LAB Bibliotecas: Nemzetközi mintaprojekt a budapesti Cervantesben

KultúrTapas: Aki valaha megfordult a Cervantes Intézet Ernesto Sabato könyvtárában, biztosan emlékszik rád. Az évek során a klasszikus könyvtári tevékenység mellett elképesztően változatos programokban is részt vállaltál. Jól gondolom, hogy a LAB Bibliotecas talán még így is sok újdonságélményt jelentett?

Paula Fernández: (mosolyog) Igen, erről rögtön a projektben résztvető latin-amerikai írónő, Valeria Correa Fiz ugrik be, aki a rendezvény után úgy nyilatkozott: ez volt pályafutása egyik leghálásabb élménye. Ahogy tőle, szerencsére másoktól is remek visszajelzéseket kaptunk.

Paula María Fernández

KT: A végéről ugorjunk rögtön az elejére: mesélnél egy kicsit arról, honnan indultatok el és milyen céljaitok voltak a LAB Bibliotecas?

PF: Bár a budapesti rendezvényünk élménye még nagyon friss, valójában a madridi központ már tavaly elindította a kezdeményezést az olvasás, az olvasásközvetítés és az idegennyelv-tanulás új irányainak felfedezésére. Innen a cím: LAB Bibliotecas 2022 «Lectura, prescripción y diálogo: por una nueva mediación lectora»

KT: Ezek szerint a Cervantes Intézet hálózatának összes tagkönyvtárában begyújtottátok a rakétákat a kollégákkal?

PF: Nem teljesen. 2022 szeptembere és decembere között 5 munkacsoport tűzte ki célul egy mintaprojekt létrehozását, amelyet a Cervantes könyvtári hálózatának könyvtárában valósítottunk meg világszerte. A kiválasztott könyvtárak között volt Budapest is, a pilot eredményét pedig a későbbiekben a Cervantes könyvtári hálózat valamennyi könyvtárának felajánlják.

Csapatmunka

A Budapesti Cervantes Intézet Ernesto Sabato könyvtárának vezetőjeként Paula María Fernández koordinátora volt a prototípus kidolgozásását végző projektcsapatnak, amelyben több szakember is részt vett:

Oskar Hernández Pérez: az UAB Folyóiratgyűjteményének vezetője, az UOC és az UCM docense, a SEDIC alelnöke;

Olga Juan-Lázaro: a Cervantes Intézet Oktatási Igazgatóság Alkalmazott Technológiák és Kutatási Projektek Osztályának vezetője;

Javier Mantecón Botella: a Dakari Cervantes Intézet kulturális igazgatója;

Pablo Parra: a Dokumentációtudományi Kar Könyvtár- és Információtudományi Tanszékének kutatója;

Valeriano Weyler: Freelancer a kulturális menedzsment, a digitális kommunikáció és a médiaoktatás területén;

Fehér Zsuzsanna: a Budapesti Ernesto Sabato Könyvtár olvasója.

KT: Hogyan zajlott a folyamat?

PF: A csoport több munkamegbeszélés után összeállította azt a minta-tevékenységet, amellyel a magyarországi tizenéveseket célozta meg és megkezdtük a helyi középiskolák bevonását. A projekt címe: „Valaki megihletett a Budapesti Cervantes Intézetben.”

KT: És mivel ihlettétek meg a magyar gimnazistákat?

PF: Idén februárban felkértük Valeria Correa Fiz írónőt, hogy készítsen el egy még nem publikált szöveget, amely olyan magyar középiskolásoknak szól, akik legalább B1-es vagy annál magasabb szinten beszélnek spanyolul. Az írónő szerencsére örömmel vett részt a projektben, így június 6-ra kitűztük a találkozót az eseményre, amelyre természetesen őt is vártuk.

Valeria Correa Fiz

Ezzel párhuzamosan pedig az érdeklődő iskolák közül kiválasztottuk azt a 6 tanulócsoportot, amelyiknek a legjobban passzolt az időpont és megfeleltek a mintaprojektünkhöz szükséges nyelvi szintnek. A diákok a következő iskolákból kerültek ki: Óbudai Árpád Gimnázium, Kispesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium, Alternatív Közgazdasági Gimnázium, Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Madách Imre Gimnázium.

KT: Ha jól értem, őket hívtátok meg június 6-ra a Cervantes Intézetbe a projektnapra…

PF: Az első fázisban még nem. A csoportokat ugyanis április 15-től június 1-ig, lépcsőzetes ütemezésben vártuk a Vörösmarty utcába, a Cervantes Intézetbe. A tevékenység egyik kulcsa a hatáskeltés volt, ezért a pedagógusokkal egyeztetve minden csoportot egy teljesen elsötétített teremben fogadtuk, és ebben a teljes koncentrációval teli légkörben ülve a tizenévesek meghallgatták Valeria Correa Fiz írásának felolvasását.

Miután végeztek a hanganyaggal, közösen átbeszéltük, hogy mit éreztek a történettel kapcsolatban, mit értettek belőle. Ez azért volt fontos, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a szöveg spanyol nyelvi szintje tényleg nem magasabb, mint azt terveztük. Ezt követte csak a június 6-i alkalom, amire a diákok a hallottak alapján csoportosan készíthettek egy tetszőleges, művészi «választ».

KT: A sötétszobára milyen visszajelzéseket kaptatok a gimnazistáktól, sikerült elérni a kívánt hatást?

PF: Azt gondolom, igen. Az egyes csoportok tapasztalatai külön-külön is nagyon pozitívak voltak, már önmagában nagyon motiválta őket a spanyolul beszélő mesélővel való személyes találkozás. A másik fontos dolog, hogy nem korlátoztuk a diákok fantáziáját; válaszuk vagy produktumuk bármilyen művészeti ágat képviselhetett.

Összesen három órájuk volt arra, hogy a meghallgatás után kiválasszák a kívánt művészi megnyilvánulást, és elkezdjék annak megtervezését a június 6-i alkalomra. Lehetőséget adtunk arra is, hogy még aznap befejezzék, esetleg egy másik időpontban visszatérjenek hozzánk folytatni az alkotómunkát.

KT: Így érkeztünk el a júniusi találkozóig, amire már az írónő is Budapestre érkezett.

PF: Igen, Valeria Correa Fiz argentin költő és írónő Madridban él, így ő kizárólag azért utazott Budapestre, hogy találkozzon a magyar diákokkal. Június 6-án körülbelül 80 diák gyűlt össze az aulánkban, és teljes sötétségben várták Valeriát.

Az ötlet az egyik csoporttól származott, akik szerették volna visszaadni az írónőnek ugyanazt a hangulatot, amelyben az elbeszélést kapták. Miután mindannyian elhallgattunk, a Károlyiból érkező diákcsoport a fordítófülkéből élőben mondott el 3 mikrotörténetet és egy verset, amiket a hangszórókon keresztül a sötétben ülve hallgattunk.

ALKOTÁSRÓL-ALKOTÁSRA

„Az Óbudai Árpád Gimnázium «A színek játéka» című videóját szintén félhomályban vetítettük.” –  mesélte el nekünk Paula. „A videó elkészítéséhez a tanulók ruhafogasokat és asztalterítőket használtak, hogy fehér hátteret biztosítsanak, erre vetítettek különböző fényeket és árnyékokat. A tanulók a történet legfontosabb pillanatait különböző jelenetekben elevenítették fel. A színek játéka mellett – amelyet a résztvevők a ruháikkal valósítottak meg – figyelemreméltó volt a fehér háttér függönye. Egyfajta árnyékszínházat hoztak létre.”

Ezután az Alternatív Közgazdasági Gimnázium tanulói következtek, akik óriáskivetítőn mutatták be a képüket – amin egy szót alkotnak, és ennek a jelentését-megfejtését adták háttérmagyarázatként. Ebből kapott egy példányt az írónő, a Cervantes Intézet és egy példányt maguknak is megtartottak. A Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Gimnázium gyorstalpaló origami órát tartott nekünk: a jelenlévők Valeria szövege által ihletett mikroversekkel feliratozott origami papírokat (kami) kaptak.

Az Óbudai Árpád Gimnázium csoportja a gasztronómia mellett döntött, és különböző süteményekből és tortákból álló asztallal örvendeztettek meg bennünket antarktiszi tájképekkel és az eredeti szövegben szereplő néhány állat ábrázolásával. Ezen kívül, mivel a szövegben egy vulkán is említésre került, egy vulkán láváját szimuláló tüzes süteményt mutattak be.

A Madách Imre Gimnázium csoportja és a károlyisok két társasjátékot hoztak. Mindkét játékban több résztvevőre szükség volt, így azonnal bevonták az írónőt és a többi diákot is egy rögtönzött társasozásra. Mindkét iskola előzetesen, PowerPointon mutatta be a játékszabályokat. Végül egy másik csoport a Károlyi Mihályból horgolt (!) alkotásokat készített, amelyek a történet főszereplőit ábrázolták.

KultúrTapas: Az argentin írónőnek hogy tetszettek a diákok alkotásai?

PF: Valeria a kezdetektől rendkívül izgatott volt, hiszen tulajdonképpen az egész rendezvény meglepetés volt számára. A nagyobb hatás érdekében úgy döntöttünk, előzetesen inkább nem adunk neki semmilyen tippet, információt a projektekről. Sőt, a diákoknak is felajánlottuk a lehetőséget, hogy a rendezvény során tegyenek fel neki kérdéseket, vonják be őt egy beszélgetésbe. Jó volt látni, hogy sokan kérdezték a könyveiről, az egyik diák még azt is felvetette, hogy tervezi-e folytatni a közös történetüket.

KT: Ezek szerint a diákokat valóban sikerült bevonni és “inspirálni”.

PF: Végig nagyon motiváltak voltak, hangosan mesélték a történeteket, kommentálták a játékelemek szabályait, és beszélgettek velünk – spanyolul. Hihetetlen az a légkör, ami kialakult, a bátorság és az öröm, ami megfertőzte a többi résztvevőt is, hogy bemutassák a projektjeiket.

KT: És hogyan értékeled az elkészült műveket?

PF: Számomra megdöbbentő volt az összes művészeti és irodalmi alkotás, mindannyian nagyon kreatívak voltak. És annak tűnt számomra az az ötlet is, hogy a történet alapján társasjátékot tervezzenek. A rögtönzött társasozás egy olyan szöveg “kifordítása” volt, amely az Antarktiszon élő gyermek mindennapjainak unalmáról, a monotonitásról szólt.

Sokan átvettek mondatokat az elbeszélésből, és ezeket nem csak felolvasták, hanem szinte szóról szóra visszaadták a szöveg meghallgatása után. Ez azt jelenti, hogy a diákok nagyon odafigyeltek a szövegre és a feladatra, és a nyelvi értelmezőképességük szintje is nagyon magas volt.

KT: Mintaprojektről beszélgetünk, mi lesz ennek alapján az elkészült művek sorsa?

PF: A diákok által készített alkotások közül sokat újra felhasználhatunk a könyvtárunkban, a  társasjátékokat például az intézetben tartott iskolai látogatásokhoz. De a projekt eredménye a magyar és a spanyol nyelvű alkotók közötti kapcsolat megszületése is, reméljük például, hogy a jövőben Valeria Correa Fiz művei is megjelenhetnek Magyarországon.

De a projekt sikeres megvalósítása, amit elsősorban a résztvevő diákoknak köszönhetünk, azt is lehetővé teszi, hogy könyvtárunk a jövőben ilyen vagy akár nagyobb léptékű rendezvények lehetséges házigazdája legyen.

KT: Végezetül elárulnád, hogy te mit vittél haza magaddal a közel egy éves munka során?

PF: A Cervantes Intézet könyvtárosaként jó volt megfigyelni, hogyan használhatjuk a spanyol nyelvet az alkotás eszközeként és ösztönzőjeként; és természetesen azt is, hogy új (cél)közönséget tudtunk bevonni a könyvtárunk tevékenységeibe. A tizenévesek és a kortárs alkotó közötti kapcsolat, a fiatalok irodalomhoz való közeledése mind-mind fontos tapasztalat.

A tizenévesek számára jó lehetőség volt ez a projekt, hogy új kapcsolatokat teremtsenek más iskolák spanyolos diákjaival, sőt a spanyol nyelvtudásukat ezúttal Magyarországon is hasznosítani tudták. Sikerült egy motiváló és befogadó teret biztosítani erre; és még hozzátenném, hogy ez a projekt nekünk is lehetőséget adott arra, hogy a magyarországi spanyol tanárokkal egy csapatban dolgozzunk.

“Valaki megihletett a Budapesti Cervantes Intézetben.”

Rövid összefoglaló a projektről

A budapesti Cervantes Intézet úttörő projektjének középpontjában a budapesti tizenévesek álltak, akiket felkértek, hogy alkossanak valamit egy kiadatlan, felolvasott szöveg alapján. A résztvevők több csoportja (B1-nél magasabb szintű spanyol nyelvtudással) egy elsötétített teremben meghallgatta a szöveget, amelyet aztán kiindulópontként használt fel egy csoportos alkotáshoz, különböző diszciplínákat felhasználva. Ezeket az alkotásokat végül közösen mutatták be a Cervantes Intézetben az összes résztvevő, valamint a kiinduló szöveg alkotójának jelenlétében.