MADI Univerzum 77 képzőművészeti kiállítás Budapesten

„Azért kellett létrejönnie a MADI-formának, hogy a festészet felületét, amely évszázadokon át be volt zárva a keretbe, kiszabadítsa onnan”. – mondta Carmelo Arden Quin uruguayi képzőművész, költő, teoretikus, a MADI nemzetközi művészeti mozgalom egyik alapítója.

A MADI mozaikszó jelentése: a Mozgás – virtuálisan, vagy valóságosan a műtárgyak kimozdulását, s a mozgalom dinamizmusát tükrözi; az Absztrakció – a geometria tárgynélküli világára utal; a Dimenzió – a műalkotások térbeli kiterjedését, illetve a környezetéhez fűződő viszonyát mutatja; míg az Invenció – a találékonyságot, a kreativitást, a játékosságot fejezi ki.

A MADI nemzetközi művészeti mozgalom példa nélküli időszakot ért meg a művészettörténetben, ugyanis 77 éve tart. 1946-ban indult Buenos-Airesben, itt folyt le az első korszaka, a második az ötvenes évektől Párizsban és Nyugat-Európában zajlott, míg a harmadik, a kibontakozás ciklusa a kilencvenes évek elején, a közép-kelet-európai események beindulásával kezdődött, és hatással volt az egész világra. Ebben az időszakban 16 ország mintegy 150 művészének felajánlásaival létrejött a magyarországi székhelyű Mobil MADI Múzeum.

Ennek a rendkívüli gyűjteménynek, és természetesen a mozgalom egyedülálló történetének a bemutatására vállalkozik a budapesti Cervantes Intézet kiállítása, amely február 24-én nyílik meg a Vörösmarty utcában. Olyan időszakos tárlat ez, amely minden országból néhány művész alkotását mutatja be:

Carmelo Arden Quin (UY, AR), Bányász Éva (H), Martin Blaszko (AR), Roland De Jong Orlando (NL), Marian Drugda (SK), Fajó János (H), Jean-Claude Faucon (B), Reale F. Frangi (I), Joël Froment (F),  Ingo Glass (D), Octavio Herrera (VE), Sandy Hoffer-Johnson (USA), Cajsa Holmstrand (S), Viktor Hulík (SK), Vyacheslav Koleychuk (RUS), Josée Lapeyrère (F), Jaildo Marinho (BR), Mirsouko Mori (J), Salvador Presta (I), Marek Radke (PL), Torsten Ridell (S), Volf Roitman (UY), Sato Satoru (J), Saxon Szász János (H), Gloria Stafforini (AR), André Stempfel (F), Piergiorgo Zangara (I).

  1. MADI Univerzum 77 ― Képzőművészeti kiállítás megnyitója
Időpont: 2023.02.23., csütörtök 18:00 
Helyszín: Cervantes Intézet / Instituto Cervantes
1064 Budapest, Vörösmarty utca 32.
Telefon: +36 1 354 36 70
E-mail: [email protected]
Weboldal: https://budapest.cervantes.es

A kiállítást megnyitják:

  • Hernán María Patiño Mayer: Argentína magyarországi nagykövete
  • Javier Valdivielso Odriozola: a budapesti Cervantes Intézet igazgatója
  • Dárdai Zsuzsa: művészetkritikus, a Mobil MADI Múzeum alapító-kurátora

A kiállítást rendezte: Saxon Szász János képzőművész

A kiállítás megtekinthető: 2023.02.23-tól 2023.04.14-ig

Nyitvatartás: hétfőtől péntekig 10:00 és 19:00 óra között, szombaton 9:00 és 13:00 között

Start typing and press Enter to search