Megértik-e egymást a spanyolok és a latin-amerikaiak?

Bennünk, magyar anyanyelvűekben gyakran megfogalmazódik a kérdés, hogy vajon milyen lehet egy újlatin nyelvű beszélőnek, vagy valakinek, akinek például egy szláv vagy germán nyelv az anyanyelve, amikor egy közeli nyelvrokonát hallja. Nos, a spanyolajkúaknak van bőven tapasztalatuk ebben a kérdésben…

Sajnos mi ezt nem tudjuk elképzelni, mivel nincsenek közeli nyelvrokonaink, és még a magyar nyelvjárások között sincsenek akkora különbségek, hogy ezt éreztetni lehessen – sőt, igazából még csak magyar nyelvjárásokról sem beszélhetünk abban az értelemben, mint mondjuk a német vagy az angol esetében; nálunk inkább csak ejtésváltozatok, „tájszólások” vannak. Ezeket a tájszólásokat pedig – mivel a magyart egy viszonylag kicsi és összefüggő területen beszélik – jól ismerjük, rendszeresen halljuk, így nincsenek megértési nehézségeink, legfeljebb kezdetben viccesnek találhatjuk őket.

Magunk közt szólva

Az egyetlen magyar nyelvjárás, amely érzékeltetheti az ilyen különbségeket, az a romániai vagy a moldovai csángó magyarok dialektusa, ám velük is leginkább csak a szókincsbeli eltérések miatt akadnának megértési nehézségeink – nem támadna olyan érzésünk, hogy ők „nem magyarul” beszélnek.

Némiképp árnyaltabb és érdekesebb képet kapunk azonban az olyan elterjedtebb, több kontinensen is használt nyelvek esetében, mint a spanyol vagy az angol. E nyelveket több százmillió anyanyelvi beszélő használja egymástól nagyon távoli területeken, így több beszélt változatuk is kialakult.

Andalúziától Argentínáig, avagy nyelvváltozatok a fókuszban (katt a képre!)

Ezek a nyelvváltozatok alapjaiban ugyan nem különböznek egymástól – alak- és mondattanilag, valamint „köznyelvi” szókincsük tekintetében nincsenek lényeges különbségek köztük –, azonban az egymástól távol eső területeken beszélt változataik akcentusában (dallam, beszédmodor, egyes hangok jellegzetesen eltérő ejtésmódja stb.) és mindennapi szókincsében jelentős eltérések lehetnek.

Ehhez elég, ha csak összehasonlítjuk pl. a tipikus madridi és a tipikus mexikói spanyol beszédet – az avatatlan fül vagy egy kezdő nyelvtanuló számára elsőre akár úgy is tűnhet, mintha nem is ugyanazt a nyelvet hallanánk (itt mutatkozik meg többek között az a probléma is, hogy miért nem lehet tudományos alapon meghatározni a nyelv és a nyelvjárás közötti különbséget).

Nem véletlen, hogy a spanyol nyelvet az „egység a sokféleségben(unidad en la diversidad) szlogennel szokták jellemezni, ami azt jelenti, hogy míg az iskolázott rétegek köznyelve nagyjából azonos világszerte – a spanyol nyelvű médiában, filmekben, sorozatokban, szinkronokban is egy „semleges”, mindenki által érthető nyelv használatára törekednek –, addig a részletmegoldásokban, a mindennapi beszédben és a kötetlen szókincsben igen nagy a változatosság és jelentős lehet az eltérés az egyes nyelvjárások között, amely komoly félreértésekhez, így vicces, akár kínos szituációkhoz is vezethet.

Az is nyilvánvaló, hogy egy ekkora területen beszélt nyelv esetében nem is várható el valamennyi anyanyelvi beszélőtől, hogy ismerje más, esetleg távoli spanyol nyelvű országok nyelvjárását, szóhasználatát; egy átlagos spanyol anyanyelvű lehet, hogy soha az életében nem is találkozik velük a sajátján kívül – legfeljebb a médiában, ahol jellemzően nem a mindennapi nyelv kerül előtérbe.

Anyanyelvű vagy sem?

Mindezek után felmerülhet a kérdés: vajon van-e bármiféle jelentősége egy spanyol anyanyelvű számára, hogy egy másik, „nem saját” spanyol akcentus, melyet hall, az éppen egy spanyol anyanyelvű külföldi, vagy pedig egy idegen anyanyelvű, aki jól beszél spanyolul? – Az igazság az, hogy nincs: ő a kettő között nem fog különbséget tenni (nem fogja érdekelni ez a különbség), csak azt fogja érezni, hogy a hallott akcentus „nem a sajátja”.

Épp ezért nem kell szégyenkeznünk, ha idegen akcentussal, de jól beszélünk spanyolul: nem fogunk semmivel sem „idegenebbnek” hatni, mint egy másik spanyol ajkú országból való beszélő (anyanyelvi kiejtésre törekedni nincs értelme, mert az úgysem fog sikerülni, hacsak nem mindössze páréves korunkban kezdjük tanulni a nyelvet) – mi több, a spanyol anyanyelvűek kifejezetten kíváncsiak és egzotikusnak tartják az általuk nem ismert spanyol akcentusokat!

Természetesen szó sincs arról, hogy megszűnne a kölcsönös érthetőség a spanyol változatai között – egyelőre ez a veszély nem áll fenn, mivel a köznyelv, illetve az írott/művelt nyelvhasználat biztosítja a „nyelvi egységet” –, szóhasználatbeli különbségek azonban előfordulnak még a legegyszerűbb, hétköznapi dolgok megnevezésében is, ami viszont teljesen természetes a nagyobb területen beszélt nyelveknél. Tudományos értelemben véve egyébként is minden nyelv eleve több változatban él, nem léteznek „egységesen beszélt” nyelvek – hiszen valójában már két különböző ember sem ugyanazt a nyelvváltozatot beszéli.

A szerző további írásait az El Mexicano blogon olvashatjátok.

Start typing and press Enter to search