Több is veszett Kubánál! Spanyol szólások nyomában

Ha nem tudjuk, két lehetőség közül melyik mellett döntsünk, a spanyolok szerint két Madrid-közeli település, Pinto és Valdemoro között találjuk magunkat. A szólás egyik lehetséges eredete szerint Madrid és Segovia városai a környékbeli földekért háborúskodtak Bölcs Alfonz apja, III. Ferdinánd idejében. Ezt az uralkodó megelégelte, így hát ő döntött sorsukról: azontúl Pinto Madridhoz, Valdemoro pedig Segoviához tartozott. Köztük félúton 42 oszlopot tűztek ki, a munkálatokat személyesen felügyelte Kasztília királya. Ha valaki érdeklődött, merre találja, csak annyit mondtak: está entre Pinto y Valdemoro.

A szólás másik lehetséges eredete ennél jóval mulatságosabb: egy részeg tartott Pinto felé, és a két település közti hídon —akár a turisták a greenwichi délkörön— jobbra-balra kezdett lépdelni, elszórakoztatva magát a gondolaton, hogy egyik lábával még Valdemoro, másik lábával már Pinto földjein jár. Végül megtántorodott, a vízbe pottyant, és felkiáltott: ¡estoy entre Pinto y Valdemoro!

III. Ferdinánd korából más szólások is származnak, például a keresztények és almohádok közt dúló harcokból, amikor is az uralkodó egyik századosa szőrén-szálán eltűnt a készülődő csata elől. Különös módon éppen akkor tért vissza, amikor már biztos volt a spanyol győzelem, mondván, hogy eltévedt a közeli hegyekben. Innen származtatható az irse por los cerros de Úbeda, amelyet előszeretettel használnak, ha valaki kitér a válasz elől.

Ha onnan délre utazunk, mintegy másfél óra alatt Andalúzia egyik leggyönyörűbb városába, Granadába érünk. Érdemes kicsit ott elidőznünk, hiszen aki nem látta Granadát, bizony semmit sem látott még: quien no ha visto Granada, no ha visto nada. A nem is oly távoli Sevillára is alkalmazható a megállapítás, egy apró változtatással, amely a csoda szintjére emeli az andalúz főváros szépségét: quien no ha visto Sevilla, no ha visto maravilla.

Ha valaki leül a helyedre, amíg te a pultnál rendelsz, gyakran mondják: quien se fue a Sevilla, perdió su silla. A sevillai érsek ugyanis Santiago de Compostelába utazott, hogy sokéves tapasztalata révén segítsen unokaöccsének, a frissen kinevezett érseknek a városban dúló kedélyek lecsitításában – addig az unokaöcs helyettesítette őt Sevillában. Ám amikor az öreg visszatért Santiagóból, unokaöccse nem volt hajlandó visszaadni a helyét, és végül csak a pápai és királyi közbeavatkozás, illetve néhány támogatójának felakasztása hatott rá.

Szintén Andalúziában, Córdoba közelében található a festői Fuente Obejuna, Lope de Vega spanyol drámaíró A hős falu című színművének főszereplője. A spanyol aranykor színházának egyik remeke a katolikus királyok idejében játszódik, amikor a Calatrava rend ott kormányzó parancsnokát visszaélések miatt megölik a helyi lakosok, majd a bíró előtt be is ismerik bűnösségüket – mégsem ítélik el őket, hiszen helyesen cselekedtek. Az összefogásra, de akár a modernebb értelemben vett csapatmunkára utalva még olykor használják ezt a mondást: todos a una, como en Fuenteovejuna.

De mi folyik Cádizban? ¿Qué pasa en Cádiz? A ma már vicceskedve használatos kérdés az 1868-as évből származtatható, amikor a város fellázadt II. Izabella spanyol királynő ellen: ez az államcsíny igen jelentős történelmi esemény, hiszen a nyertesek az azt követő hat évben a monarchia helyett demokratikus rendszer kiépítésére törekedtek. A mondás onnan ered, hogy az emberek egész egyszerűen így kérdezősködtek, pletykáltak az októberi forradalomról.

Róma sem egy nap alatt épült, ahogy Buda vára sem, így Zamora városát sem egy óra alatt vették be: no se ganó Zamora en una hora. A mondás az I. Ferdinánd halálát követő, gyermekei közötti viaskodásra utal, mikor is a trónját elfoglaló II. Sancho elvesztette Leónt és Zamorát: az előbbit bátyja, Alfonz, az utóbbit nővére, Urraca kapta. Mivel Sancho egyesíteni szerette volna a birodalmat, elsőként Zamora várát vonta ostrom alá, ám hét havi sikertelen harc után tőrbe csalták és megölték.

Évtizedekkel később, már a rekonkviszta idejében, amikor a mórokat kiűzték Valenciából, azok a tengerparton gyűltek össze, onnan szállították őket Afrikába. Ám annyian voltak, hogy a hajóra akár több napot is kellett várniuk a valenciai holdfény alatt, innen mondás, amelyet akkor használnak a spanyolok, ha csalódnak valamiben vagy nem jön be a számításuk: estar en la luna de Valencia. Az eredetére vonatkozó másik elmélet is hasonlóan egyszerű: kijárási tilalom idején bezárták a várost körülölelő fal kapuit, így aki kinn ragadt, annak a szabad ég alatt kellett aludnia.

Elutazunk Spanyolországból, de még Európában maradunk: V. Károly korában – aki Spanyolországban első volt ezen a néven –, a birodalom – nagyhatalom lévén – igen borsos áron tudott csak több fronton is helyt állni. Éppen ezért, ha a spanyolok nehéz feladat előtt állnak, olykor visszautalnak erre az időszakra, amikor igen drága volt odaküldeni egy megbízható lándzsás katonát: poner una pica en Flandes.

Több is veszett Mohácsnál, mondjuk néha, ám a spanyoloknak is megvan a legnagyobb vesztesége: 1898 fordulópont volt Spanyolország történelmében, hiszen az Amerikai Egyesült Államok ellen vívott háborúban ekkor veszítette el három utolsó tengerentúli gyarmatát, Puerto Ricót, Kubát és a Fülöp-szigeteket. Más se perdió en Cuba, emlegetik gyakran, sőt, néha még azt is hozzáteszik, hogy a spanyol katonák megkönnyebbülten, fütyörészve-énekelve jöttek haza (y vinieron cantando vagy y vinieron silbando), hiszen az amerikaiak akkora fölényben voltak, hogy a megadás a biztos haláltól menekítette meg őket.

A mai Peru területén az egyik első spanyolok – pontosabban a konkvisztádor, Francisco Pizarro – által alapított település Jauja volt, amelyet egészen máig idillikus, édeni környezetként írnak le: ¡esto es Jauja! A mondás eredete állítólag magához Kolumbuszhoz köthető, aki tej- és méz-patakokat, illetve fenyőmagból kirakott kövezetet vizionált a mai kisváros területére, szinte El Dorado-i magasságokba emelve azt, hogy minél több matrózt csábítson el következő útjára.