Hallgass csak Montalbano felügyelőre! 6 dolog, amit minden spanyolos imádni fog Szicíliában

A szicíliai Montalbano felügyelő történetei 1994-ben indultak hódító útjukra, sikerükhöz az 1999-től futó sorozat részei is kétségtelenül hozzájárultak. Magyarul a 2000-es évek elején jelent meg az első néhány regény (a sorozatot pedig vetítették a magyar tévében), ám az akkori kiadó megszűnése sajnálatosan megszakította a folyamatot.

Több mint 10 év után az Európa Könyvkiadó úgy döntött, ott folytatja a közlést, ahol megszakadt, a Montalbano – Egy hónap a felügyelővel  c. elbeszéléskötet megjelentetésével. Ha a sziget lélegzetelállító tájai nem jelentenének elég vonzerőt, most azt is körüljárjuk, milyen spanyol vonatkozású érdekességeket találhatunk Szicíliában (és a történetekben). Mert Montalbano olyan jó, hogy spanyolosként sem szabad kihagyni!

1) Barcelonát

Bizony, Szicíliának is megvan a maga Barcelonája, igaz, hogy olaszosan írják (Barcellona), de épp így nevezik a katalán fővárost is. Egy kis kiegészítés: a kb. 40.000 lakosú város teljes neve Barcellona Pozzo di Gotto. A különbség olyannyira apró, hogy néhány éve még egy amerikai sportcsatorna figyelmét is elkerülte: az FC Barça nyári túrájáról készített térképes ismertetőjükben egyenesen a szigetre pöttyözték a bíborvörös-kék csapat székhelyét.

Ami Montalbanót illeti: a most megjelenő kötet egyik elbeszélésében szerepel a Barcellona közelében található Patti városa és Tindari is: a görög eredetű városka régészeti zónájáról és VIII. századi fekete Madonna-szobráról híres. Az egyik nyomozás apropóját éppen egy ide tartó turistaút adja. Nemcsak a könyvek, a tévésorozat is kapcsolódik Barcellonához: innen származik Francesca Chillemi színész- és szépségkirálynő, aki a La luna di carta (Papírhold) c. regény megfilmesítésében tűnik fel.

Itt keresd:

Patti: Az útitárs – a Montalbano – Egy hónap a felügyelővel c. kötet elbeszélése

Tindari: La gita a Tindari (Kirándulás Tindariba) – regény (magyarul még nincs), TV-epizód (2001)

Francesca Chillemi: La luna di carta (Papírhold, 2008)

2) A gasztronómiát

Nyomozás közben, kikapcsolódásként, egy hosszú munkanap végén, vagy épp azért, hogy magányosan gondolkodhasson – Montalbano szinte mindig eszik. Ráadásul válogatós is: Calogero és Enzo vendéglőjébe jár, vagy bejárónője, Adelina készít neki finomságokat, a piknikezést viszont ki nem állhatja. Ha valaki odavan a spanyol konyha mediterrán részéért, Szicíliában sem járhat pórul. Bár a spanyol salmorejo és a szicíliai salmoriglio összecsengése megtévesztő lehet, a tenger frissen halászott gyümölcsei, a citrusfélék burjánzása mind-mind nagyon hívogató. És ha az olvasó kellően kitartó, az ínycsiklandó finomságokból előbb-utóbb egy-egy receptre is ráakadhat majd a felügyelő történeteiben.

Itt eszik / válogatós Montalbano
(a teljesség igénye nélkül, csak a most megjelenő kötet elbeszéléseiben):

Az ördög szaga, Macskafogó, Csodák Triesztben,  Amiről Aulus Gellius mesélt, Rabló-pandúr, Egy mennyei zug, Újév 		

3) A közös történelmet

Ha már a gasztronómiai hasonlóságot emlegettük: ez a hasonló földrajzi fekvés mellett valószínűleg a közös hagyománynak is köszönhető. Az ókori időszak görög és karthágói gyarmatait sem szabad elfelejteni – Szicíliában és az ibériai partokon is akadt mindkettő –,  de szigetet a közelebbi múltban is szoros kötelékek fűzik a félszigethez. A szícíliai vecsernye néven ismert 1282-es, Anjou-ellenes felkelést követően, csaknem 90 évnyi háborúskodás után Szicília az Aragóniai Királyság fennhatósága alá került, és a Spanyolországot egyesítő II. Ferdinánd király előbb vált Szicília uralkodójává (1468), mint hogy házassága révén Kasztília trónjára került volna (1474).

A kapocs olyannyira tartósnak bizonyult, hogy az aragóniai (majd később spanyol) királyt 1412-től képviselő szicíliai alkirályok egészen 1759-ig kormányozták a félszigetet, mikor is a nápolyi születésű Bourbon Ferdinánd Szicíliába nem helyezte a székhelyét és meg nem szüntette az alkirályi címet, hogy aztán III. (majd I.) Ferdinánd néven 65 évig uralkodjon. Bár Montalbano nem rajong úgy a történelemért, mint a jó ételekért, néha-néha azért eszébe jutnak az iskolai történelemleckék is. Az effajta visszaemlékezésre a könyv természetesen sokkal alkalmasabb – ne csodálkozzunk, ha ez nem került be a filmfeldolgozásba.

Itt rémlik fel Montalbanónak, hogy is volt:

Le ali della sfinge (A szfinx szárnya) – regény (magyarul még nincs), TV-epizód (2008)

4) A szicíliai nyelvet

A regényfolyam olaszországi sikerének egyik kulcsa nyilvánvalóan az irodalmi olasz és a szicíliai nyelv keveréke. Camilleri saját bevallása szerint nem egy adott dialektust akar írásba foglalni, hanem különböző szicíliai tájegységek szavait használja – és mindehhez alkalmanként még maga is ki-kitalál új kifejezéseket. Ez sajnos semmiféle fordításban nem jelenhet meg teljes értékkel, de annak, aki ért spanyolul (esetleg katalánul), érdekes lehet megfigyelni, milyen hasonlóságokat mutat vele ez a nyelvezet, vagy másképpen, hol is áll az olasz és a nyugatabbi újlatin változatok között.

5) A körmeneteket és a középkor lovagjait

Senkinek sem kell mondani, micsoda vonzerőt jelentenek a hagyományos vallási ünnepek Spanyolországban – nos, a közös múlt közös hagyományai itt is jelentkeznek. A nagyheti körmenetek Szicília-szerte jelentős eseménynek számítanak (helyszínek hosszú-hosszú listáját lehetne felsorolni), és ha szerencsénk van – vagy alaposan felkészülünk –, egy-egy város védőszentjének ünnepét is elcsíphetjük, amely körzeti szinten hasonlóan jelentős ünnepnek számít.

A lovagregények régi hagyománya sem kerülheti el figyelmünket, hiszen a felügyelőt véletlenül (?) épp úgy hívják, ahogy a Don Quijote 1. és 6. fejezetében is emlegetett Reinaldos de Montalbánt (francia szövegekben Renaud de Montauban, olaszul Rinaldo di Montalbano), az önálló regényciklussal is büszkélkedő lovagot. Különösen fontos ez a hagyomány Szicíliában, ahol az Opera dei Pupi  néven futó, 2001 óta a Világörökség részének számító marionettszínházas hagyományban máig rendszeresen előadják Nagy Károly és a karoling lovagok történeteit.

Mi több, Boiardo Szerelmes Lóránt  és Ariosto Őrjöngő Loránd  c. művében a (Roland-énekből ismerős) főhős riválisává válik: mindketten a szépséges Angelica hercegnőbe szeretnek bele. Aki Roncesvallest is érinti a Camino során, Rolandról is biztos hallott már, Montalbano pedig egyszer maga is megcsodálja az Opera dei Pupi előadását – és egyik nyomozása során hamarosan összeakad egy szépséges nővel, akit Angelicának hívnak…

Itt jár úgy Montalbano, mint Montalbán:

Il sorriso di Angelica (Angelica mosolya) – regény (magyarul még nem jelent meg)

6) Montalbanót

Merthogy Montalbano neve nem csak a középkori lovagéval egyezik. A szerző, Andrea Camilleri, saját bevallása szerint barcelonai pályatársa, Manuel Vázquez Montalbán tiszteletére nevezte el így a maga detektívjét. A 2003-ban elhunyt spanyol krimiíró ugyan 15 évvel fiatalabb volt Camillerinél, mégis korábban állt elő a maga főhősével, Pepe Carvalhóval, akiről a barcelonai önkormányzat 2006-ban irodalmi díjat is elnevezett. Hogy a kör bezáruljon, a jelentős krimiéletművekért évente kiosztott díjat 2014-ben maga Camilleri is megkapta.

És bár az olvasásért még sehol sem osztanak díjakat, azt is lehet mondani, hogy szerencsés esetben az olvasás maga a díj. Biztosan állíthatom, hogy jelen esetben így lesz – nekem pedig az lesz majd az elismerés, ha megkapjátok ezt a díjat. A magyar változatot Nektek készítettem, olvassátok szeretettel!

A fordító