Spanyolországgal a fedélzeten rajtol az idei Utazás kiállítás

45. alkalommel rendezik meg a Budapesten az Utazás kiállítást, amely február 23–26. között várja a látogatókat a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ legnagyobb, 20 ezer négyzetméteres pavilonjában. Bár a feriára közel harminc országból érkeznek a kiállítók, számunkra egy idén is kiemelkedik: Spanyolország.

Aki járt már az Utazás kiállításon, az tudja, hogy a rendezvény egy négy napon keresztül zajló, élettel teli, nyüzsgő, színes forgatag, ahol számos ország kultúrája, vallása, látnivalói és ízei találkoznak azzal a céllal, hogy mindenki megtalálhassa azt, ami számára az álomutazást jelenti. Épp ezért az Utazás kiállítás minden évben kiemel egy hazai térséget és egy külföldi országot, amelyet az érdeklődők jobban megismerhetnek. Idén a belföldi díszvendég a BalatonBike365 – Bringázz egész évben a Balaton környékén! A külföldi díszvendég pedig nem más, mint az egzotikus úti cél, Madagaszkár.

A mi szívünkhöz mégis Spanyolország áll a legközelebb, ezért külön öröm, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a Spanyol Idegenforgalmi Hivatal, azaz a Turespaña a szokásoknak megfelelően ismét látványos standdal készül hazánk legnagyobb, immár közel fél évszázada megrendezésre kerülő utazási kiállítására. A Turespaña standján a hírek szerint nemcsak Spanyolország egészének különleges turisztikai termékeibe kaphatnak látványos betekintést a látogatók, hanem egyes régiók desztinációit is első kézből ismerhetik meg. Ennek megfelelően közelebb kerülhetünk Valenciához, a Kanári-szigetekhez és más fantasztikus úti célokhoz is.

Új programmal is bővül az Utazás kiállítás, ugyanis most először egy fesztiválsziget is lesz a rendezvényen, amelyen több hazai fesztivál is bemutatkozik, valamint különleges promócióval is készülnek a látogatóknak. 500 darab Sziget hetijegyet ajánlanak fel diákjegyáron, és napijegyet is nyerhetnek az érdeklődők. Idén sokszorosan érdemes lesz tehát kilátogatni a Hungexpóra.

Start typing and press Enter to search