Villancico, a spanyolok karácsonyi éneke

Természetesen létezik a Noche de paz, a Csendes éj spanyol változata (vajon volt már valaki, aki erről a dalról először nem azt gondolta, hogy a saját nyelvén íródott?), éneklik az Adeste fideles dallamait is, de az egyik legnépszerűbb villancico is külföldről származik: az El pequeño tamborilero (Latin-Amerikában El niño del tambor) címet viselő dal valószínűleg a XX. század ’40-es éveiben íródott az Egyesült Államokban, feltehetőleg egy cseh népi dal alapján, ám ennek története is tartalmaz olyan elemeket, melyek már XII. századi francia legendában is föltűnnek.

A dalt a Muzsika hangja című filmből ismerős Trapp család előadásában is hallhattuk Carol of the Drum címen. A fenti változatot a jaéni születésű énekes, Raphael jegyzi, aki részben szintén ennek a dalnak köszönhetően vált híressé Spanyolországban. A villancicóban egy kisgyermek meséli el a pásztorok betlehemi látogatását, majd elmondja, hogy ő is vitt volna ajándékot, ám nem adhat mást, mint egyetlen dobjának pergését – ám a Kisjézus ennek is megörül, és rámosolyog a fiúra.

Különös, hogy még a szerzők és az évszámok ismerete sem akadályozza meg azt, hogy egy-egy dal köré ilyen bonyolult keletkezéstörténet kerekedjen. Másfelől nem meglepő, hogy egy egész kultúrkört érintő közös témában ilyen élénk legyen a vándorlás. A Puerto Rico-i José Feliciano kevéssé meglepő című Feliz Navidad című dala is jól példázza a keveredést: gyakorlatilag mindössze egy spanyol és egy angol nyelvű refrénből áll. Talán épp ezért nem csak Puerto Ricóban szeretik: YouTube-videóját már több mint 17 milliószor tekintették meg. Na még egyszer!

Mint láthatjuk, a dalok egy része szorosan kötődik a bibliai születéstörténethez, a pásztorok látogatásához és a hozzá fűződő áhítathoz, más részük kevésbé mélyül el a témában, és csak az ünnepet érinti. Két fentebbi videónk azt is jelzi, milyen különlegesen fontos a villancico a legkisebbeknek, akik talán a legönfeledtebben tudnak örülni a karácsonynak. Azonban a dalok koránt sem csak a gyerekeknek szólnak: általános népszerűségüket jól mutatja, hogy állandóan íródnak újak, a régiek hangszerelését pedig időről időre aktualizálják.

Látjuk, milyen rengeteg mindent értünk villancico alatt, ezért talán érdemes röviden körüljárnunk a műfaj eredetét is. Neve valószínűleg a villa  („falu”), illetve a villano  („falusi”) szóból ered, és utal a dalok népi eredetére. Kezdetben közös ünnepeken énekelték meg a környéken történt eseményeket. Formája – mint majd’ minden spanyol költészeti formára – portugál és arab hatásokat mutat. Nyomtatásban a XV.-XVI. század környékén kezd föltűnni, ekkor már természetesen elszakad a népköltészettől, ám továbbra is dallamhoz kötődik, azonban témaköre még nem szűkül le a karácsonyra. Az időszak leghíresebb szerzője a drámaíró Juan del Encina.

A XVI. század későbbi részében a dallamok többszólamúvá váltak, az egyház pedig fölismerte, hogy a latin szertartás mellett a népnyelven elhangzó villancico közelebb hozza az emberekhez a vallást, így aztán – különösen az ünnepi alkalmakra (Úrnapja, karácsony) – egész énekeskönyvek is íródtak. A műfajban alkotó jelentős szerzők között megtaláljuk Avilai Szent Terézt is. A XVII. századra a villancico ismét népköltészeti formává vált, és továbbra is számos vallási ünnephez kötődött. Hanyatlása a XVIII. században indult, utolsó neves szerzője a nápolyi Domenico Scarlatti spanyol tanítványa, Antonio Soler.

Bár talán kár is a „hanyatlás” szót emlegetni: a villancico ugyan kikopott az egyházi szertartásokról, sok ünnep mellől elmaradt, ám megmaradt a karácsonynak, tovább élt Spanyolországban és a korabeli gyarmatokon egyaránt. Egy spanyolajkú ember számára a karácsony ünnepe a XXI. században sem lehet teljes villancico nélkül.

Borítóképünk: Sandy Shirley (Flickr)