Animációs filmek ingyenesen a Cervantes Intézettől

December 23-ig a 21. század női animátorai sorozat keretében ingyenesen tekinthetők meg spanyol rendezőnők felnőtteknek készült animációs filmjei a Cervantes Intézet Vimeo csatornáján. A Fedezd fel Zurbaránt! program keretében pedig december 11-én a Szépművészeti Múzeumban Zurbarán, Velázquez, Murillo és más nagy spanyol festők műveit ismerhetik meg az érdeklődők, míg december 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Zurbarán és tizenkét fia című dokumentumfilmet vetítik.

Az animációs világ kreativitása végtelen, napjainkban e művészi kifejezésmódban számos női alkotó is jelen van, akik érdekes nézőpontból mutatják be filmjeiket. A Cervantes Intézet a Mujeres y Cine Fesztivállal együttműködve, a 21. század női animátorai sorozat keretében minden pénteken és kedden egy-egy felnőtteknek szóló animációs filmet tesz elérhetővé december 23-ig. María Manero Patchwork című története édesanyjáról szól, hogy milyen bátran viselte májtranszplantációjának viszontagságait.

Begoña Arostegui Én című rövidfilmje Arthur Schnitzler egyik elbeszélésén alapszik. A főszereplő napjai egyhangú monotóniában telnek, mígnem egy egyszerű, „Park” feliratú plakát mindent megváltoztat. A film azt jeleníti meg, milyen elképesztő, amikor rájövünk, milyen mértékben a nyelv által értelmezzük a világot. María Trénor És te hol voltál? című alkotása a nők elleni erőszak jelenségére hívja fel a figyelmet, a bemutatott három történetének alapjául Mozambikban és a Fülöp-szigeteken készült interjúk szolgáltak. A sorozat zárófilmje, María Lorenzo Városi szfinx című alkotása december 21. és 23. között tekinthető meg. A rendező 2018 és 2019 között Valencia streetart alkotásait örökítette meg, a gyors eltűnésre ítélt képeket az animáció eszközével értelmezi újra és őrzi meg az örökkévalóságnak.

A Szépművészeti Múzeum spanyol gyűjteménye kétségkívül az intézmény egyik legféltettebb kincse. A „Fedezd fel Zurbaránt!” program keretében december 11-én a gyűjtemény kurátora, Lantos Adriána vezetésével ismerkedhetnek meg az érdeklődők a kollekcióval, melynek gazdagsága és változatossága is egyedülálló, mivel a Prado Múzeumon kívül más intézmény nem büszkélkedhet hasonlóval. December 18-án az Uránia Nemzeti Filmszínházban még egy alkalommal látható lesz Arantxa Aguirre Zurbarán és tizenkét fia című 2020-as filmje. Zurbarán életművében kiemelkedő helyet foglal el az az 1640 körül Sevillában, talán az Újvilág számára festett, tizenhárom vászonképből álló sorozat, amely Jákobot és tizenkét fiát életnagyságban ábrázolja. A dokumentumfilm ezt a sorozatot mutatja be egészen egyedülálló megközelítésben.

Az intézet Instagram oldalán pedig Nők alkotásai az avantgárd illusztrációk közt címmel 12 alkotásból álló sorozatot nézhetnek meg az érdeklődők. Matilde Rodríguez kurátori válogatásában megvalósuló online kiállítás a szabadabb, kreatívabb, személyesebb munkákat szeretné fókuszba helyezni, de ugyanakkor a különböző formátumokkal és technikákkal is kísérletezik: láthatók szerigráfiák, kollázsok, kerámiák, rizográfiák, digitális rajzok szobrok és installációk is, egyaránt.

Start typing and press Enter to search