Kultúra

Repülő csészealj tette tönkre a randit

Árva Márton | 2015-11-15

A törökországi útról hazatért spanyol fiatalok először nem hittek a szemüknek. Szerencsére volt náluk kamera.

A törökországi útról hazatért spanyol fiatalok először nem hittek a szemüknek. Szerencsére volt náluk kamera.

Mindez persze csak a spanyol film egyik legelevenebb fantáziájú alkotója, Nacho Vigalondo fejéből pattant ki 2007-ben. Vigalondo egész életművére jellemző a találékony illúzióteremtés, amivel szerény költségvetésből, egyszerű eszközöket használva is hatásos munkákat tesz le az asztalra. Határokat nem ismerő kreativitása a néző korábbi (film)élményeire és műfaji elvárásaira épít: ha egy-két apró mozzanattal, színészi gesztussal vagy a párbeszédbe rejtett utalással sikerül berántani valakit az adott fikciós világba, akkor akár a feszült időutazós sci-fi vagy a természetfeletti elemekkel riogató horror is működőképessé válhat.

Így Vigalondo barkács-zsánerfilmjeinek sikere elsősorban fejben dől el: ezek a darabok éppen azért tudnak versenyre kelni a bombasztikus effekteket és drága látványorgiát felvonultató hollywoodi felhozatallal, mert rafinált öntudatossággal, a hétköznapi mozgóképes tapasztalatainkra alapozva próbálnak meggyőzni hitelességükről. Ez a hozzáállás pedig még akkor is szimpatikussá teszi a már eleve félig leleplezett bűvészmutatványokat, ha történetesen kezdettől fogva átlátunk a szitán, és ütős műfaji filmek helyett „csak” egy ötletes fickó kísérleteiként nézzük őket.

A többféle műfajjal is kacérkodó rendező egyébként a fenti ötletet horrorként, illetve a sci-fit és a romantikus vígjátékot keverő hibridként is kibontotta. Előbbiből született a „V/H/S Viral” rémfilm-antológia „Parallel Monsters” című szkeccse, utóbbi pedig „A földönkívüli” (Extraterrestre)  címmel került a spanyol mozikba 2011-ben (nálunk a 2014-es Spanyol Filmhéten játszották).

A földönkívüli trailere

Az „Időbűnök” és az „Open Windows” alkotója tehát nem rejti véka alá, hogy az ő művészi világában sem minden az, aminek látszik. Kameráját varázspálcaként használva fordítja ki megszokott világérzékelésünket, így hívja fel a figyelmet arra, hogy a képernyőn minden csak illúzió – ez persze korántsem jelenti, hogy ártatlan délibáb, és nincs hatással az életünkre.

Vigalondo videoklipje a Lori Meyers zenekar egyik számára

A gigantikus pénzösszegek megmozgatása helyett a vizuális világot frappáns megoldásokkal felélénkítő alkotói módszer eddig bevált a kantábriai születésű filmkészítőnek: a sablonokkal izgalmasan babráló Vigalondo 2003-ban Oscar-jelölésig jutott („Reggel 7:35” című munkájával). Rátermettségét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy még egy olyan megmosolyogtatóan esetlen zenei alapanyagot is épkézláb alkotássá (sőt, szinte már bájos alternatív országimázs-filmmé) tud alakítani, mint amilyen a BRAVO FISHER! „Go back to Spain” című dala.

Vigalondo menti a menthetőt

Valódi bűvészhez méltó módon Vigalondo sajátos látásmódja leginkább rövidebb produkciókban öltött testet. Termékeny munkásságát már Spanyolországon kívül is elismerik: tavaly például az Egyesült Államokban és Kanadában is közreadtak egy közel egyórás válogatást a kisfilmekből „Confetti of the Mind: The Short Films of Nacho Vigalondo” címmel. Érdemes tehát nekünk is bogarászni Vigalondo mutatványai között.