Ha El Greco mesélni tudna
- 2015.02.21.
Úgy emlékszem, tavaly október elején történt. Egy szép őszi napon a madridi Paseo de la Castellanán sétálva kíváncsian igyekeztem a Prado Múzeum El Greco és a modern festészet című kiállítására, amikor a múzeumhoz érve a bejárat előtti kávézó teraszán megpillantottam magát a mestert, El Grecót.
Végtelen nyugalommal élvezte a késő nyári napsütést, miközben a kiállítás katalógusát lapozgatta, s hozzá egy café con lechét szürcsölt. Ez volt a tökéletes és vissza nem térő lehetőség. Odaléptem hozzá és bemutatkoztam, mire ő kedvesen az asztalához invitált – mint később kiderült, mindig is szeretett volna Budapestre látogatni – és oly sok év után feltehettem azt a pár kérdést, ami minden művészetkedvelőt foglalkoztat festészetével kapcsolatban.
KultúrTapas: El Greco úr…
El Greco: Egészen nyugodtan szólítson Domenikosznak (született Domenikosz Theotokopulosz – a szerk.)
KultúrTapas: Kérem. Domenikosz, először is azt szeretném megkérdezni, milyen érzés, hogy a Prado egy nagyszabású kiállítással emlékezik meg halálának négyszázadik évfordulójáról? Egyáltalán, látta már a tárlatot?
El Greco: Tudja, ez egy érdekes és talán picit visszás dolog, mivel halálom után csúnyán megfeledkeztek rólam, a művészettörténet nem foglalkozott velem. Egészen a XIX. század végéig feledésbe merült a nevem, s a különböző modern irányzatok (expresszionizmus, posztimpresszionizmus, kubizmus, absztrakt expresszionizmus – a szerk.) képviselői fedeztek fel újra maguknak. Tudja, Cézanne, Manet, Picasso, Pollock, satöbbi. Fantasztikus érzés, hogy ekkora hatással voltam a festészet elmúlt százötven évére, de fáj, hogy előtte több mint kétszázötven éven át mellőztek. Válaszolva a második kérdésre, nem, még nem láttam a kiállítást, majd a kávé után. Tudja, a legjobb dolgokat a nap végére hagyom.
KultúrTapas: Ezt tökéletesen megértem. Meséljen egy kicsit arról, hogyan alakult ki a stílusa, milyen hatások érték mire elért ehhez a karakteres, kiforrott festészethez?
El Greco: Nos, mennyi ideje van? (hamiskás, huncut mosoly) Rengeteg hatás ért, mire tudtam, hogy ez az én festészeti nyelvem. Lássuk csak, a bizánci festészet és a pravoszláv ikonok hatása tagadhatatlan, melyet a szülőföldemről, Görögországból hoztam. Mivel akkoriban Olaszország volt a festészet Mekkája, így Velencébe költöztem, ahol Tiziano műhelyében tanultam, de a legnagyobb hatást mégis Tintoretto gyakorolta rám. Itt nem a témákra vagy a kompozícióra gondolok, hiszen a képeimen megjelenő mély vallásosság merőben más, mint Tintoretto szentkultusza. Viszont az ecsetkezelés és a színhasználat terén rengeteget tanultam és vettem át tőle.
Ezután következett Parma, majd Róma, ahová hat hónappal Michelangelo halála után költöztem, képzelheti. Fantasztikus időszak volt, pár évet itt töltöttem, megrendelésekből éltem. Habár bevallom, nehezen viseltem azt a kultuszt, ami Michelangelót körbevette és a mai napig körbeveszi. Egyszerűen nyomasztott, úgy éreztem, ha ott maradok, örökké az árnyékában fogok alkotni. Jött a következő állomás, Spanyolország, ahol megtaláltam a számításaimat. Először itt Madridban éltem, még királyi megrendelésem is volt II. Fülöptől, de ez a munkakapcsolat hamar megszakadt. Azt hiszem nem tetszett neki az a bonyolult szimbolika és túlzsúfoltság, mely jellemző rám. Végül Toledóba költöztem, beleszerettem és ott maradtam. Rengeteget festettem a várost, a legkülönlegesebb hely a világon.
KultúrTapas: Mégis mik azok a stílusjegyek, amelyek a festészetét jellemzik? Mitől lesz egy kép El Greco-s?
El Greco: Nos, leegyszerűsítve azt mondanám, hogy furcsa és expresszív. Furcsa az elnyújtott, hosszú alakok miatt, s sokszor méretbeli aránytalanságok is előfordulnak. Túl nagy karok, túl kis fejek, hatalmas angyalszárnyak. Tudja, én nem ragaszkodom az anatómiai pontossághoz, az alakok másolásához. Szerintem nem ez a festészet lényege. Erre utaltam az oly sokszor kritizált és félreértett kijelentésemben is, mely szerint Michelangelo nem tudott festeni. Nem is, legalábbis nem az én fogalmaim szerint…
Na, de ez most mindegy is. Visszatérve, jellemző még rám az erős kontúrozás, mely ad egy szürkés alapszínt a csúcsos állú, háromszög formájú arcoknak… és persze a vallásos témák, mely számomra magától értetődő. A színhasználattal kapcsolatban kiemelném egyrészt az élénk, tiszta színeket, a pirosat, kéket, sárgát és zöldet, melyek főleg a figurák ruháin jelennek meg. Másrészt pedig az opálos, szürke lazúros hatást, melyre sokszor húzzák rá, hogy Manet egyértelmű forrása. Itt megjegyezném, hogy van egy szembetegségem, mely lehetséges, hogy a torzításokhoz és a különleges színhasználathoz hozzájárult.
KultúrTapas: Hogy teltek a mindennapok, mivel foglalkozott, amikor nem festett?
El Greco: Rengeteget olvastam. Sikerült egy szép házi könyvtárat kialakítanom, ahol sok időt töltöttem, a legfontosabb műveket spanyolul, görögül, latinul vagy olaszul olvastam. Emellett sokat foglalkoztam a művészet elméletével, tanulmányokat is írtam, de ezek sajnos elvesztek. Ami még nagyon érdekelt, az az építészet, több mint száz befejezett kép található a hagyatékomban. Ha nem festő lettem volna, akkor egészen biztosan építész.
KultúrTapas: Még egy utolsó kérdés, mit vár a kiállítástól? Mire számít?
El Greco: Tudja, nagyon érdekel, hogy mégis miben befolyásoltam ezeket az egészen különleges és önfejű művészeket. Azt hiszem, nem kell annál nagyobb elismerés, mint hogy a művészetemet tanulmányozta Picasso például. Igen, ez a kulcsmondat. Itt újító, reformgondolkodású festőkről beszélünk, akiknek határozott elképzeléseik voltak és mégis visszanyúltak egy olyan vénemberhez, mint én. Arra vagyok kíváncsi, hogy mit láttak bennem, amit fel tudtak használni a modernizmusban. Az már hab a tortán, hogy Cézanne-nak tetszettek a kontúrjaim, vagy, hogy Schielét és Kokoschkát lenyűgözte, ahogyan érzelmeket jelenítek meg a vásznon. Akárhogyan is, biztosan lenyűgöző lesz. Most pedig ha nem haragszik, bemegyek. Nagyon örültem a szerencsének!
