„Talán mindig is szerelmes voltam a spanyolba” – Gonda Ágota a spanyol filmek fordításának kulisszáiról
„Számomra a legizgalmasabb a filmfordításban az, hogy bárkinek a bőrébe belebújhatok.” – meséli Gonda Ágota, aki a Szegedi Tudományegyetem dolgozójaként, tanárként, mű- és filmfordítóként egyébként is számtalan ‘bőrben él’. A Spanyol Filmhét műveinek rendszeres szinkrondramaturgjaként ezúttal a spanyol filmek magyarra fordításának kulisszáiról mesélt nekünk.
Spanyol filmek fordításához elengedhetetlen a filmes vagy éppen a spanyolos háttér. Nálad hogyan kezdődött?
A spanyol nyelvbe és kultúrába talán mindig is szerelmes voltam. Nem tudnám egyetlen, konkrét eseményhez vagy személyhez kötni a kezdeteket. A filmművészettel később kezdődött a kapcsolatunk. A gimnáziumban „valódi” média órákon vehettem részt. Nem például matematika órákat tartottak helyette, hanem komolyan vették ezt a tantárgyat is. A Tanár Úr olyan filmrendezők alkotásait ismertette meg velünk, mint például Lars von Trier, Stanley Kubrick és Pedro Almodóvar.
Utóbbi később megkapta a spanyol alapképzésben született diplomamunkám főszerepét. Először A bőr, amelyben élek (La piel que habito) című filmjét láttam, azóta már az összeset. A spanyol alapképzést a fordító és tolmács mesterképzés követte. Mind a fordításnak, mind a tolmácsolásnak számtalan változata létezik. Én a műfordítás, azon belül a filmfordítás felé vettem az irányt.
Mennyire különbözik a filmfordítás a műfordítástól?
A műfordításnak is sok különböző formája van. A fordítandó, azaz a forrásnyelvi szöveg lehet próza, vers, audiovizuális anyag. Valamint a filmfordítás is tovább bontható. Megkülönböztethetünk hangalámondásra (például Gordon Ramsay főzőműsorai), feliratra és szinkronra készítendő fordítást. Én jelenleg az első kettővel foglalkozom. A filmfordítás egyik különlegessége az, hogy a fordító látja a megszólalókat. A másik különlegesség a terjedelem. Általában az elkészült fordítás, azaz a célnyelvi szöveg hosszabb a forrásnyelvi szövegnél. A felirat esetében a tömörítés elengedhetetlen, hiszen adott, hogy bizonyos idő alatt mennyi szöveget vagyunk képesek elolvasni és feldolgozni.
És hogyan indul egy szinkrondramaturg karrierje, milyen felkéréseket kaptál eddig?
A fordító és tolmács mesterképzés első évében kezdődött minden. 2017 tavaszán rendezték meg Szegeden az első Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivált. A filmek fordítására a képzés hallgatóit kérték fel. Jelentkeztem, bekerültem a fordító csapatba. Akkor láttam először vetítőtermet belülről és a saját nevemet a mozivásznon. Leírhatatlan élmény volt. Idén már a harmadikat rendezték, én pedig harmadjára is fordíthattam.
A budapesti Spanyol Nagykövetség minden év őszén megrendezi a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. 2017-ben az Embarazados és Az olajfa (El olivo), 2018-ban az 1993 nyara (Verano 1993) című spanyol filmekhez készíthettem magyar feliratot. Idén tavasszal Carmen Maura színésznő tiszteletére rendezett filmciklust a Követség. A Jaj, Carmela (¡Ay, Carmela!) című Carlos Saura filmet feliratozhattam. Hangalámondásra is szoktam fordítani televíziós műsorokat (például főzőműsorokat, lakberendezős műsorokat).
Számodra mi a legnagyobb kihívás ebben a munkában? Lehet ezt egyáltalán munkának nevezni…?
Számomra a legizgalmasabb a filmfordításban az, hogy bárkinek a bőrébe belebújhatok. Bele is kell tudnom bújni, ha igazán jó munkát akarok végezni. Voltam már például árva kislány, a gyermekvállalástól rettegő férfi, olasz tiszt. Ez jelenti ugyanakkor a nagy kihívást, hiszen megvan a saját beszédstílusom, nyelvhasználatom. Ettől ilyenkor el kell rugaszkodnom. Egy filmfordítónak nagyon gazdag szókinccsel kell rendelkeznie. Szerintem időt kell szánni egy-egy filmre. Ezt viszont nem könnyű megoldani a szoros határidők miatt.
Akadnak nehézségek is. Nem mindig kapok teljes szövegkönyvet a filmekhez. Nem mindig kerül fel az elkészült felirat időben a filmre. Volt már rá példa, hogy a kollégáimmal nekünk kellett a film alá kattingatni a feliratunkat. Szimultán feliratozást végeztünk… Igyekeztem mindig is olyan dolgokkal foglalkozni, amikben örömömet lelem, amikben ügyesnek érzem magamat és másoktól is pozitív visszajelzéseket kapok. Az élet ezt persze nem mindig alakítja így, de hát igyekszik az ember.
Az eddigi munkáid közül van olyan, amit ki tudsz emelni?
Az összes filmemet szeretem valamiért. Kettőt azért ki tudok emelni, ha nagyon muszáj. (mosolyog) Az egyik a Jaj, Carmela!. A film a spanyol polgárháború idején játszódik, egy három fős kis színtársulat megpróbáltatásairól szól. Tele van indulókkal, dalokkal, versrészletekkel. Feladta a leckét. Carmen Maura pedig az egyik kedvenc spanyol színésznőm. Megtiszteltetésnek éreztem őt fordítani.
Ennél már csak egy Almodóvar filmet lenne nagyobb megtiszteltetés fordítani. Vagy mondjuk Antonio Banderas szavait. A másik Az olajfa. Nagyon szép film, komoly mondanivalóval. Izgultam, hogy sikerüljön mindent átadni. A nézők a film végén a zsebkendőikért nyúltak. A spanyolul nem értő nézők is. A tanszékemre is eljutott a pozitív visszajelzés. Jó érzés volt, hiszen akadnak arrafelé olyanok, akinek sokat köszönhetek.