Antoni Gaudí: egy zseni útja Reustól a Sagrada Familia csúcsáig

Gaudí és Barcelona szerelme örök. Még akkor is, ha a rossz nyelvek szerint a katalán építészmester halálát egykoron − na, nem a hálátlan utókor −, de maguk a barcelonai polgárok okozták. Az idős, egyre inkább főművének megszállottjává váló Gaudí halálát ugyanis a legenda szerint nem közvetlenül a sokat emlegetett tragikus villamosbaleset, hanem a segítségnyújtás elmaradása okozta: senki sem akadt, aki az elhanyagolt külsejű férfit azonnal kórházba szállította volna. Néhány nappal később egész Barcelona Antoni Gaudít siratta.

Mondják, a katalán főváros utcáit járva manapság azért nem szállhatunk villamosra, mert Barcelona ezzel vezekel az őt naggyá tevő építész emléke előtt… Persze lehet, hogy ez is csupán egy olyan történet, ami tovább hizlalja a mester amúgy is vaskos legendáriumát. Ami biztos:

Antoni Gaudí nélkül Barcelona ma nem lenne az, ami.

És bármilyen furcsán is hangzik, Reus nélkül sem. Kevesen tudják, hogy a századforduló legjelentősebb spanyol építésze ugyanis nem Barcelonában, hanem a tőle alig 100 kilométerre fekvő Reusban látta meg a napvilágot. Ahhoz, hogy Gaudít lássuk, Barcelonába kell menni. Ahhoz, hogy megértsük őt: Reusba.

A katalán fővárostól délre fekvő Baix Camp régió központja a kis Antoni születésekor Katalónia második legfontosabb városának számított, nemcsak kereskedelmi tevékenysége, hanem kiemelkedő borászati hagyományai miatt is. Sőt, Reus a Spanyolországban manapság is rendkívül népszerű vermut európai fellegvára és úttörője is volt egyszerre – történetünk főhősének szempontjából pedig a világra való rácsodálkozás legfontosabb színhelye.

A Sagrada Familia története valójában Reusban kezdődik, alapját a Penedès-hegység lankái adják, falait a Földközi-tenger szellője emeli a magasba, ahol a légiesen nyújtózkodó tornyok csúcsairól maga az anyatermészet, Gaudí örök tanítómestere tekint le ránk.

„A nagykönyv, amelyet mindig követnünk kell, nem más, mint a természet könyve. Minden azon alapszik.”

– hangzik a katalán mester hitvallása a reusi Gaudí Centreben, amely még véletlenül sem a város leghíresebb szülöttjének és hagyatékának ódon lerakata, hanem egy élő és lélegző műhely, amely betekintést nyújt Gaudí zsenialitásába. Az éppen 10 éve nyitott, 3 szintes múzeum lépcsőit járva nem is lehet más a célunk, mint rálelni a zseni útjára − amiben egy remek, interaktív kiállítás segít minket.

A XIX. századi Reus haladó szellemisége és pezsgő kulturális élete mellett a központban feltárul előttünk Gaudí lenyűgöző térérzékének egy másik, már-már elfeledett titka: a család rézműves műhelye, amely generációkon átívelő mesterséggel ruházta fel a Gaudíkat és amely − soha jobbkor − teret adott az ifjú kreativitásának. „Átlátom a teret, hiszen rézműves mesterek fia, unokája és dédunokája vagyok.” − halljuk az építészt, akinek a művészetére oly jellemző terek egyúttal más megvilágításba is kerülnek.

A család apró rézműves műhelye a kulcsa Gaudí különleges térérzékének, hiszen a tereket már akkor kialakította magában, amikor a tervezői munka valójában még el sem kezdődött. Különleges képességének és tehetségének jó példája a ma a világörökség részét képező, Barcelonától alig egy órányira eső Poblet kolostorában tett látogatása 1870-ben. Az ifjú Gaudí nem csak a természet csodálatában lelt hű társakra a reusi piaristáknál: a nyughatatlan Eduard Todával és Josep Riberával megálmodta az elhanyagolt kolostor teljes felújítását, Poblet építészeti és spirituális örökségének reneszánszát.

Noha a terv végül tényleg csupán álom maradt, Gaudí tudásvágya és tettrekészsége egyre csak növekedett, mire megérkezett Barcelonába. Igazi nagyvárosban találta magát. Az ipari forradalom vívmányai, valamint az intenzív tengeri és szárazföldi kereskedelem hatására a katalán főváros egyre csak növekedett, miközben megjelent egy új társadalmi osztály: a katalán nagypolgárság, amely bálványozta a modern kor sokat ígérő ismeretlenségét nemcsak az ipar, hanem a művészetek terén is.

Gaudí a várost lassan-lassan magával ragadó szecesszió hullámain fejezte be építészeti tanulmányait. Diplomamunkájának 1878-as megvédésekor már mesterei is ámulva tekintettek az ifjú építészmérnökre, miközben maguk sem tudták eldönteni: „vajon egy őrültnek vagy egy zseninek” adtak diplomát. Az idő hamar szertefoszlatta a Barcelonai Építészeti Főiskola vezetőinek kételyeit.

„Azt mondják, építész lettem.”

− hangzott a még mindig csupán 26 éves ifjú ironikus megjegyzése a legenda szerint, majd csakhamar az első megbízatások is kopogtatni kezdtek. Gaudí munkásságának alakulását azonban nemcsak a barcelonai művészeti trendek, hanem baráti kapcsolatai is döntően befolyásolták a következő években. Költők, írók, festők, építészek és az egyház tagjai egyaránt egy új irányzat megalkotására törekedtek Barcelonában, amely elhozza a katalán kultúra és identitás reneszánszát. Megszületett a katalán szecesszió: a modernizmus (modernisme).

A katalán szecesszió és zászlóvivője: Lluís Domènech i Montaner

A reneszánsz, az újjászületés csábító ígéretét hozó szecesszió minden művészeti ágat magával ragadott. Barcelonában a város történetének első világkiállítása 1888-ban váratlanul a katalán modernisme ünnepévé vált, megcsillantva a kor legnagyobb hatású építésze, Lluís Domènech i Montaner kreativitását.

Domènech i Montaner új alapokra helyezte az építészetet, amelyben más művészeti ágaknak is fontos szerep jutott. A katalán identitást meghatározó épületek a barcelonai mester képzelete szerint valósultak meg, egyesítve a formát és a funkciót. Bár Domènech i Montaner építészeti hagyatékát legjobban Barcelonában figyelhetjük meg, a régió más jelentős városaiban, így Reusban is tervezett jelentős épületeket (lásd: Casa Navàs).

A helyiek támogatásával az építészetet a reusi emberek szolgálatába állította, így lett Reus a katalán szecesszió egyik mintavárosa. Ma Reus 80 megőrzött modernista épületéből 26-ot mutat be a helyi idegenforgalmi iroda által szervezett városi séta, amely magyar nyelven (is) elérhető.

Noha manapság szinte kizárólag a róla elnevezett park kapcsán gondolunk rá, Gaudí munkásságának egyik legnagyobb támogatója Eusebi Güell volt. A katalán iparmágnás nemcsak hozzásegítette az építészt grandiózus terveinek megvalósításához, hanem barátként őszinte kritikusa is volt egyben. Apránként Antoni Gaudí hírneve − akárcsak épületeit − egyre magasabbra tört, egyenesen az ég felé.

„Az eredetiség a dolgok eredetéhez való visszatérésből fakad.”

− vallotta, miközben a természeti formák tanulmányozása érdekében valódi laboratóriummá változtatta dolgozószobáját. Új anyagokkal és formákkal kísérletezett, modelleket épített és megfigyeléseket végzett. Érdekelték a fények, a színek, a formák; de a belsőépítészet és a szellőzés-technológia is − minden a saját látásmódja szerint, a legkisebb figyelmet sem fordítva a kritikusok és a kortársak véleményére.

Sagrada Familia: az isteni gondviselés temploma

Kevesen tudják, ám Josep Maria Bocabella, a Sagrada Familia megálmodója és építtetője csupán hosszas huzavona után ajánlotta fel a munka kivitelezését Gaudínak. Kétség sem férhet hozzá, a neves katalán humanista végül nyugalomra lelhetett: a többször megrekedt és újratervezett épület Gaudí kezei alatt vált grandiózus művé.

„Minden, ami a Sagrada Familia építését övezi, az isteni gondviselés műve. Még az én megjelenésem is.” − vallotta nem kis éllel a reusi mester. Gaudí a természet törvényeit követve végül megtalálta az utat, hogy valósággá váljanak álmait: a Szent Család temploma úgy tört a magasba, akár egy sziklából vájt költemény, dacolva az építészet legnagyobb statikai kihívásaival.

Utolsó éveiben Gaudí elzárkózott a külvilág elől, és mindent főműve építésének rendelt alá. Miközben a történelem és a gazdaság viharai egyre szűkítették lehetőségeit, ő lankadatlanul dolgozott a Sagrada Familia építői mellett, saját világába zárkózva. Ám mindez nemcsak nagyobb kreativitásra és új építészeti megoldások keresésére sarkalta a mestert: Gaudí nem volt rest maga is kalapozni az építési költségek előteremtése érdekében.

„A templom lassan növekszik, ahogyan azok a dolgok, amelyeknek hosszú életet szántak.”

Ahogyan Gaudí egykori nagyszerű víziói, az évtizedek elteltével hagyatéka is egyre növekedett, akár egy fa, amely lankadatlanul tör az ég felé. Ahogy a katalán szecesszió és az építész álmai messzire szálltak: „Minden apró részlet figyelmet követel magának. Minden nagyon összetett, és a dolgok legmélyén egyszercsak rátalálsz egy misztikus pontra, ahol a határaink elvesznek.” − hitte Gaudí, akinek minden munkája, minden alkotása mögött aprólékos tervezés áll. A forma és a nagy egész kapcsolata mindenütt egy rejtély, Gaudí minden épületében ezer és ezer apró történet lakozik, ami csak arra vár, hogy felfedezzük.

A képekért köszönet a reusi idegenforgalmi irodának. Kiemelt partnerünk: Turespaña