UNAM bocsá’, íme Latin-Amerika legnagyobb egyeteme
- 2016.09.21.
Az úgy volt, hogy lelkes szerzőtársunk egyszer csak dobbantott Latin-Amerika legnagyobb egyetemére, mi meg itt maradtunk.
Az UNAM-mal kapcsolatos első benyomások az itteni konzulensem kocsijában értek. A lengyel származású, de már több, mint 30 éve Mexikóban élő nő ugyanis – jól ismerve az európai diák ideérkezésével járó sokkélményt – kedvesen felajánlotta, hogy az autó biztonságából nézzünk szembe először a gigantikus kampusszal, ahol két előadás közti gyalogos helyváltoztatás egy tájfutóverseny megpróbáltatásaihoz hasonlítható, és ahol a karok közti útvonalakon beálló délutáni dugók bármelyik európai nagyváros csúcsforgalmával felveszik a versenyt.
Az egyetemi városrészen belül 12 ingyenes buszjárat szállítja a fürtökben lógó hallgatókat (útvonalak a lenti térképen), az óriási zöldterületeken így is szinte állandó a fesztiválhangulat: hangszeresek játszanak, az épp ráérő emberek szabálytalan mintázatban fekszenek a fűben. Az egyetem sportcsapatáról elnevezett Pumabusokon a pólókról, sálakról, kabátokról és orvosi köpenyekről is lépten-nyomon visszaköszönő vadmacskafejek néznek ránk, a járgányokat menet közben megfigyelve azonban kifejezetten nehéz fellelni az állathoz társítható fürgeséget.
Az egyetem doktori részlege (Unidad de Posgrado), ahol a Filmoteca mellett leggyakrabban kell megfordulnom, bajosan megközelíthető terület a kampusz déli részén. Csak a 3-mas és a 10-es buszok járnak erre, és ezeket sem megbízhatóságuk (értsd: nincs menetrend), sem pedig járatsűrűségük nem teszi alkalmassá arra, hogy számon lehessen rajtuk kérni a pontosan meghatározott időpontra történő utasszállítást. Így általában az óralátogatásra is a város többi részén már jól bevált Ubert használjuk.
Az UNAM élen jár a latin-amerikai országok között, ami a filmtudomány egyetemi jelenlétét illeti, de még így is kitartónak kell lenni, hogy filmes tematikájú órákat találjunk a meghirdetett kurzusok között. A konzulensem doktori szemináriuma például (Narratív tendenciák a kortárs latin-amerikai filmben: dokumentum és fikció) a Latin-Amerika tanulmányok és a Művészettörténet programban is szerepel – ebből sejthető, hogy a film elszórtan, résztudományként van jelen különféle képzésekben. A szemináriumra nagyjából 15, különböző előtanulmányokkal rendelkező hallgató jár, a széttartó érdeklődéssel és tapasztalatokkal érkező csoportnak szánt bevezető gyorstalpaló pedig egészen a filmesztétikai alapfogalmaktól indul.
Az első órán a jól ismert európai példákból építkező eszmecsere után, a négyórás szemináriumi alkalom második felében vetített brazil Serras da desordem mutatott újat. A lineáris történetmesélés megbontásával illetve a fikció és dokumentum összemosásával is eljátszó filmben egyebek mellett az őslakos törzsek utolsó tagjainak városi társadalomba illeszthetőségét vizsgálják az alkotók.
A helyi filmkultúrával kapcsolatos következő élményemet az jelentette, amikor felfedeztem a szeminárium egyik résztvevőjén El Santos vs La Tetona Mendoza mintájú pólóját.
El Santos
népszerű mexikói képregényhős, a 60-as évektől hódító pankrátorfilmek egyik szuperhősének, El Santo figurájának szatirikus kifordításából született. Főszereplésével 2012-ben készült egészestés animációs film, mely a zombitematikából kibontható társadalmi kommentárt alpári humorban oldja fel, és ehhez a kortárs mexikói film legjavát is fel tudja sorakoztatni (többek között Guillermo del Toro is szinkronizál).
Az Unidad de Posgrado dús növényzettel díszített épületében tehát rögtön feltárultak a helyi filmkultúra izgalmas ellentmondásai.
