Belehasít a dudaszó a finoman duruzsoló szélbe. La Gomerán autózni olyan szabadságot ad, amely óvatosságra inti az embert. A szigeten mindössze három főút van, amelyek évezredek vulkanikus földmozgásának szeszélyétől hajtva kanyarognak fel és alá. A szintkülönbség szédítő, ahogyan a szikláktól takart hajtűkanyarok is. A vulkanikus örökség a gomeraiak – gomerók – jellemét és kreativitását sem hagyta azért érintetlenül: beláthatatlan kanyarokban dudaszóval jeleznek egymásnak – csakúgy, mint egykoron a füttyel.

Utóbbiról még szót kell ejtenünk, megannyi más történet mellett. A La Gomera-i sziklameredélyek, a helyiek barázdált arca ugyanis történetek sokaságát rejtik az apró sziget múltjából. Évente mintegy 890 000 turista látogat La Gomerára, nagyrészük azonban csak azért, hogy lekattintsa a legjobb Teide-képet az Instagramra, és este újra a tenerifei hotelben hajtsa álomra a fejét. Nincs idejük La Gomera-i történetekre, pláne egy olyan szigetre, ahol látszólag meg is állt az idő.

Mondjuk az utakon ez éppenséggel nem látszik. A három főút mellett alsóbbrendű útvonalakon folytatjuk kalandjainkat, de ez legfeljebb a nevükben tűnik fel. A kifogástalan, tükörsima aszfalton versenyre kelni a szakadékok miatt ellenjavalt, Bond-filmek forgatására viszont ideális terep. Az előttünk haladó német rendszámú, szebb napokat megélt mikrobusznak a kaptató a szerpentinen azonban már túl nagy kihívást jelent. A volánnál ülő félmeztelen, krisztusi ábrázatú férfi lendületesen integet, előz(z)ünk.

„Hippik”, mondja gomero sofőrünk, „az egész család ott pecózik hátul a kisbuszban, hónapok óta jönnek-mennek a szigeten”. A flower power nem lankad La Gomerán, ahol az első hippi kolónia lakói a vietnámi háború elől menekülve jelentek meg az 1960-as években. A helyi folklór a mai napig mosollyal emlékezik az első amerikaiakra, akik furcsa módon a Franco-diktatúra eme távoli szegletében is tökéletes szabadságot és békét élvezhettek.

La Gomera lett a Land of the Free, és bár a hippi-kolóniákat magával sodorta az eltelt fél évszázad, alternatív figurákból a mai napig nincs hiány, főleg a dél-keleti Valle Gran Rey-ben. Ahogy a mögöttünk lassan lemaradó furgon lakói, az amerikaiak helyett ma már a német nomádok vannak túlsúlyban a völgyben. A németek egyébként is kedvelik a szinte tökéletesen kerek, mindössze 18-20 kilométer átmérőjű szigetet. Statisztikák szerint a La Gomerán éjszakázó évi 120 ezer turista fele Németországból érkezik az Atlanti-óceán közepére, sőt közöttük évről évre felbukkan egy kancellár is.

Angela Merkel imádja La Gomerát. Az egykori Kanzlerin először az 1970-es években járt a szigeten, ahol a spanyol sajtóban gyakran emlegetett módon luteránus lelkész édesapja „háta mögött” mártózott a sziget nudista strandjain. 30 évvel később, már az egyesített Németország vezetőjeként tért vissza szinte évről évre minden húsvétkor, hogy második férjével, Joachim Sauer kémikus professzorral kiránduljanak La Gomera magaslataira. Idén áprilisban még az a hír is felröppent, hogy a helyiek által közvetlensége és természetszeretete miatt nagyon kedvelt Angie végleg a 22 ezer lakosú szigetre költözik.

Hogy így lesz-e, egyelőre nem tudjuk. Ami biztos, hogy az utóbbi hat látogatásakor egyaránt a Jardín Tecinában – a lenyűgöző hotel-komplexumról hamarosan itt is olvashattok – pihenő illusztris vendég visszatér még La Gomerára. Nem ritka ez errefelé. Egykor egy másik illusztris látogató, Kolumbusz is három alkalommal fordult meg a szigeten. A helyiek nem véletlenül emlegetik La Gomerát az isla colombina állandó jelzővel, hiszen a genovai hajós triplázása során éppen a mai központ, San Sebastián de La Gomera kikötőjében állt utoljára szilárd talajon, mielőtt megérkezett volna az Újvilágba.

A mi utunk kevésbé kalandos. A WizzAir ötórás, mégis kényelmes és eseménytelen járatával – mi mást kívánhat az ember egy repülőúton – koradélután érkezünk Tenerife déli repülőterére, így jócskán marad időnk arra, hogy negyedórás transzferrel befussunk a Los Cristianos-i kikötőbe és elkapjuk az esti kompot. Ahogy a tenerifei hegyek, élükön persze Spanyolország legmagasabb pontjával, a Teidével sárgásra, majd aranybarnára váltanak a távolban, egyre biztosabbá válik: csatlakozunk ahhoz a 120 ezer La Gomera-i turistához, aki az éjszakát is a szigeten tölti – több mint egy Insta-fotó reményében.

Kanári kalandok

Közel 10 évvel ezelőtt a Kanári-szigetek turisztikai gépezete kattant egyet, és a korábbiakkal szakítva reklámfilmes stábok patikamérlegen adagolt snittjei helyett megkerestek 7 content creatort – és ledobták őket a szigetek egyikén, hogy örökítsék meg a… hely szellemét? Tavasszal a Spanyol Turisztikai Hivatal, a Turespaña felkérésére mi is bejárhattuk a három leginkább ismeretlen szigetet, és La Gomera, La Palma, valamint El Hierro vulkánjai közt kalandozva rájöttünk, a kérdés nem a hogyan, hanem a mit?

Mit mesélhet el az ember évmilliók történetéből, az örökségből, amit a három apró sziget lakói nap mint nap a tekintetükben hordoznak…?

Amúgy a #7stories munkacím alatt debütált projekt, köszönhetően a nemzetközi alkotók szemtelenül friss szemszögének, 2014-ben zajos sikert aratott a social médiában. A miértekre bármelyik kisfilm csattanós választ ad, ahogyan a következő hetek cikkeinek varázs(lat)ában is bízom. Az igazi titok azonban maga a Kanári-szigetek, ahol az Atlanti-óceán közepén mindenki megtalálja magának azt, amit keres. Még akkor is, ha éppen nem is kereste.

Molnár Péter
alapító-főszerkesztő