Kultúra

Hol járunk ezúttal? Nem, még véletlenül sem Kínában. Ez bizony Valencia, a paella és a Fallas városa, az ünnep alkalmából selyembe, bíborba, bársonyba öltözött nők városa. Hogy hogyan honosodott meg a távol-keleti portéka spanyolhonban és közvetve Európában arról egy apró, de annál érdekesebb múzeumban jártunk utána – világörökségi díszletek között.

Az Uránia Nemzeti Filmszínház április 24. és május 22. között a Spanyol Nagykövetséggel és a Cervantes Intézettel közösen öt részes retrospektív vetítéssorozatot szervez Carmen Maura filmjeiből, bemutatva a színésznő pályájának sokszínűségét, tisztelegve művészete előtt.

Vannak olyan múzeumok Spanyolországban, amelyek már kívülről is lenyűgözik az embert. A bilbaói Guggenheim- és a figueresi Dalí múzeumhoz hasonlóan a cuencai spanyol absztrakt művészetet bemutató képtár is egy különleges épületben kapott helyet, ráadásul a kisváros igazi ékszerdoboz, csupán másfél órára Madridtól. Indulhatunk? – Apáti Anna Zita, (művészet)történész új sorozata a KultúrTapason.

Amikor Lantos Adriána, a budapesti Frida Kahlo kiállítás kurátora a mexikói festőnő magyar gyökereiről, magyar nyelven írt leveléről beszélt, érezni lehetett, Frida képei hazatértek Budapestre. A művész születésének 111. évfordulóján megnyílt kiállítás november elejéig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában, és könnyen lehet, addigra a Fridamánia leszáll a budai várból és elbűvöli Budapestet.

„Ebben a mesében az a legkülönösebb és legizgalmasabb, hogy elmondja, hozzátoldja, sejteti mindazt, amit a test vágyna, szomjazna, kutatna, de női szemérmességében és méltóságában magába rejt. A legyezőnek viszont teljességében odaadja magát, megengedi, hogy kinyíljon és beszéljen helyette. Akinek van szeme és füle, hogy megértse ezt a beszédét, csodákat láthat.\" − mondja María Keck, aki a tavalyi év sikereit követően izgatottan várja az idei Siempre Flamenco műhely indulását.

Pünkösd a húsvét és a karácsony után a harmadik legjelentősebb keresztény ünnep, így a pünkösdi zarándoklat természetesen nem hiányozhat a mélyen hívő Spanyolországból sem. Sőt, Andalúziában szokás szerint ebben is mindenkin túltesznek, így az El Rocío-t nyugodtan nevezhetjük a világ legnagyobb zarándoklatának − lóháton.

Salvador Dalí életének szinte minden perce filmbe illő. Akár performanszművésznek is nevezhetnénk, hiszen a hatvanas évek dadaista művészeti felfogása szerint ha valaki művész, akkor az életének minden pillanata, a leghétköznapibb cselekvései is műalkotássá válnak. Dalí ilyen volt.

Spanyolországban hiába nevezik Murciát a "Nap otthonának", a tartomány nemzetközi sajtója nem az igazi. Nem csoda hát, ha az egyik legszebb fekvésű murciai kisvárost, Caravaca de la Cruzt sem fenyegeti a világhír. Még akkor sem, ha a keresztény hit ötödik legszentebb városának számít a világon. Jeruzsálemről, Rómáról, Santiagóról, de talán még Santo Toribióról is sokat írtak már, most következzen Caravaca de la Cruz.

Ha hiszünk a spanyol legendáknak, a jámbor madridi parasztember, Földmíves Izidor nevéhez közel félezer csoda kötődik. Csoda hát, ha májusban a spanyol fővárosban százezrek ünneplik őt...?

Spanyolország egyszerűen úgy hívja, Pe. Az ezredfordulóra egy ország szeretett bele, ki-ki vérmérséklete szerint, miközben néhány év alatt Hollywoodot is könnyen levette a lábáról. Érzéki kecsességével és elképesztő tehetségével ugyanis mindenkit levesz a lábáról. A valódi mozirajongók szerencséje, hogy Penélope Cruz végül utóbbitól vezérelve nem elégedett meg a Kaliforniában rászabott forróvérű latina szerepével, és megmaradt annak, aminek Spanyolországban megismertük. Színésznőnek.