10 hely, amit egyszerűen imádni fogsz Madridban

A vakítóan kék tengernek és Gaudí káprázatos fantáziájának köszönhetően Madrid évtizedeken át Barcelona mögött kullogott a spanyol nagyvárosok versenyében, a turisták szemében mindenképpen. Spanyolország fővárosának ugyanakkor Montjuïc és Rambla nélkül is olyan hangulata van, ami bárkit levesz a lábáról. Itt az ideje lefoglalni hát a repülőjegyeket, és a Madrid útikönyv mellé odatűzni szerkesztőségünk 10 kedvencét is!

1. Chocolatería San Ginés

A mondás szerint a spanyol fővárosban nem is élnek madridiak, hiszen mindenki az ország más vidékeiről származik. Így máris érthető persze, miért is olyan változatos a madridi éttermek palettája, bemutatva az ibériai konyha legjavát. A változatosságot félretéve nálunk mégis a churros számít biztos befutónak, legalábbis reggelire. Ha még nem kóstoltátok a hagyományos spanyol égetett tésztát, az alkalomra keresve sem találhatnátok jobb helyet, mint a Chocolatería San Ginés. Az 1894 óta üzemelő, a belváros romantikus sikátorai között megbújó csokizó kínálatában senki sem csalódik majd, ebben biztosak vagyunk!

Churros az óváros sikátorai mélyén
Churros és csokoládé

 

2. CaixaForum

Hazánkkal ellentétben a spanyolországi bankok évtizedek óta hatalmas összegeket fektetnek szocio-kulturális fejlesztésekbe, a legnagyobb pénzintézetek pedig saját kulturális központot üzemeltetnek. Ilyen a katalán La Caixa által fenntartott CaixaForum is, amely időszakos kiállításokkal, előadásokkal és filmklubokkal várja az érdeklődőket. Kulturális tevékenysége mellett az eredetileg villamos központnak épült, és 2008-ra Herzog & De Meuron tervei alapján átalakított épület a spanyol főváros egyik meghatározó látványelemévé nőtte ki magát az évek során. Mindezt a világ leghíresebb múzeumai között számon tartott Museo del Prado tőszomszédságában.

Függőkert
Modern enteriőr

 

3. Madrid Río

Madridot Európa legzöldebb fővárosaként emlegetik, a helyi városvezetés pedig mindent megtesz az idilli állapot fenntartására. A méltán híres Retiro park mellett a város számos, nagy kiterjedésű zöldterülettel rendelkezik, az utóbbi években pedig a korábban szinte elfeledett, eliszaposodott Manzanares-folyó partja is belvárosi oázissá alakult. Ha eltekintünk a hatalmas projektet övező korrupciós hírektől, kijelenthetjük, Madrid nemcsak 10 kilométernyi új zöld területtel gazdagodott, hanem visszanyerte a Manzanarest is. A korábban a folyó mellett haladó, vagy éppen felüljárókon azt átszelő autópálya-kivezetők föld alá süllyesztésével a városrészre már-már a madridiak sem ismernek rá.

Új gyalogoshíd a parkban
A legzöldebb főváros: Királyi Botanikuskert

 

4. Matadero

A Manzanarest közrefogó park déli peremén található a Matadero, amely nevéhez méltóan hosszú évtizedeken át vágóhídként és haszonállat-vásárként funkcionált. Persze a hatalmas területen fekvő, közel 90 épületből álló ipari komplexumot nem ajánlanánk nektek, ha még mindig eredeti céljára használnák − mint 1924 és 2003 között −, a Matadero azonban 2007 óta nem más, mint egy hatalmas művésztelep. Az alkotóműhely tevékenységének csak a képzelet szab határt, ha pedig valamilyen oknál fogva művészetfelfogásunk mégsem egyezne a látottakkal, a monumentális ipari műemlékek előtt biztosan leesik majd az állunk.

Az egykori vágóhíd…
…ma virágzó kulturális központ

 

5. Mercado de San Miguel

Ha a Ramblához szorosan tapadó Boqueria piac a Barcelonába látogató turisták egyik kedvence lehet, a madridi Mercado de San Miguel joggal pályázhat hasonló elismerésre. A piac megkapó építészeti varázsa gasztro-orgazmussal vegyül, következésképpen pedig mindenki számára emlékezetes élményt ígér. A Joseph Bonaparte által leromboltatott San Miguel templom helyén 1809 óta működő piac 1916-ra nyerte el mai formáját, 2009-es újranyitása óta pedig gourmet-bástyaként üzemel − a színes portéka látványára és kifinomult ízeire éhes látogatók legnagyobb örömére.

Gourmet-piac Madrid szívében
Ritkán látható üresen

 

6. Museo Sorolla

A már említett Museo del Prado mellett a Museo Nacional Centro de Arte Reina Sofía és a Museo de Arte Thyssen-Bornemisza is Madrid világhírű múzeumainak sorát gyarapítja. A „múzeum-háromszög” mellett azonban számos olyan gyűjteményt találhatunk a spanyol fővárosban, amely minden művészetkedvelő számára maradandó élményt fog okozni. A KultúrTapas szakírójának tippje ebben az összevetésben a Sorolla Múzeum, ahol Joaquín Sorolla y Bastida spanyol luminista festő művein kívül a hagyatékába tartozó számos más műalkotás is megtekinthető.

A Sorolla-hagyaték egy része
Múzeumkert

 

7. Malasaña

Madrid városrészei különleges hangulatot árasztanak magukból. Ha színes lakóival Lavapiés a multikulturalitás központja, Salamanca a megtestesült elegancia, Chueca pedig a másság elfogadásának szimbóluma, akkor a szomszédos Malasañát egyfajta alternatív, madridi Sohóként lehetne jellemezni. Malasañában egymást érik a hipszter-fellegvárak, az alternatív ruhaboltok, a kézműves és újrahasznosított anyagokra alapozó üzletek, az antikváriumok, meg persze a kávézók, bárok, klubok végeláthatatlan sorai. Kedvenceink közé tartozik a Feta pólóbolt, az Arrebato antikvárium és a szomszédos La Tita Rivera, ami a környék egyik legmenőbb patiója − szinte már a pesti romkocsma-negyed legjavát idézve.

La Tita Rivera
Malasañai hangulatkép

 

8. Atocha pályaudvar

Kakukktojásunk, amit bizonyára sokan ismertek már, és amit mégsem hagyhattunk le erről a listáról. A grandiózus pályaudvar tetőszerkezete alatt ugyanis egy pálmaház bújik meg, aki pedig valaha is kényszerült már hosszabb időt várakozni egy pályaudvaron, tudni fogja, micsoda kincs a madridi látvány. Különösen a teknősöké, akik szinte minden utazót mosolyra derítenek. Amióta a gyerekek vegzálásának véget vető üveglappal elérhetetlenné váltak a külvilág számára, valószínűleg az Atocha teknősei Spanyolország legnyugodtabb vasúti dolgozói.

Spanyol vasúti dolgozók
Az Atocha pályaudvar

 

9. Tetőteraszok

Néha jólesik egy kis lazítás, Madridban pedig erre keresve sem találhatnánk jobb helyet a tetőteraszoknál! A Spanyolországban emblematikusnak számító áruházlánc, az El Corte Inglés Callao téri épületének gourmet-terasza például nemcsak csodás kilátást kínál, hanem ínycsiklandó falatokat is. A cibelesi El Círculo de las Bellas Artes esetében pedig egyenesen a világ tetején érezhetjük magunkat a festői kilátás, az exkluzív környezet és a remek kultúrprogramok gyűrűjében. Naplemente, hűs koktélok, és halk jazz. (Lásd még borítóképünket.)

Gourmet-terasz a Callao téren
A Círculo de las Bellas Artes terasza

 

10. A madridi éjszaka

Ha mozgalmasabb estére, de még inkább éjszakára vágyunk, Madrid talán legszebb arcával fogjuk szembetalálni magunkat. A nyolcvanas évek kontra-kulturális forradalma, az ún. Movida madrileña óta ugyan sok idő telt el, a spanyol főváros éjszakai élete még mindig méltán híres Európában. A valaha volt movida egykori központja, Malasaña például manapság is kitűnő szórakozást ígér, miközben Madrid városrészeinek sajátos stílusa az éjszakák ízét is megfűszerezi. Még az is lehet, hogy ultimate kedvencetekre végül az éjszakai Madridban találtok majd rá.

Gau Café

Start typing and press Enter to search