Tényleg a spanyol az egyik legkönnyebb nyelv?

Objektív és tudományos értelemben természetesen nincs különbség a nyelvek nehézsége között: mindegyik nyelv ugyanannyira bonyolult, hiszen minden nyelv egyformán képes arra, hogy kifejezze azokat a gondolatokat vagy megnevezze azokat a dolgokat, fogalmakat, amelyekre anyanyelvi beszélőinek szüksége van. Éppen ezért azt sem lehet mondani, hogy egy nyelv „primitívebb”, mint egy másik, ha például az egyikben nincs egy olyan fogalomra szó, amelyikre egy másikban van – lehet, hogy azért nincs, mert az anyanyelvi beszélők az adott fogalmat nem ismerik, vagy egyszerűen másképpen, nem egy önálló szóval fejezik ki –, viszont az is előfordulhat, hogy képesek megkülönböztetni saját környezetükkel, életükkel kapcsolatban olyan fogalmakat is, amelyeket egy általunk „fejlettebbnek” vélt nyelv beszélői nem.

A nyelvek között mindössze abban lehet eltérés, hogy a gondolatokat milyen nyelvtani eszközökkel, szerkezetekkel fejezik ki, illetve milyen beszédhangokat használnak. Ezen eltérések miatt az egyes nyelvek anyanyelvi beszélői egy-egy idegen nyelvet érezhetnek nehezebbnek, illetve könnyebbnek, ami természetesen így is meglehetősen szubjektív, és az egyéni képességektől is nagyban függ. Ahhoz, hogy egy nyelvet megfelelő szinten beszéljünk, minden esetben szükséges egy minimális szókincs elsajátítása, tehát mondhatjuk, hogy a szókincsnek nincs jelentősége egy nyelv nehézségének megítélésében – hacsak nem egy nagyon közeli rokon nyelvről van szó, amelyben természetesen lehetnek hasonló szavak.

Ami eltérhet, és ami miatt egy nyelvet könnyebbnek vagy nehezebbnek érezhetünk az anyanyelvünkhöz képest, az tehát a nyelvtani szerkezetben és a hangrendszerben rejlik, illetve számos nyelv esetén a helyesírás vagy – nem latin betűs nyelveknél – az írásrendszer okozhat még nehézséget, ha abból indulunk ki, hogy az idegen nyelveket általában az írás alapján kezdjük el megtanulni, ennek azonban semmi köze egy nyelv nyelvtanához vagy hangrendszeréhez, hiszen bármely nyelvet lehetne bármilyen írással írni.

Egy, az anyanyelvhez hasonló vagy „egyszerűbb” – kevesebb (eltérő) beszédhangot tartalmazó – hangrendszerű és nyelvtani szerkezetű idegen nyelv elsajátítását általában könnyűnek érezzük: például a görögök számára a spanyolt nagyon könnyű megtanulni, mert hangtanilag és nyelvtanilag is viszonylag közel állnak egymáshoz (indoeurópai nyelvek), míg egy olasz vagy egy román azért tanul meg nagyon könnyen spanyolul, mert testvérnyelvükként nemcsak a nyelvtan, hanem a szókincs is nagyon hasonló – a hangtan már nem annyira. Mi a helyzet a magyar és a spanyol vagy az angol vonatkozásában?

Azt leszámítva, hogy bizonyos értelemben mindkét nyelv lényegesen eltér a magyartól (hiszen a magyar nem indoeurópai, de még csak nem is ugyanabba a nyelvtípusba tartozik), a magyar beszélők általában az angolt tartják a legkönnyebb nyelvnek, mert bár hangtanilag, főleg a magánhangzók tekintetében eléggé különbözik a magyartól (hozzátéve, hogy az írás is merőben eltér a beszélt változattól), alaktanilag nagyon egyszerűnek mondható, hiszen nincsenek például nyelvtani nemek, és jóformán igeragozás sincs (még a „legrendhagyóbb” igéknek is mindössze két rendhagyó alakjuk lehetséges). Sőt, a szórend is meglehetősen kötött mintákra épül, tehát ebben sincs semmi, amit olyan nagyon bonyolult lenne megtanulni.

Egy csokornyi fejtörés

• Az angollal szemben a spanyolban a magánhangzók kiejtése ugyan nem okoz különösebb nehézséget egy magyar anyanyelvű számára – legfeljebb bizonyos kettőshangzókkal gyűlhet meg a bajunk, mivel ilyenek a magyarban egyáltalán nem léteznek –, azonban a mássalhangzórendszer „finomságait” megtanulni és alkalmazni a folyamatos beszédben már rengeteg gyakorlást (és jó hallást) igényel, ráadásul több spanyol mássalhangzónak nincs is a magyarban pontos megfelelője.
• A nyelvtan azonban már jóval bonyolultabb az angolénál: a főneveknél megkülönböztetnek hím- és nőnemet, a személyes, mutató és bizonyos vonatkozó névmásoknál, valamint a határozott névelőnél semlegesnemet is; az igéknekszám, személy és igeidő (beleértve a módot, a szemléletet, valamint az előidejűséget kifejező összetett igeidők megkülönböztetését) szerinti ragozása van (a magyarban is, de korántsem annyi igeidővel, mint a spanyolban), számos gyakran használt rendhagyó igével.
• Ezenkívül a személyes névmásoknak eseteik is vannak, s az igével kombinált használatuk szintén sok gyakorlást igényel. Bár a szórend a spanyolban viszonylag szabad (ami persze relatív, hiszen a magyar szórend még a spanyolénál is szabadabb, mégsem lehet mindent akármilyen sorrendben mondani, és a mondat értelme is függhet tőle), szintén vannak olyan esetek, amikor viszont kötött (például az igével használt, hangsúlytalan személyes névmások sorrendje).
• A fenti általános jellemzőkön kívül a magyar anyanyelvűeknek leginkább a kötőmód használata szokott nehézséget okozni, továbbá az, hogy a spanyolban három különböző létigét használnak attól függően, hogy állandó és megváltoztathatatlan, átmeneti vagy szerzett tulajdonságot, illetve valaminek adott helyen való puszta előfordulását szeretnénk kifejezni.

A fentieket figyelembe véve – ha valaki az őszinte véleményemre kíváncsi – én senkinek sem mondanám, hogy „a spanyol könnyű nyelv”, és csak ezért lenne érdemes megtanulni. Saját példámon okulva ezzel az állítással magamat is meghazudtolnám (pedig mondhatom, hogy több mint 20 éve foglalkozom a nyelvvel, és még mindig nem érzem úgy, hogy legalább felsőfokon tudnám), felidézve az első spanyolórákat, s mindezt úgy, hogy előtte oroszt tanultam (ami az én korosztályomnak még kötelező volt).

Jelenlegi tudásom birtokában tehát a spanyolt én legalább a közepesen nehéz nyelvek közé sorolnám, s inkább az oroszhoz, mintsem az angolhoz hasonlítanám a nehézségét illetően. Azoknak tehát, akik új idegen nyelvként a spanyol megtanulására tennék a voksukat, azt tanácsolnám, hogy semmiképpen se hallgassanak az olyan véleményekre, miszerint „a világ legkönnyebb nyelve”, mert ez egyáltalán nem igaz. De természetesen a végső döntés mindenkinek a saját belátására van bízva.

Borítóképünk Andrés Horrillo spanyol fotós munkája.