Mormotafütty, óriáshegyek és egy felejthetetlen kirándulás a Pireneusokban
- 2017.11.03.
Ha Spanyolország hatalmas, változatos tájait képzeljük magunk elé, első körben biztosan a mediterrán partvidékek pálmafái és hullámzúgása, Andalúzia napégette vidéke vagy épp Galícia ködös óceánpartja jut eszünkbe. Másodszorra is inkább társítjuk Spanyolhon ideájához a Mezeta kopár fennsíkját vagy épp a Baleár-szigetek azúr partjait, mint a hófedte csúcsokat és magashegyi réteken virágzó nőszirmok lila tömegét.
Pedig az Ibériai-félszigetet az öreg kontinens többi részétől földrajzilag és kulturálisan is elhatárolja spanyol-francia határon erődfalként emelkedő Pireneusok hamisítatlan hegyi táj. A több mint négyszáz kilométeres hegylánc nem csak egy határvonal – zord bércei között egy sajátos világ tárul a szemünk elé.
Északon a Camino de Santiago átkel az Ibineta-hágón Saint-Jean-Pied-de-Port és Roncesvalles között, de Aragóniában és Katalóniában találjuk legmagasabb régióit – délen pedig Salvador Dalí kedvenc tanyájánál, Cadaques mellett, a Cap de Creus sziklás félszigeténél veszik bele a Pireneusok gerince a Földközi-tengerbe. Andorra pedig független miniállamként bújik meg hegyláncai védelmében.
A ritkán lakott, természetközeli hegyvidék legendák színhelye – legismertebb közülük a Roland-hágó meséje, melyet a hagyomány szerint a frank lovag vágott a hegygerincbe, hogy mentse seregét a szorult helyzetből. Az Ordesa-kanyon felett a főgerincben látható foghíjat szemlélve egészen valóságosnak tűnhet a monda, pedig a különleges alakú átkelő a jégkorszaknak köszönheti létét.
Az óceánhoz közelebb eső hegylánc a jégkorszakok alatt még az Alpoknál is több havat kapott, így hatalmas jégárak alakulhattak ki és az itt található glaciális formák, cirkuszvölgyek, gleccserszakadékok, simára csiszolt hegyfalak is monumentálisak. Még ha nem találunk 4000 méter fölé magasodó csúcsokat – a Monte Perdido is “csak” 3355 méter magas, lenyűgöző és sajátos arculatú gránitszobrokat faragott ki a fagyos kezű tájszobrász.
Az Ordesa-kanyon az egyik leglátványosabb, könnyen megközelíthető geológiai szenzáció a Pireneusok középső részén – a mesés hegyi település Torla környékén megszállva a legjobb, ha a szálláson hagyjuk az autót és a nemzeti parkba busszal megyünk fel. A zsúfoltság elkerülése és a természeti környezetet érő terhelést csökkentése miatt július 1. és augusztus 31. között pedig kötelező ezt a megoldást választanunk. A jól jelzett ösvények közül kiválaszthatjuk a fizikai állapotunknak legmegfelelőbb kihívást – nem csak gyalogtúrák, de via ferráták közül is válogathatunk.
Ha több napos gyalogtúrára vállalkozunk, akkor érdemes előre szállást foglalni az utunkba eső menedékházakban, főleg a nyári főszezon idején előzhetünk meg ezzel kellemetlen meglepetéseket. A híres Góriz menedékház felett, a mormotafüttytől hangos réteken megpihenni és visszatekinteni a völgyre, ahonnan felmásztunk ebbe a szédítő magasságba – a legtökéletesebb élmény, amit csak el tudunk képzelni. De a Pireneusokban tett legkönnyebb kiránduláson is garantált, hogy olyan magashegyi látványban lesz részünk, amely örökre emlékeinkbe ég.
Torla és az Ordesa-kanyon mellett az én kedvenc helyem a Pireneusokban a Bielsa közelében található, nagyszerű Pineta-völgy illetve az északabbra található Panticosa környéki hegyek. A hegység lábánál megszelídül a táj – itt olyan középkori hangulatú, ódon városkákra lelhetünk, mint Aínsa ahol a főtéren üldögélve szinte időutazóként élhetjük át az évszázadok történelmi távlatait.
A Pireneusokban az idő lelassul, a perceket nem a kismutató, hanem a geológiai folyamatok komótos, de könyörtelen tempója méri – itt csak nemrég ért véget a középkor és csak óvatosan teszi be lábát a modernitás. A néha céltalanul sodró hétköznapok elmosódott körvonalai közül jó néha erre az időtlen tájra menekülni – a hegyek közelségéből meríteni nyugalmat.