Aste Nagusia: Bilbaóban a nagyhét is nagyobb

A bilbaóiak sosem bocsátanák meg nekünk, ha a San Sebastián-i Aste Nagusia után nem adnánk hírt a legnagyobb baszk metropolisz fiesztájáról. Hiszen tudjátok, az igazi bilbaóiak nemcsak ott születnek, ahol kedvük tartja (nem vicc, ez egy közkeletű mondás arrafelé), hanem augusztus harmadik hetében akkor is visszatérnek a Nervión-partjára, ha az élet elsodorja őket Bilbaótól. A ‘nagyhéten’ ugyanis ott kell lenni, hiszen minden másnál nagyobbat szól. Ahogyan a bilbaói dolgok általában.

Donostia-San Sebastián és Bilbao történelmi rivalizálása szerencsére a baszk fieszták terén eddig csak pozitív eredményeket hozott, és hát valljuk be őszintén, a bilbaói farkasokat amúgy sem kell félteni! Ahogy a bilbaói turisztika tótumfaktumai fogalmaztak, Marijaia, a bilbaói nagyhét szimbóluma évről-évre kilenc nap lázas mulatozást hoz a városra. „Színdarabok, nagyszabású koncertek, a világ legjobb tűzijátékai (hiszen Bilbaóban minden a világ legjobbja… – a. szerk), főzőversenyek, gyermekjátékok és minden más várja a látogatókat a város különböző pontjain.”

A txosnákban, a belvárosban és a folyóparton felállított nagyszabású standokon már dübörög a zene, folyik a sör és a szakmányban készülő poén-performanszok mellett a grillkolbászok is forognak. Augusztus 25-ig mindennapos tűzijáték, koncertek garmadája és persze egy igazán egyedi, városi fesztiválhangulat várja a Bilbaóba érkezőket. Még nem késő felkerekedni − avagy minden út Bilbaóba vezet! −, de persze az alábbi videó is elég jó betekintést ad Marijaia megérkezésétől egészen a 9 nap 9 éjszakán át tartó féktelen bulizás minden cseppjéig. Aste Nagusia bakarra dago… (Nagyhét csak egy van…)”

Start typing and press Enter to search