miatt mégis inkább „boys” jön ki belőle. Ám a spanyolul tanulók számára sem könnyű a helyzet, ha hallott szöveg alapján szeretnének leírni valamit: mivel nincs különbség a kiejtésben, az anyanyelvűeknek teljesen mindegy, hogy éppen úgy ejtik, hogy az a mi fülünknek „b” vagy határozottan „v” (a jellemző kiejtés területenként is változhat) – a helyesírást mindenesetre sosem a mi magyar fülünk dönti el.

6. És hogy példánk is legyen az ebből fakadó félreértésekre, idézzük föl az argentin nyelvész, Ángel Rosenblat anekdotáját. Érdemes, mert szerepet játszik benne a kiejtési és szókincsbeli különbség – és még egy kis baszk is. A spanyol utazót vacsorával búcsúztatják Mexikóban. A legcsinosabb lányt ültetik mellé, nem csoda hát, ha a férfi bókkal akarja kifejezni rokonszenvét: „Señorita, usted tiene cara de vasca.” A lány azonban legnagyobb meglepetésére sértődötten távozik. És hogy miért? A spanyol nyilván a baszk hölgyek szépségéhez akarta hasonlítani a mexikói lányét, csakhogy ő a mondatból a basca szót hallotta ki. Ennek szinonimája a vómito, azaz hányás. Így talán már érthető a reakciója. Csak óvatosan a spanyol bókokkal!

Baszk menekültek Latin-Amerikában
Baszk emigránsok Mexikóban (1942)

7. Persze fölmerülhet a kérdés, hogy hihetünk-e egy argentinnak, amint egy spanyol utazó mexikói viszontagságairól beszél. Könnyebb őt ellenőrizni, amikor a közlekedés szókincsének sokszínűségéről ír. A parkolásra a spanyolországi aparcar helyett inkább az estacionar igét használják. A ruletero lehet bérautós, illegális sofőr és taxisofőr is, mégpedig azért, mert annyiszor fordul, mint rulettben a kerék. A metró Argentínában pedig subte (a subterráneo, „földalatti” rövidítéseként).

Kétkezi filozófia

Szintén Rosenblat említi a meglepő tiltótáblát: Prohibido a los materialistas estacionar en lo absoluto. Egy filozófiát kedvelő fordító könnyen mondhatná, hogy „a materialistáknak tilos az abszolútumban leparkolni”, azonban valójában csak annyiról van szó, hogy az építkezési anyagot (material) szállító járműveknek szigorúan (en lo absoluto, „teljességgel”) tilos ott megállniuk.

8. De az összes jármű közül valószínűleg az autóbusz büszkélkedhet a legtöbb névvel: az unalmas bus, autobús mellett távolsági járatokra alkalmazzák az autocar és az ómnibus szót (ez utóbbit főleg Argentínában és Uruguayban); használatos továbbá Mexikóban a camión, Argentínától Ecuadorig a colectivo, Közép-Amerikában és a Kanári-szigeteken a guagua kifejezés, Kubában pedig létezik egy sajátos öszvér, egy különös jármű, a „kétpúpú” camello, amely némi fantáziával csakugyan hasonlítható a tevéhez.

Kubai busz
Kétpúpú Kubában

Mit lehet erre mondani? Legközelebb vigyázzunk, ha spanyol nyelvterületre merészkedünk: egyszerre csak egy országban szálljunk autóbuszra!