Itt az utóbbi évek legéletszerűbb szerelmesfilmje

Aligha találunk az Erasmus-ösztöndíjak és fapados repülőutak korában jellegzetesebb érzelmi próbatételeket, mint a nagyvilágot felfedezni vágyó szívek elé görgetett akadályok. A mai fejlett országok fiataljai előbb-utóbb szinte kivétel nélkül szembesülnek az internetes kapcsolattartásból vagy a képernyőkön keresztül folytatott beszélgetésekből hiányzó intimitás drámájával. Azzal a megszállott, mégis hiábavaló vággyal, hogy szeretteink számára több ezer kilométer távolságból is átélhetővé tegyük mindennapi létezésünk apró rezdüléseit.

A nemzetközi fesztiválkörútján elismerések sorát kiérdemlő Tízezer km alkotóinak találékonyságáról árulkodik, hogy ráismertek erre a – filmvásznakon még korántsem kimerített – problémára. Az viszont már kivételes érzékenységüket és magabiztos művészi döntéseiket dicséri, hogy a filmben kibontakozó távkapcsolat szívbemarkoló történetén keresztül ez a sajátosan aktuális élményvilág megdöbbentően átélhetővé válik.

Már a Tízezer km húszperces nyitójelenete alapján egyértelmű, hogy a szokványosnál jóval kifinomultabb darabbal állunk szemben. Alex (Natalia Tena) és Sergi (David Verdaguer) barcelonai lakásukban tervezgetik közös jövőjüket, amikor a nő megtudja, hogy egy évre Los Angelesbe költözhet egy alkotói ösztöndíjjal. Innentől a film azt a reményekkel, érzelmi támogatással és kétségbeesésekkel tagolt időszakot tárja fel, ami a kontinensnyi távolságban rekedt szerelmesek kapcsolatát alakítja.

Bár ma már egyre több filmkészítő veszi észre, hogy a hétköznapjainkat alapjaiban felforgató technológiai újításokat nem csak James Bond következő szuperkütyüjeként, hanem valószerűen, a rutinba beépült használati tárgyként is érdemes lenne megmutatni, kevesen merészkednek odáig, mint a fiatal Carlos Marqués-Marcet a Tízezer km-ben. A hősök a játékidő nagy részében számítógépeik közelében láthatók, Skype-beszélgetéseik, Facebook-bejegyzéseik és a képernyőn bejárt útjuk szerves részét képezi a filmnek. Így a szóban forgó drámai próbatétel elsősorban a technika és az érzelmek szférájában bontakozik ki.

Ez pedig – mint ahogy arra máshol már utaltam – a szerelmesfilmet friss és újító vonásokkal gazdagítja: „Noha a technológiai közeg szorongatóan determinálja a hősök viselkedését és üzeneteik formáját, a dramaturgia mégis kiemeli az emberi tényező szeszélyességét és kiszámíthatatlanságát: Álex és Sergi – szabálytalan, megérzés-szerű – döntéseikkel a maguk képére próbálják formálni a kapcsolatot, aminek hatására a film elbeszélése is szokatlanul alakul.”

A probléma érvényessége, az elsőrangú színészi munka, a különböző képtípusok kreatív ötvözése és a részletekbe menően figyelmes történetmesélés kivételes élménnyé teszik a Tízezer km-t, aminek hazai bemutatása nem csak a spanyol kultúra és filmművészet szerelmeseinek fontos esemény. A mozitermet elhagyva garantáltan mindenki máshogy néz majd szeretteire és képernyőire is.